„…életösztöne elpusztíthatatlan volt” – Dobos László nyolcvanadik születésnapjára

Grendel Lajos írása
Három hete sincs még, hogy sok év után ismét Királyhelmecre, Dobos Lász-ló szülővárosába vitt az utam. Úttalan utakon zötyögött a kocsink Magyarország északkeleti szegletében, Isten háta mögötti településeken át, mert Borsi felől a Bod-rogköz megközelíthetetlen volt az árvíz miatt.

Dobos László regényei jutottak eszem-be, s nem véletlenül. Regényeinek azok a passzusai, amelyekben a bodrogközi árvizekről beszél, természeti csa-pásokról, amelyekkel az ottani emberek ősidők óta kénytelenek megküzdeni.

Dobos László regényeiben az árvízről szóló beszédnek van azonban jelképes jelentése is, a történelemre utaló, amely, miként a természeti csapások, az idők folyamán ciklikusan ismétlődve tette földönfutóvá e vadregényes szépségű földdarab lakóit. A török időktől, ha nem is máig érőn, de a közelmúltig. Messze voltak a csillagok, Földönfutók, Egy szál ingben – csupa beszédes regénycím. A természet és a történelem egyforma könyörtelenséggel tette próbára e földdarab lakóinak szin-te minden nemzedékét. Próbára tette, de le-győzni, elpusztítani, megsemmisíteni nem volt képes. A padlóra küldött ember újra meg újra talpra állt, mert életösztöne elpusztíthatatlan volt.

Dobos László pályájának is lehetséges egy ilyen olvasata. A talpra állásé, a nekigyürkőzésé, a dacé. Íróként, lap- és kiadóalapítóként, az irodalmi élet egyik szer-vezőjeként a múlt század ötvenes és hatvanas éveiben nagyon sokat tett azért, hogy a szlovákiai magyar írásbeliség újra virágozhassék, ha nem is olyan szabadon, mint a két világháború között, de amennyire azt mégis a diktatúra vastag falai közötti manőverezés lehetővé tette. Nemzedéktársai közül – s ezzel nem áll szándékomban mások érdemeit elvitatni – valószínűleg ő tette a legtöbbet. Amíg tehette. Amíg az 1968 utáni sztálinista restauráció karanténba nem zárta. Másfelől azonban az sem kis dolog, hogy két évtizeden át tartó megbélyegzés után volt ereje az újrakezdéshez. Az biztos, hogy Dobos Lászlót nem faragták puha fából.
A csillagok ma sincsenek közelebb, s a történelem sem lett nyájasabb hozzánk, bár kétségtelen, hogy megannyi fojtogató évtized után legalább lélegezni enged. Az irodalmi élet újraindulása óta nemzedékek nőttek fel tájainkon, irodalmi lapjaink és kiadóink száma a szűkös kezdetekhez képest megsokszorozódott. Engedjék meg, hogy ezért nemcsak a magam, hanem a nálam  fiatalabb pályatársaim nevében is szeretettel és tisztelettel köszöntsem Dobos Lászlót ezen a szép évfordulón, s kívánjak neki jó egészséget és alkotókedvet a további esztendőkre.