Miloš Janoušek – Tiszta egyedek

„Az emberiség régi vágya, hogy képes legyen az utódok nemének szabályo-zására, ami azt jelenti, hogy meg lehessen előre szabni, fiú vagy lány szülessen” – szónokolt Siegel professzor. „Ennek az óhajnak az oka különféle lehet. Ebben vitathatatlanul szerepet játszanak szociális, etikai, politikai és gazdasági tényezők.

 Az állam számára könnyen érthető okok miatt nem lehet elhanyagolható a férfiak száma, akik képesek a haza védelmére háborús veszély esetén. Akinek nagyobb a hadserege, az szabja a feltételeket, a fegyverek nagyobb száma biztosítja a haza na-gyobb biztonságát. Sok családban sem mindegy, hogy női vagy férfi utód születik. Amiatt, hogy nem született férfi utód, birodalmak és királyságok szűntek meg – erről utóvégre is könnyen meggyőződhetünk, ha visszapillantunk a történelembe. Meg aztán nem utolsósorban az egészségügyi tényező is számít, a betegségek problematikája, amiket örökölnek vagy nem örökölnek az utódok nemi hovatartozásuk függvényében.
S ha tovább akarunk menni elmélkedésünk során, példaként kénytelenek lennénk segítségül hívni az állatok világát. Itt is szerepe van a nemi tényezőnek. A parasztember számára nem lehet közömbös, hogy a tojásokból több kakas kél-e ki, mint tyúk, meg az sem, melyik javára billen a mérleg nyelve a bikák és a tehenek esetében.
Nincs szándékomban részletezni valamennyi okot, amelyik minket, tudósokat is arra ösztökél, hogy foglalkozzunk ezzel a problémával. Egy azonban bizo-nyos: az utódok neme szabályozásának problémája minden esetre jelen van és egyre fontosabbá válik. A fentebb említett okokon kívül, amelyek bizonyára fontos sze-repet játszanak, kötelességünk ezzel a kérdéssel foglalkozni a jelenkori tudományban elfoglalt szerepünk szempontjából is. A mai tudományos fejlődés már olyan magas fokot ért el, hogy a tudós feladata manapság már nemcsak az életnek és az ember szerepének a megőrzése a természetben, hanem ennek javítása is, és az ember felsőbbségi helyzetének igazolása a világmindenségben.”
Siegel professzor drámaian elhallgatott, vizet ivott, majd folytatta előadását:
„A történelem elegendő bizonyítékkal szolgál, hogy az emberiséget már régóta foglalkoztatja ez a kérdés. Habár… – mosolyodott el elnézően – éppen a történelem szolgál egész sor nagyon különleges bizonyítékkal meg furcsa hiedelmekkel és megoldási módokkal, amelyek ugyan jóakaratról tanúskodnak, de egyben az egész probléma meg nem értéséről is. Például Titus Lucretius Carus úgy vélte, ha közösüléskor a női erő van fölényben a férfival szemben és nyomban le-gyűri, a megfogamzott gyermek olyan lesz, mint az anyja… A régi görögök viszont azt állították, hogy a fiúk a jobb here magvából fogantatnak, a lányok meg a baléból, így hát a bal here eltávolításával lehetne biztosítani a fiú utódok születését. Ha ezt a nézetet általánosítani akarnánk – itt Siegel professzor újabb mosolyt engedett meg magának –, ahhoz a megállapításhoz juthatunk, hogy egyes harciasabb nemzet fiai, például a régi germánok, féltökűek lettek volna, a másik heréjüket, a balt, képletesen szólva, de valójában is feláldozták volna a haza oltárán, he-he-he.”
Jóízűen nevetett saját viccén, aztán komolyra váltott és folytatta:
„Mivel nem tudom, hogy a mai apáktól elvárható-e ekkora áldozat, a tudománynál kell menedéket találni, és kérni ezt a hatalmas és okos anyát, hogy segítsen. Tempora mutantur et nos mutamur in illis – az idők változnak, és velük változunk mi is, mondta I. Lotár császár. Már rég elmúlt az az idő, amikor a tudós még a sötétben tapogatózott és a bölcsek kövét kereste. Ma a tudományban nincs érvényben az a szó, hogy lehetetlen… Ha nem ma, akkor holnap, vagy legkésőbb holnap-után az ember felfedezi a természet minden rejtett titkát, minden törvényszerűségét. Ma már tudjuk, hogy az utódok nemének szabályozása lehetséges hormonális beavatkozással és elkülönítő módszerekkel. Jelentős siker volt a H–Y antigén felfedezése, nagy lehetőséggel kecsegtet a klónozás. Az ember kezet nyújt a tudománynak, s a tudomány segít az embernek – mert ez az út, amely az emberi nem fennmaradásához és sikeres fejlődéséhez vezet.”
Ismét lenéző mosolyt eresztett meg, majd hozzátette:
„Ha sikerül legyőznünk a titkos erőket, amelyek irányítják az élőlények szaporodását, az ember elkerülheti a hibákat, amelyeket néha az anyatermészet okoz. Akkor már nem születnek majd a kétneműek, a természet szerencsétlen tévedései, hanem ellenkezőleg, tökéletes, tiszta egyedek, férfi lesz a férfi, a nő meg nő. Ahogy Ovidius is mondja: Finis coronat opus – a vég koronázza meg a művet.”
– Hogy végződött az előadás, professzor úr? – kérdezte Langhaus asszisztens Siegel professzor urat, ahogy segített fölvenni a fehér köpenyt.
– Ezek mind hülyék – válaszolta Siegel professzor úr, és begombolta az utolsó gombját – S nem tudom, nem hibázok-e, ha ilyen korlátoltaknak beszélek a munkánkról. Mind csupa akadémikus, egész életükön át a mikroszkópjaik mögött csücsülnek és a titulusokat hajhásszák, a lényeget azonban elszalasztják. De azt hiszem, hogy ezeknek az üresfejűeknek alaposan megmagyaráztam – s elégedetten gondolt az előadása után a teremben beállt csendre – Tökéletes egyedekre van szükségünk: a férfiak férfiak lesznek, a nők meg nők – mondta Siegel professzor na-gyot csapva öklével az asztalra.
– Mily szépen hangzik: a férfiak férfiak, a nők meg nők lesznek – suttogta csodálattal Langhaus asszisztens, és égő tekintettel nézett az isteni főnökére.
– Pontosan, Willy – bólintott a professzor és bosszúsan tette hozzá – akkor is hülyék mind…
Aztán szigorúan kérdezte:
– Leolvastad az eredményeket?
Az asszisztens az asztalhoz viharzott, és nyomban vissza is volt a teleírt jegy-zettel. Mindketten a kivilágított ketrecek elé álltak, Siegel professzor átkarolta Langhaus vállát, aki gyöngéden hozzásimult, és a laboratórium félhomályos csendjében hallatszott az asszisztens suttogó hangja.
– Az A-val jelölt állatok csoportja a második generációban tizenhét hím és két nőstény egyedet mutat ki, a B csoport tizenhat hímet és egy nőstényt…

 Vércse Miklós fordítása