Polgár Anikó – Ikarosz anyja

        I
        Gyönyörű a hajad, Naukraté!
        A knosszoszi palota női lakosztályába
        az oszlopsor felől szűrõdik a fény.
        Sötét hajfürtök, összesöpörve,
        egy fehér lepedőn.
        Indul a menet a tengerhez,
        áldozni Poszeidónnak, aki elnyelte õt,
        és a mindent látó Héliosznak.

        II
        Mûvész vagy? Inkább gyilkos, úgy hiszem.
        Miattad halt meg a fiam.
        A levegõbe dobáltad már
        csecsemõkorában is
        („pilóta lesz majd, nem árt, ha megedződik”),
        s rabszolgának néztél engem is.
        A babakönyvbõl a képedet kinyírtam,
        szétestek a lapok, szétröpültek,
        mint a mûszárnyak gondosan
        összeillesztett tollai,
        ha megolvad a képlékeny viasz.