Dobos László – alapító főszerkesztő

Dobos László – alapító főszerkesztő

Kossuth-díjas felvidéki író, szerkesztő, műkritikus, politikus.
A Madách-Posonium Könyv- és Lapkiadó alapítója, igazgatója.
Alapítója (Lauer Edith-tel) a Madách Egyesületetnek (1997), melynek szervezésében évente sor kerül a Posonium Irodalmi és Művészeti Díj odaítélésére. 1994-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.

Királyhelmecen született 1930. október 28-án Dobos László és Berta Etel gyermekeként. A királyhelmeci elemi és polgári iskola elvégzése után, 1945-1949 között a sárospataki tanítóképző diákja volt. 1951-1955 között a pozsonyi Pedagógiai Főiskola hallgatója volt magyar-történelem-polgári nevelés szakon. 1950-1951 között Királyhelmecen tanított. 1955-1960 között a pozsonyi Pedagógiai Főiskola tanársegédje volt. 1956-1958-ban a Szlovákiai Írószövetség magyar szekciójának titkáraként meghatározó szerepet vállal az Irodalmi Szemle létrehozásában. 1958-1968 között az Irodalmi Szemle főszerkesztőjeként dolgozott. 1967-1968 között a Tatran Kiadó Magyar Üzemének a vezetője volt. 1968-1971 között a Csemadok elnöke volt. 1969. január 1-jétől 1970. április 28-áig, leváltásáig a Szlovák Szocialista Köztársaság tárca nélküli minisztere volt. 1970-1972 között a Madách Könyvkiadó igazgatója volt. 1972-1989 között a műszaki, képzőművészeti és gyártási részlegének vezetője. 1990. január 1-jétől ismét igazgatója, 1994-től a Madách-Posonium Kft. ügyvezető igazgatója volt. 1989-től a Csemadok tiszteletbeli elnöke. 1989-1991 között a Magyarok Világszövetségének társelnöke, 1992-1996 között pedig a Kárpát-medence képviseletében alelnöke, 1996-2000 között régióelnöke volt. 1990-1994 között az Együttélés politikai mozgalom jelöltjeként nemzetgyűlési képviselője.
1954-ben házasságot kötött Halász Évával. Két gyermekük született; Éva (1955) és László (1958)

Művei

  • Messze voltak a csillagok (regény, 1963) – feltöltve az egész regény!
  • Földönfutók (regény, 1967) – feltöltve!
  • Egy szál ingben (regény, 1976)
  • Hólepedő (regény, 1979) – feltöltve!
  • Gondok könyve (esszék, 1982)
  • Sodrásban (regény, 1984)
  • Engedelmével (elbeszélések, 1987)
  • A kis viking (gyermekregény, 1991)
  • Az idő mélységéből (elbeszélések, 1994)
  • Igazságaink (2000)
  • Teremtő küzdelem (szemelvények, 2000)
  • Évgyűrűk hatalma (szemelvények, 2006)

Díjak, elismerések:

  • 1964 – Madách-díj
  • 1968 – a Csehszlovák Írószövetség Nemzetiségi Díja
  • 1985 – Alföld-nívódíj
  • 1988 – A Magyar Művészetért Alapítvány díja
  • 1990 – a Magyar Köztársaság aranykoszorúval díszített Csillagrendje
  • 1991 – Bethlen Gábor-díj
  • 1994 – Kossuth-díj
  • 2003 – Pribina-kereszt (a legmagasabb szlovák állami díj)
  • 2010 – A Helytállásért-díj