Czapáry Veronika – Félénk

Mi, akik félénkségből és vágyból összetevődtünk valahogy,
magunkat csak nem hagyhatjuk a sárban,
Ez volt.
Kimentünk a rétre
és egyszer csak nem hazudtunk,
kimentünk, és elégetettek lettünk,
mikor megszülettünk.

Hiszen én mindezt tudtam,
az öklöm,
               kimentem a rétre,
egyedül szoktam állni,
de ennyire régen,

mondjunk ki mindent nyíltan,
ez is csak egy menekülés volt,
és leleplezhető,
nektek hogy megy,
egyedül szoktam állni
a mosókonyhában,
beszappanozom magam,
mégis leleplezhető,

igenis életben akarok maradni.