Közép-Európa és a magyarság cseh szemmel

Szerző: Tőkéczki László
Rudolf Kučera: Közép-Európa története egy cseh politológus szemével
Rudolf Kučera cseh professzor szép kiadásban magyarul most megjelent, csehül még a 90-es évek elején kiadott könyve sokféle revelációt jelenthet a magyar olvasóknak. Uniformizáltan posztmarxista és/vagy (neo)liberálisan progresszív szellemű dominanciájú szellemi életünkben ugyanis még mindig a zömében nálunk használhatatlan és ostoba nyugati divatklisék uralkodnak – 10–15 éves késéseket produkálva.

 A kiváló cseh politológus–történész sem független ugyan bizonyos politikai divatoktól – ez például a nemzetek feletti állam (birodalom) egykori habs-burgiánus eszméje – de ugyanakkor eléggé következetes ahhoz, hogy ne függetlenedjen a már meghatározó múlt szakszerű és tárgyilagos vizsgálatától.

S ez a kiváló cseh ember – akit a nálunk regnáló, hazafiságot támadó, megmondó emberek még a progresszív klisék alapján kénytelenek lesznek respektálni – nem átall kemény dolgokat leírni. Egyrészt önkritikusan, a Masaryk és Beneš     által összetákolt csehszlovák demokratikus mítoszokat illetően, másrészt viszont a démonizált magyar nemesi múltat csodálattal minősítve. Rudolf Kuèera ugyan a régi cseh gondolkodás Palacký által megalapozott ausztro-szlávizmus modern, nemzetek feletti „EU-s” képviselője, de egyértelműen látja a magyar nemesi/rendi világ alkotmányos/jogállami megvalósulásának integráló erejét egy szétforgácsolt etnicitású térség történelmében.

Kučera professzor, persze egyértelműen cseh hazafi, s keményen kritikus – a saját történetírás túlzásait is jól ismerő – véleményei a magyar dualizmus 1867 utáni világában sokszor megdöccennek, de az ottani álláspontjai jórészt a nemzet feletti Közép-Európa képviseletéből fakadnak. S jól látja, hogy történt egy jóvátehetetlen dolog: az organikusan kialakult s az európai nagyhatalmi egyensúly érdekében sokáig fenntartott habsburgi monarchia tudatos szétverése. A történetileg kialakult „társadalmi szubsztancia” 1918–20-ban visszahozhatatlanul szétveretett! Percemberkék (például a Kuèera által egyértelműen így minősített Beneš) miatt sok évszázad egzisztenciális tapasztalata semmivé lett. És sok millió zsidó halála és sok millió német otthona, hazája, élete bánta ezt! Egy kiszolgáltatottá lett szétforgácsolt térség népei pedig emberellenes náci és kommunista diktatúrák áldozatai lettek.

Sajátos paradoxon az, hogy miközben az EU kelet felé messze kiterjedt a könyv megírása óta, aközben másrészt tucatszám jöttek létre vagy támadtak fel nemzetállamok a térségben. S azt is láthatjuk – s Kuèera sokadik dicséretére el kell mondanunk, hogy nem hallgat erről sem – ,hogy a nemzeti kisebbségeknek nem lett jobb a helyzetük. Úgy tűnik, hogy az új, gazdasági materializmusra épített integrációs modellből nemcsak a kézenfekvő történelmi tapasztalatok hatása, de nagyrészt az etikai dimenzió is hiányzik.
Persze, részben ezen  nem kell csodálkozni, hiszen a sok helyen évszázadokig csonka társadalomként élő egykori nemzetiségek mai politikai (hatalmi) és kulturális „elitjei” még mindig a hamis romantikus történelmi mítoszaik önigazolóan ostoba légkörében élnek (lásd például a Jánošík nevű egykori útonálló posztumusz ezredessé előléptetését!). S a múlt kölcsönösen tragikus ütközéseit ma is gyarapítják. Sajnos, a modern média vezérelte tömegtársadalmak zömében képtelenek a saját érdekeik és biztonsági szükségleteik megértésére is.
A magyar olvasó, az alkalmilag vitára ingerlő kuèerai megállapítások ellenére csak örülhet, hogy egy cseh tudós sok mindent elmond félelem nélkül, amit évtizedeken át csak a totálisan vesztessé tett s ma is szüntelenül támadott magyarság képviselői hangoztattak, néha még itthon is visszhangtalanul.

(Megjelent a Hitel 2009/5 számában.)