Utak, út­ke­re­sé­sek (Be­szél­ge­tés Do­bos Lász­ló­val)

Ön­szor­ga­lom­ból in­dul­tam Kö­zép-Eu­ró­pa szin­te min­den iro­dal­mi fő­vá­ro­sá­ba, be­mu­tat­koz­ni, is­me­rő­sö­ket, ba­rá­to­kat, tá­mo­ga­tó­kat sze­rez­ni. Prá­ga, Pest, Moszk­va, Ki­jev, Le­nin­grád, Bu­ka­rest… La­pok so­rá­val kö­töt­tünk „iro­dal­mi egyez­ményt”: Plamen, Kor­társ, Slovenské poh¾ady, Tiszatáj, Al­föld, Poglady, Novij Mir, Híd…

Szá­mos lap­pal volt szer­kesz­tő­cse­rénk, fel­is­mer­tük: az iro­dal­mi lét meg­te­rem­té­sé­hez nél­kü­löz­he­tet­len a vi­lág. Nagy volt a le­ma­ra­dás, a más iro­dal­mi kö­zeg­gel va­ló szem­be­sü­lés, vi­szo­nyí­tás, a meg­mé­re­tés kény­sze­re. Ha­zánk: Eu­ró­pa, e fo­ga­lom­ba ka­pasz­kod­tunk Fábry nyo­mán. Nagy­ké­pű­ség, tisz­ta hom­lo­kú aka­rás, a ki­tö­rés, a vi­lág­ba me­nés tü­ze, ki­csiny­sé­günk, föld­höz­ra­gadt­sá­gunk ma­gunk mö­gé sep­ré­se – mind­ez e fo­ga­lom­ban vá­lik szim­bó­lum­má…

Fá­bi­án Zol­tán a Ma­gyar Írók Szö­vet­sé­gé­nek ne­vé­ben meg­hív­ta az Iro­dal­mi Szem­lét be­mu­tat­ko­zó ven­dég­sze­rep­lés­re. Galán Gé­za ren­de­zé­sé­ben – Sunyovszky Szil­via, Tő­zsér Ár­pád, Ko­vács La­jos s ma­gam rész­vé­te­lé­vel – prog­ra­mot ál­lí­tot­tunk ös­­sze iro­dal­munk ér­té­ke­i­ből. 1968. feb­ru­ár 11-én lett je­le­né­sünk a Szö­vet­ség szék­há­zá­nak ta­nács­ter­mé­ben. Zsú­folt ház, iz­ga­lom. Lé­leg­zet­vé­tel­nyi kö­zel­ség­re a ma­gyar iro­da­lom szí­ne-ja­va: Ve­res Pé­ter, Dar­vas Jó­zsef, Féja Gé­za, Dobozy Im­re, Si­mon Ist­ván, Czine Mi­hály… A Pest­re sza­kadt szlo­vá­ki­ai ma­gyar írók mind­egyi­ke. Iro­dal­munk há­bo­rú utá­ni tör­té­ne­té­nek ez volt az el­ső kül­föl­di, nagy nyil­vá­nos­sá­gú fel­mu­ta­tá­sa. Az el­ső ki­tö­rés. Az Iro­dal­mi Szem­le szer­kesz­tői ügy­kö­dé­sé­nek el­ső elég­té­te­le. Tíz év, egy es­te el­mond­va. „Ide­je már bi­zony” – Fábry sza­va­i­val kezd­tem mon­dó­ká­mat… Sunyovszky Szil­via előbb ezüst­tál­cán úr­va­cso­rá­ra em­lé­kez­te­tő ke­nyér­koc­ká­kat kí­nál a szá­jak elé. Az­tán térd­re hull­va mond­ja a ver­se­ket. Győry De­zső: Új­ar­cú ma­gya­rok… Azon az es­ten mind­nyá­jan tér­del­tünk, egy­más előtt, s ma­gunk előtt is… A prog­ram vé­gén so­ká­ig tar­tó döb­bent csend. Szá­raz száj­jal Ve­res Pé­ter ka­pott szó­hoz. „Lec­két kap­tunk ma es­te – mond­ta –, lec­két nem­ze­ti ön­tu­dat­ból, lec­két tu­dat­lan­sá­gunk­ból, fe­le­lős­ség­ből. Rá­döb­ben­tet­tek ben­nün­ket, hogy van fel­nőtt szlo­vá­ki­ai ma­gyar iro­da­lom…”

* Az el­ső idő­szak­ban, 1963-ig ter­mé­szet­sze­rű­leg el­ső­sor­ban a szép­iro­da­lom­ra és a kri­ti­ká­ra he­lyez­te a fő súlyt a lap, azu­tán kezd­te tá­gí­ta­ni te­ma­ti­kai és esz­mei ho­ri­zont­ját – mind na­gyobb te­ret adott a mű­vé­sze­tek­nek (a kép­ző­mű­vé­szet kez­det­től je­len volt ha­sáb­ja­in) és a tár­sa­da­lom­tu­do­mány­nak (szo­ci­og­rá­fi­á­nak, szo­ci­o­ló­gi­á­nak, nép­rajz­nak, tör­té­ne­lem­nek), egy­szó­val kez­dett „mindenes lap­pá” for­má­lód­ni. Mi tet­te ezt szük­sé­ges­sé?

– Egy­sze­rű­en az, hogy az Iro­dal­mi Szem­le „egy­ke”. Szük­ség­ből ko­vá­csolt erény, egy­szer­re szer­kesz­tői el­gon­do­lás s kény­szer­hely­zet volt: he­lyet, nyil­vá­nos­sá­got ad­ni ro­kon te­rü­le­tek­nek – el­ső­sor­ban a kép­ző­mű­vé­szet­nek. Ahogy konk­ré­tabb for­mát öl­tött az Író­szö­vet­ség Ma­gyar Ta­go­za­ta, egy­re gyak­rab­ban je­len­tek meg ülé­se­in fi­a­tal kép­ző­mű­vé­szek. Nagy Já­nos szám­ta­lan­szor szor­gal­maz­ta: ma­gyar kép­ző­mű­vé­szek szá­má­ra ha­son­ló ta­go­za­tot ala­kí­ta­ni a Kép­ző­mű­vé­szek Szö­vet­sé­ge mel­lett. Nem volt elég erő? Rossz volt a fo­gad­ta­tás? A szán­dék szán­dék ma­radt mind a mai na­pig. Így ma­radt az Iro­dal­mi Szem­le sze­rény nyil­vá­nos­sá­ga. A kez­de­ti jó vissz­hang­ja után ne­kem ter­vem volt lét­re­hoz­ni egy Szem­le-ga­lé­ri­át: ha­von­ta ren­de­zen­dő ki­ál­lí­tá­sok, kép­ző­mű­vé­sze­ti mel­lék­let. Nem volt, aki to­vább­vi­gye, csi­nál­ja. Így mind­má­ig kör­ben fo­rog a majd har­minc­éves el­gon­do­lás. Pe­dig az it­te­ni ma­gyar pik­tú­ra már több­re ké­pes és több­re jo­go­sult. A mai ma­gyar gya­kor­lat egy­sze­rű­en ki­nőt­te a har­minc év előt­ti el­gon­do­lá­so­kat. S mi tet­te szük­sé­ges­sé a Szem­le „min­de­nes” jel­le­gét? A kény­szer. Itt is szük­ség­ből lett erény és gya­kor­lat. Ma már lát­szik, hogy nem is olyan rossz gya­kor­lat, ha a szo­ci­og­rá­fi­ai fel­mé­rés – az ön­is­me­ret   mű­fa­ja – együtt je­lent­ke­zik a szép­iro­da­lom­mal. Ef­faj­ta komp­le­xebb fel­fo­gás, a ro­kon te­rü­le­tek egy­ide­jű nyil­vá­nos­sá­ga más la­pok szer­kesz­té­sé­ben is gya­kor­lat­tá vált. A szel­le­mi ké­pes­ség, a szel­le­mi éle­tünk ter­mé­se eb­ben is ki­nőt­te a meg­je­le­nés mai ke­re­te­it.

* A Szem­le egyik so­ká­ig re­zo­ná­ló vi­tá­ja volt az, amely­hez Né­meth Lász­ló írt vi­ta­in­dí­tót. Ugyan­csak nagy­sza­bá­sú vál­lal­ko­zás volt az 1967-es, nagy vissz­han­got kel­tett Fábry-szám.

– Hat­van­hat­ban el­ha­tá­roz­tuk, hogy a Plamen, a Slovenské poh¾ady, a Kor­társ, az Iro­dal­mi Szem­le rész­vé­te­lé­vel an­ké­tot szer­ve­zünk In­ter­na­ci­o­na­liz­mus és ha­za­fi­ság cím­mel. Il­­lyés Gyu­la, Jiøí Hájek, Laco Novomeský s Fábry Zol­tán írá­sa­i­val in­dult vol­na az esz­me­cse­re. A kez­de­mé­nye­ző, a vé­le­mény­cse­re gaz­dá­ja az Iro­dal­mi Szem­le szer­kesz­tő­sé­ge volt. Sok­fé­le szem­pon­tot kel­lett egyez­tet­ni. Min­den együtt volt egy nagy­sza­bá­sú nyil­vá­nos be­széd meg­nyi­tá­sá­hoz. Az utol­só perc­ben még­is meg­fe­nek­lett – a la­po­kat esz­me­i­leg pat­ro­ná­ló ha­tó­sá­gok a na­ci­o­na­liz­mus fellángolásától tar­tot­tak. Né­meth Lász­ló A ma­gyar iro­da­lom jö­vő­je c. ta­nul­má­nyá­nak köz­lé­se e ket­té­tört szán­dék foly­ta­tá­sa, il­let­ve kö­vet­ke­ző fe­je­ze­te volt. E tárgy­ban Il­­lyés Gyu­la, Féja Gé­za s Bo­ri Im­re küld­ték el írá­sa­i­kat. Fel­té­te­lez­he­tő: a nem­ze­tek, nem­ze­ti­sé­gek vi­szo­nyá­ban sok min­den más­ként objektivizálódik, ha e vi­tá­ra sor ke­rül.
Jó ér­zés­sel s iz­ga­lom­mal ké­szí­tet­tük a Fábry-számot. Tisz­te­leg­ni akar­tunk Fábry éle­te, élet­mű­ve előtt, s hí­rül ad­ni, hir­det­ni. A Fábry-szám elég­té­tel is kí­vánt len­ni el­is­me­rés­ben sze­gény éle­té­nek: elég­té­tel, már ami­lyet egy kis ha­tó­kö­rű iro­dal­mi lap ad­hat. S leg­alább kis há­nya­dát vis­­sza­ad­ni an­nak, amit er­kölcs­ben, gon­dol­ko­dás­ban adott ne­künk… Lé­nye­gé­ben fel­mond­tuk a Fábry-leckét, s is­mé­tel­tük is, hogy job­ban be­vés­hes­sük: az em­ber ér­té­két meg kell be­csül­ni, meg­be­csül­ni s fel­mu­tat­ni… Iro­dal­mi lap szer­kesz­tő­jé­nek le­het-e más dol­ga? S ke­res­tük a tisz­te­let­adás, a mél­tó ün­nep­lés igaz, pu­ri­tán for­má­ját. El­vál­va a hí­zel­gők s ma­gya­ráz­ko­dók egy­re gya­ra­po­dó cso­port­já­tól.

* Fábry Zol­tán ha­lá­lá­ig a fo­lyó­irat fő­mun­ka­tár­sa volt. Mit je­len­tett szá­mod­ra Fábry mint fő­mun­ka­társ és szel­le­mi társ?
– Biz­ton­sá­got. Rend­sze­re­sen jár­tam Stósz­ra, so­ha­sem en­ge­dett el üres kéz­zel. Fed­dett, ta­ná­csolt, bé­két­len­ke­dett – szűk­sza­vú­an di­csért is –, de min­den moz­du­la­ta mö­gött biz­ton­ság volt, meg­győ­ző­dés. Fe­le­lős­ség­vál­la­lás. Fábry sa­ját­já­nak, sa­ját szü­le­mé­nyé­nek is érez­te az Iro­dal­mi Szem­lét. Az ar­cát s út­ja­it ke­re­ső lap (iro­da­lom) szá­má­ra a Fábry ad­ta biz­ton­ság el­iga­zí­tó irány­tű volt…

Fábry Zol­tán éle­tem egyik for­rás­vi­dé­ke, ke­re­sem jel­le­mé­nek, élet­mű­vé­nek meg­ha­tá­ro­zó je­gye­it. Az igaz­ság szen­ve­dé­lyes ke­re­sé­se, ez az em­be­ri-szel­le­mi vo­ná­sa érin­tett meg leg­előbb, s ez van hoz­zám ma is a leg­kö­ze­lebb. Szá­mom­ra élet­mű­vé­nek az a leg­erő­sebb, min­dent be­há­ló­zó fo­na­la. Élet­mű­vé­nek meg­ha­tá­ro­zó él­mé­nye és te­rü­le­te a há­bo­rúk ko­ra, fa­na­ti­kus an­ti­fa­siz­mus. A Fábry-értékelők élet­mű­vé­ből na­gyobb­részt ezt a kort hang­sú­lyoz­zák. Igen, ez a kor las­san a tör­té­ne­lem kö­vü­le­té­vé vá­lik, ki­fé­nye­sed­tek ve­szé­lyes zá­to­nyai is. Má­sik nagy te­rü­le­te: a nem­ze­ti­sé­gi lét drá­mái, küz­del­mei, gond­jai, je­len­sé­gei. Sze­mé­lyi­sé­gé­nek vo­ná­sai – szen­ve­dé­lyes igaz­ság­ke­re­sé­se, kí­mé­let­len szó­ki­mon­dá­sa, nyílt­sá­ga, lé­nyeg­re tö­ré­se – e té­má­jú írá­sa­i­ban pa­rázs­la­nak iga­zán. A há­bo­rú után el­ső írá­sa 1948 de­cem­be­ré­ben je­len­he­tett meg az ak­kor in­du­ló Új Szó ol­da­la­in. Cí­me: Az el­ső szó. Egye­bek kö­zött eze­ket ír­ja: „Tör­té­nel­mi té­ve­dés­ből ke­rül­tünk a vád­lot­tak pad­já­ra, ame­lyet most emelt fő­vel el­hagy­ha­tunk…” Vád­lot­tak pad­ja, vád­ló és vád­lott: saj­nos, nem­ze­ti­sé­gi lé­tünk ve­le­szü­le­tett je­len­sé­ge. Ke­vés a tör­té­nel­mi si­ker­él­mé­nyem, mond­hat­nám ezt, per­sze, töb­bes szám­ban is. S az em­be­ri ter­mé­szet tör­vé­nyei sze­rint mi le­het er­re a vá­la­szom? Kom­pen­zál­ni a ros­­szat, a hi­ányt em­be­ri va­lu­tá­val, em­be­ri ér­ték­kel: ma­ga­tar­tás­sal, tel­je­sít­mén­­nyel. Fábry Zol­tán­hoz én in­nen kö­ze­lí­tek. Az igaz­ság szen­ve­dé­lyes ke­re­sé­se egy nagy­mé­re­tű egyen­lí­té­si szán­dék. Kom­pen­zál­ni a tör­té­nel­mi győ­ze­lem egy em­ber­öl­tő hos­­szán ki­mu­tat­ha­tó hi­á­nyát. Ma­ga­tar­tás­sal, helyt­ál­lás­sal, vál­la­lás­sal. Ap­ró­mun­ká­val. Az igaz­ság­ke­re­sés, a té­nyek ki­mon­dá­sa nem ön­cél: egyé­ni és kö­zös­sé­gi meg­tisz­tu­lás. Fábry igaz­ság­ke­re­sé­se szün­te­len ál­lás­fog­la­lás. Szem­be­he­lyez­ke­dés egy kor­szak dik­ta­tó­ri­kus té­bo­lya­i­val: a militáns gon­dol­ko­dás­sal, az em­ber­te­len­ség­gel, a fa­siz­mus­sal, a na­ci­o­na­liz­mus­sal, a sze­mé­lyi kul­tus­­szal, az em­be­ri és nem­ze­ti jog­sér­tés min­den for­má­já­val… Fábry egy kor­szak antiembere, an­ti­té­zi­se. Ma ezt már el­mond­hat­juk, s el kell mon­da­ni. Ezért le­he­tett irány­tű, er­kölcs, hu­má­num, ezért le­he­tett hoz­zá jár­ni szer­kesz­tői s iro­dal­mi ta­ná­csért… foly­ton ugyan­azt a kér­dést té­ve fel ne­ki: ho­gyan él­jünk egy kor­szak út­vesz­tő­i­ben, hogy amit te­szünk, az ne le­gyen ér­tel­met­len? Két év­ti­ze­dig Fábry re­a­liz­mus-pa­ran­cso­la­tai me­len­get­ték, ne­vel­ték, ala­kí­tot­ták iro­dal­munk re­a­liz­mus­vo­na­lát. Fábry ál­tal az iro­da­lom ad­ta nem­ze­ti­sé­gi köz­éle­tünk szem­lé­le­tét is. Fábryt nem kö­töt­te a funk­ci­o­ná­ri­us­szel­lem, nem volt le­kö­te­le­zett. Nem volt meg­vá­sá­rol­ha­tó. Fábry éle­te és ma­ga­tar­tá­sa antitétel volt: a ha­zug­ság, a frá­zis, a dog­ma­tiz­mus, a se­ma­tiz­mus, az alatt­va­lói szel­lem el­len­pó­lu­sa. Min­den em­ber­te­len­ség antitétele.

(Rész­le­tek  Kövesdi Já­nos Kö­zös iro­dal­mi tu­laj­do­nunk cí­mű be­szél­ge­tés­ből.
ISz, 1998/8.)