Öllős Edit versei

Fásulva-frissülve
mindig
más a felhang más a visszhang másként rezegnek
a rojtos lelkek másként pendülnek a megszállott húrok
csak az a bizonyos olvasat lenne eltántoríthatatlanul
sajátságos ha nem lenne már elhallgatott
pedig könnyen lehet

nem belelibabőrözni kötelező pózokba sem önkéntes
kényszerrel belelépni aknákba ha hajtanának is
fásuló-frissülő energiák abszurd csatákba csak
a görcs állandó egyre felhőkarcolónyibb a léc ha
megbillen a türelem gyülemleni érződik a penész
lehet akár ámítás hogy a kegyetlenségből sosem lesz
babusgatás sosem tudni véltek-e vagy ténylegesek
az árgus szemek lehetnek-e a napra kész pillanatok
hasra ütve nyakon csíphetőek mégis fogcsikorgatva-lazán
tényleges kötelességek híján nyögvenyelősen korbácsol
minden vélt és valós akadály
lehet szokatlan is ami volt már napirend szerinti
ilyenkor bizony visszavág minden futtában felfirkantott
mázli boszorkányos-kacéran csábít amit ki lehetne
hagyni és terhessé válik egyfolytában szelektálni
mivel kell mivel lehetetlen beérni pedig
régóta felesleges már ébredésektől rettegni koldusnyi
szókincseken is lehet könnyűszerrel mosolyogni néha
nem kell más mint kötelezően bólintani hogy a szokásos
fellegvárak ostromát újra lehessen kezdeni
a fásuló-frissülő energiákat lehessen ketrecekbe
terelni ne kelljen a béklyókat lemondásokra bólogatva
rágcsálni sem a szappanbuboréknyi abszurd képeken
órákig rágódni legyen elég legyinteni hogy
ami nem fér a fejbe annak ott nincs is helye ha
a véletlenek léteznének akkor is csak ideig-óráig
lennének értelmezhetetlenek aztán válnának belőlük
újabb tanulságtételek mert bizony
az is csalóka ha épp felbontatlanok a maradnak
a megnemtámadási szerződések hiába teszünk bármit is
képlékenyek maradnak a kérődzések
(mindig pendülnek a húrok feszülnek az íjak a percek
lopkodottak az óra nélküli idők a semmiről vallanak
ahhoz hogy belemeríthessem hangyányi merőkanalamat
a kínok óceánjába kell némi áldozat)

Metamorfózisok

voltak már állapotok józanabbul is felturbózottak
voltak már fejek degeszebbre is tömöttek
voltak már energiák szolidabban is meghúzódóak
mégis úgy érzem elvonási tüneteim lennének ha nem
csúszna be rendszeresen-váratlanul az ámulat mikor
juszt is oda lépek ahol végleg szerteoszlik a kábulat
ahol nagyító alá kerül minden hús-vér bűntudat
(egyébként minden ugyanaz)

lehet nyüzsgő hangyaboly az összes napi áhítat
bújhat délceg dalia jelmezébe a felejteni képtelen tudat
minden harmadik kimondott szó bumeránggá válhat ha épp
nincs hangulat minden ötödik elhallgatott vallomást
áttranszformálhat a szokásos cáfolat
(egyébként minden ugyanaz)

ha az idő tiltakozik én rögtönözve húsdarálóba
potyogtatom könnyeimet hogy legyen végre szemmel is
látható lelet hogy zokogva kacarásszon végre a döbbenet
hogy ne burjánozzon annyira a képzelet hogy ne legyen
féltve őrzött semmilyen haramiagyülekezet hogy a zászló
végre kitartóan loboghasson a selejt végre önműködően
szelektálódjon és legyen elég arra gondolni nincs már
mit veszíteni felesleges kapálózni nyugisan magamra
szórható összes permetem hogy végre sóvárogni is
patyolatnyi lelkiismerettel lehessen

ha nagynak tűnik is a tét mindig van igazolt távollét
ha ki-kileng is az inga célegyenesben a taktika
amíg az ember táncol nem marad mögötte félreérthető
lábnyom ha nem bóklásznak a pillantások nem sercegnek
az érintkezési pontok ha sokféle is az értelmezés nem
kerül már sokba a végleges végrendelkezés a degeszre
tömött fejekből meg néha egy is elég
(a visszakérdezés magasiskolája némán tűnődve is
kijárható az örökzöld mécses erőszakkal sem kioltható)

Ami visszaköszön

mikor
a köszönő viszonyon túllép a szivárvány
a legjobb elölről kezdeni hogy szóra bírható
legyen a bálvány hogy gyertyái bennem éghessenek
pónilovai paripává tüzesedjenek ha van is ahol
minden díszlet szolidan tarka vagy azúrkék csak
a kulisszák mögötti tér megfellebbezhetetlenül sötét
ahol meg az előtérben ugrálnak torz manóként alaktalan
fekete ábrák ott a háttér nyüzsgő színkavalkád

a gondolat tárgya mégis mindig kézben tartható így
már nem söpör el egy-egy váratlan sirokkó mindig
gondolom így gondolom úgy gondolom amúgy (csak azt nem
gondolom miért nem gondolom én is ugyanúgy)
gondolom negédesen-cifrán miközben sötétben is átjutok
a zebrán gondolom szendén-feketén miközben bukfencet
vet velem a verőfény a tartalékokat is megdézsmálom
az állítólagos vészhelyzetekre merészen nem vállalkozom
inkább
barackot nyomok fejem búbjára vagy ajtót mutatok
magamnak arcomra szigort kreálva de ha
a gyomorba szállt ingerekre légből kapott a reakció
minden tolakodó képzetem maradandó pedig
talán nem is kellene ennyire görcsösen minden
keresztkérdésemre felelni még mindig
lovagol több mázli hátán egy másik mázli még mindig
nincs tonnákat nyomó ok ukmukfukk félrelépni talán
elég lenne nem kreálni gödröket oda ahol a talaj
alig-buckásan sima hiszen úgyis jönnek majd
váratlan mégis-gödrök tényleg-gödrök meg neve nincs
helyzetek mikor a félresöpört lábjegyzetekre csak
strandpapucsot húzni lehet a maroknyi tanulságokat
meg kell jól szorongatni hogy ne kelljen
tűzvészektől sem döghaláloktól tartani ahhoz meg hogy
a keljfeljancsi legyen mozgásban tartható nem kell
feltétlenül vasgyúró

(aztán az is lehetne gondolható
mézédesen magamra parancsolva magamat sodromból
nem kihozva merítve tengerekbe meg iszapos vermekbe
hogy ami felesleges az ne látsszon a zsákból az utolsó
szög is kibújjon gondoljam végre én is ugyanúgy hogy
könnyebben törölhessem le arcomról a rég felszáradt borút)