Polgár Anikó – Ikarosz anyja
I
Gyönyörű a hajad, Naukraté!
A knosszoszi palota női lakosztályába
az oszlopsor felől szűrõdik a fény.
Sötét hajfürtök, összesöpörve,
egy fehér lepedőn.
Indul a menet a tengerhez,
áldozni Poszeidónnak, aki elnyelte õt,
és a mindent látó Héliosznak.
II
Mûvész vagy? Inkább gyilkos, úgy hiszem.
Miattad halt meg a fiam.
A levegõbe dobáltad már
csecsemõkorában is
(„pilóta lesz majd, nem árt, ha megedződik”),
s rabszolgának néztél engem is.
A babakönyvbõl a képedet kinyírtam,
szétestek a lapok, szétröpültek,
mint a mûszárnyak gondosan
összeillesztett tollai,
ha megolvad a képlékeny viasz.