Gágyor József versei

Aranyeső esőben
    Tavaszi eső hull
    Erdőre, mezőre,

    Fénylő gyöngycseppek a
    Szép aranyesőre.

    Aranyos testvérkék…
    Rebegik a cseppek,
    S testvérkéik karján
    Kissé megpihennek.

    Aranyesőszirmok
    Elringatják őket,
    Messziről jövőket,
    Távolba menőket.

Sakktábla

Egy régi arab legenda szerint,
Mikor a világ már készen állott
Eldönteni, ki is birtokolja,
Allah s a Sátán sakkpartit játszott.

Tengernyi idő telt el azóta,
S a játszmának még most sincs vége,
Sakktábla az egész világ,
Festve fehérre, feketére.

A jó és a rossz vak harcában
Mi, emberek, figurák vagyunk,
Égi hatalmak mozgatnak minket,
Csak tőlük függ, hogy élünk vagy
                        halunk.

Takácsok

    Takácsok, négyen,
    Versenyre kelnek:
    Vajon melyikük sző
   Szőnyeget, szebbet?

    A legifjabbik
    Szövi fűszálból,
    Zöldellő rügyekből,
    Kék ibolyákból.

    A másik szövi
    Tarka virágból,
    Égő pipacsokból,
    Piros rózsákból.

    A harmadik meg
    Sárguló lombból,
    Hulló levelekből,
    Hervadt szirmokból.

    A legidősebb
    Mester munkája:
    Angyalszárnypelyhekből
    Szőnyeg a tájra.

    S mert minden szőnyeg
    Egyformán tetszik,
    A versenyt tavasszal
    Elölről kezdik.

    Legyen lombos vagy
    Kopár az erdő,
    A négy takács közül
    Egyik mindig sző.

Bálvány

Óriás szikla,
Hatalmas bálvány,
Öklöd a kék ég
Felé mered,

Tán ádáz harcra,
Párviadalra
Ösztökéled az
Istenedet?!

Az Isten keze
Szelíd, jóságos,
Esőcseppekkel
Mos tégedet,

Széllel törölget,
Napfénnyel szárít,
Lefejti rólad
A zord jeget,

És virágporral
Óva behinti
A kőtesteden
Támadt sebet.

Ott fenn az Úrnak…

Ott fenn az Úrnak sok a dolga,
Ügyelni kell a csillagokra,
Nézni a bolygók körforgását,
Az üstökösök rohanását,
Betartják-e az ősi rendet,
Melyet kezdetben megteremtett.

Ott fenn az Úrnak sok a dolga,
Vigyázni távol világokra,
Élőlényekre és holtakra,
Tegnapokra és holnapokra,
Jutalmazni és ítélkezni,
Mindent tudni és nem feledni.

Ott fenn az Úrnak sok a dolga,
Mert ő az úr és ő a szolga.
Legtöbb gondja a Földdel támad,
Mert az emberben nincs alázat.
Verejték ül ki homlokára,
És cseppekben hull a világra.

Könyörgés
                                       
Szánjuk-bánjuk a
     bűneinket,
Uram, teremtsél
     újra minket!
De ne hamuból,
      föld porából,
Teremtsél tiszta
      fénysugárból.
Szívünk ragyogjon
      égi fényben,
Lelkünk csillogjon
      hófehéren,
Sugarainkkal
      simogassunk,
Fájó könnyeket
      ne fakasszunk.
Oh, teremts újra,
     Uram, minket,
Ne kelljen szánni
     bűneinket!