Tóth László – főszerkesztő

Az Irodalmi Szemle főszerkesztője

Tóth László honlapja itt érhető el.

  • 1949. szeptember 26-án született Budapesten; édesapja halála után, 1954-től Csehszlovákiában – Izsán, Komáromban, Pozsonyban, Dunaszerdahelyen – élt. 1967-ben Komáromban érettségizett, majd főiskolai tanulmányokat kezdett Pozsonyban, de rövidesen sörgyári, később traktorgyári munkás, továbbá pincér, raktáros, majd 1969-ben a Kis Építő című gyermeklap szerkesztője, végül 1975-ig – kisebb-nagyobb megszakításokkal – a Csallóköz című dunaszerdahelyi járási lap szerkesztő-újságírója lett.
  • 1975–1981 között a pozsonyi Irodalmi Szemle szerkesztője, 1981–1983 között szabadfoglalkozású, illetve a Nő irodalmi rovatvezetője, 1983–1985 között pedig a komáromi Magyar Területi Színház dramaturgja volt. 1986-ban visszaköltözött Magyarországra, ahol szülővárosában telepedett le, s újból fölvette a magyar állampolgárságot.
  • 1986–1988 között a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének archívumrendezője, 1986–1989 között a Magyar Nemzet munkatársa, 1986–1996 között a tatabányai Új Forrás rovatvezetője volt, majd főszerkesztő-helyettese, 1990-ben Regio címmel kisebbségtudományi lapot alapított, s a csehszlovákiai magyar tudományosság céljait szolgáló alapítványt tett.
  • A későbbiekben is különböző budapesti lapoknál dolgozott (Új Magyarország, Világszövetség, Világlap, Iskolakultúra), miközben szlovákiai lapokat is szerkesztett (budapesti munkatársa volt a Kalligram című folyóiratnak, főszerkesztője a dunaszerdahelyi Csallóköznek, ugyanitt rovatvezető szerkesztője a Napnak).
  • 1992–1993-ban a budapesti Széphalom Könyvműhely kiadóvezetője, 1995–1996-ban a dunaszerdahelyi NAP Kiadónál szerkesztő, 1997–2000, majd 2002–2004 között a pozsonyi Kalligram Könyvkiadó budapesti irodavezetője.
  • 1998-ban ISTER néven saját kiadót alapított, amelyet 2007-ig tartott fenn. Élete különböző szakaszaiban Magyarországon, illetve Szlovákiában több szakmai szervezet vezetőségében és alapítvány kuratóriumában, valamint számos irodalmi pályázat zsűrijében tevékenykedett hosszabb-rövidebb ideig (többek között Írók Szakszervezete Elnöksége, Magyar Írószövetség Választmánya, Magyar Alkotók Országos Egyesülete Irodalmi Szakosztályának Vezetősége; Párbeszéd Alapítvány Kuratóriuma, Márai Sándor Alapítvány Kuratóriuma, József Attila Díj Bizottság, Móricz Zsigmond Ösztöndíj Kuratóriuma; Szlovák Írók Szövetsége Magyar Tagozatának Vezetősége, Szlovákiai Magyar Írók Társasága Választmánya: az 1990-es évek első felében, illetve 2009 novemberétől, a SZMÍT Pegazus pályázatainak évfolyamai 2006-tól stb.).
  • 2005-ben új családot alapított, és – magyar állampolgárságának megtartása mellett – Pozsonyban telepedett le, 2008-ban Dunaszerdahelyre költöztek.

Díjai, szakmai elismerései:

  • Győry Dezső-jutalom (1986, Budapest);
  • Soros-ösztöndíj (1988, 1992, 1998, Budapest);
  • Fábry Zoltán-díj (1992, Pozsony);
  • József Attila-díj (1994, Budapest);
  • Bibliotheca Hungarica-díj (1994, Somorja);
  • Esterházy János Emlékérem (1996, Budapest);
  • IRAT-nívódíj (1995, Budapest);
  • Arany János (Artisjus) Irodalmi Ösztöndíj (1996, Budapest);
  • Forbáth Imre-díj (2004, Pozsony);
  • Péterfi Vilmos-díj (2010, Budapest).
  • Számos irodalmi pályázat díjazottja, s több alkalommal is elnyerte a Szlovák Irodalmi Alap jutalmát (1985-ig), a Nemzeti Kulturális Alap, a Magyar Alkotók Országos Egyesülete, továbbá más alapítványok, szervezetek, intézmények alkotói ösztöndíját.