Csoóri Sándor – Nemzedéki dünnyögés

Nemzedéki dünnyögés
        Nem voltunk fiatalok,
        s már nem leszünk öregek sem,
        gyorsan eltűnünk, fiúk.

        Úgy hagyjuk itt az életet,
        mint összefirkált kéziratlapot
        vagy szerencsétlen szeretőt,
        aki folyton vérzik.

        Ma még gyors fények ébresztenek
        reggelente, de estére már
        könnyedén elkárhozunk.
        Ma még szerelmesek vagyunk magunkba,
        mint saját megiramodásaiba az Idő,
        s kusza, bozótos gyakorlótereken
        miattunk tanulnak ölni
        még a hadseregek is.

        De ha eltévedt ujjainkkal
        véletlenül az égbe szúrnánk,
        gyanúsak lennénk máris,
        mint akik útlevél nélkül
        szeretnének átszökni télből a nyárba.
        Bizonyára bűnösök vagyunk valahányan,
        hisz ártatlanul is tanúi voltunk
        e bűnös kornak.

        Fejünk körül még lomha darazsak keringenek
        és hódító, fanyar bazsalikomillat.
        De holnapra már csak a klorofil
        zöld szennye marad körülöttünk.
        Hajunk, szemünk magányos forgószelekkel
        röpül tovább a földről,
        s helyünkön kihűlt széksorok csonkjai
        és városok füstje marad.

(Ez a vers a nyolcvanas évek elején született.)