Kassa és a Rákócziak (1619–1700)
Múlt és emlékezet – Gyüre Lajos írása
A Rákócziak és Kassa város kapcsolata messzemenően összefügg egyrészt a reformáció elterjedésével, megerősödésével, másrészt a 30 éves háborúval, s az ellenreformáció megindulásával, s ennek folyományaként a Habsburg-ház magyar-országi politikájával.
Hogy ezt kellőképpen indokoljam, vissza kell lapoznunk a tör-ténelem objektívnak nem mindig mondható feljegyzéseibe, családi krónikákba, homályos utalásokba – mert más hiteles adattal nem rendelkezünk, s még ha van is, a kételkedés ördöge mindig ott munkál, ott ólálkodik, lesve a pillanatot, hogy belevésse magát gondolatainkba: hátha ez sem igaz! Valahogy így vagyunk Kassa és a Rákócziak kapcsolatának vizsgálatával is. Ez a hol meleg, hol hideg viszonyulás a Rákócziakhoz nem is a tulajdonképpeni megjelenésükkel kezdődik, s nem is az egyén, hanem a kor által kialakult szituáció hozta létre a hol ilyen, hol olyan kapcsolatot. Kezdjük azzal, hogy a reformáció megindulásával a magyarországi német városok nagy része a lutheri tanításokat veszi át. Ez Kassa életében az 1556-os évben teljesedik be egy tűzvész után kialakult spontán helyzetben..
1556 áprilisában nagy tűzvész pusztít a városban. A többségében zsindellyel fedett épületek – maga az öreg templom is – a lángok martalékává váltak. Meg-olvadnak a harangok, s mintegy szimbolikusan vele együtt ég el, szűnik meg a régi vallás, a katolicizmus Kassán. A várost – mivel a tűzvész következtében mindenük odaveszett – elhagyják a domonkosok és a ferencesek.
Ekkor veszik birtokukba az öreg templomot (a dómot, Gyl) és a tőle délre lévő kápolnát az evangélikusok. Három prédikátort tartanak. Ebből egy német, a másik magyar – ők a dómban felváltva, magyarul és németül tartják a szertartásaikat, a kápolnában pedig „tótul” prédikál a pap. (A Mihály-kápolnáról van szó, amely ez idő tájt még a mögötte elterülő részen temetői kápolnaként szolgált.) A városi tanács teljes létszáma evangélikus, és megszületik a Nagy Álom ideája, az egyvallású város. Ha Debrecen lehet a kálvinisták Rómája, akkor Kassa miért ne lehetne ugyanúgy a lutheránusoké?! S az eszme évtizedeken, sőt századokon át tartotta magát még akkor is, amikor már foggal-körömmel harcolni kellett érte bármi áron. A város az Álom érdekében nem riadt vissza a pénzáldozattól, hűségnyilatkozatok megtételétől, s annak megtagadásától, ha úgy tetszik, még a gyilkosságra való felbújtástól sem, amint azt majd később látni fogjuk.
Hadd álljon itt egy példa a város jegyzőkönyvéből, szellemi gondolkodása, megnyilvánulása tükreként: … „Az Úr 1559. évében, május hó 17. napján… tisztelendő Pethew János úr, a város házán a nemes tanács és az egész község egyértelmű akaratából és megegyezéséből szabályszerűen megválasztatott a magyar szónok feladatainak végzésére … híven hirdesse a templomban az Evangélium tiszta és igaz tanítását, a téves tanokat pedig, amilyenek az anabaptistáké és a sacramentáriusoké (reform, Gyl) és mindazokat, amelyek az Isten szavával nyilvánvalóan ellenkeznek, semmi körülmények között el ne fogadja és ne tanítsa… Hivatásában és egyházi kötelmeiben senkit se ismerjen el előljárójának, csupán a bíró urat és a szenátust.” (Wick Béla: A kassai Szt. Erzsébet dóm, 66.old.) Egyenes beszéd. Értsen mindenki a szóból. Kassa egyvallású város. A papnak nem az egyházi feljebbvalója, hanem a mindenkori tanács mondja meg: mit prédikáljon, kit hogyan részesítsen az isteni ke-gyelem áldásaiban. Aki pedig másként végzi dolgát, úgy jár, mint az 1567 januárjában Kassa városába behúzódó Csanádi Imre unitárius prédikátor. A tanács a farkas-ordító hidegben kivereti a városból, mondván „nehogy fertőzést tegyen” Kassán. (Szabó Lajos: Kassai kálvinista krónika, 6. old.)
Hogy a Királyi Házban (ma a Fő utcán a premontreiek háza) mi történik, az a király által kinevezett főkapitány, Gonzaga Ferdinánd dolga. Buzgó katolikus, és az istentiszteleteket a Királyi Ház udvarában lévő kápolnában tartatja. Még az 1600-as évek elején Kassán tartózkodó Pázmány és Tutkó Jakab is csak magánházakban pré-dikál – a dómba, s az elvett templomokba a tanács nem engedi be őket. A török elől az országgyűlés által Kassára irányított egri káptalannak sem adnak helyet, kénytelenek Jászóra menni. Nem járnak különbül a megszállt területekről menekülő kálvi-nisták sem. Ugyan szállást kapnak, de istentiszteletet nem tarthatnak, ha úgy vágynak istenük után, mehetnek a közeli faluba, Bárcára.
Ám nemsokkal ezután villámcsapásként éri a hír a kassaiakat: Rudolf császár Pázmány jelentése alapján elrendeli, hogy a nagytemplomot és az elvett javakat adják vissza a katolikusoknak. Nyomatékul oda rendeli Belgiojoso kassai főkapitányt, aki ágyúkat szegez a dómnak, hogy érvényt szerezzen a császári parancsnak. 1604. január 6-án el is veszi a dóm kulcsait Bocatius Jánostól, a város fürmenderétől,s át-adja azt az egri káptalannak.Valószínű – jegyzi meg Szabó Lajos az 1944-ben megjelent könyvében, a Kassai kálvinista krónikában –, az így kierőszakolt templomát-adás és a város megszégyenítése, a jezsuiták jelenléte eredményezte, hogy az eddig császárhű városból kuruc Kassa legyen. Egyezkedni kezdenek Bocskaival, akinek csa-pata 1604. november 11-én a városi tanács és a lakosság örömére bevonul Kassára, s a dóm, illetve a Mihály-kápolna ismét visszakerül a lutheránusok kezére.
E hosszúra sikeredett bevezető után jutunk el végre a Rákócziaknak immár hadvezéri, később fejedelmi rangban való megjelenésére Kassán. Viszont e bevezető nélkül sok mindent, ami ezután következik a város és a Rákócziak kapcsolatában, csak hiányosan vagy féligazságaiban ismernénk meg.
Itt kell megjegyeznünk, hogy sokáig az a tévhit uralkodott még a Rákóczi-kutatók körében is, hogy a Rákócziak első kassai megjelenése összefügg a Bethlen Gábor által elindított l619-es felkeléssel, s maga I. Rákóczi György is ekkor jelenik meg először Kassán. Nagy László azonban ezt a feltevést gyökereiben megváltoztatja a „Bibliás őrálló” könyvében. (34.old.) Ezt írja: „A fiatal Rákóczi György már 1605-ben megjárta Kassa városát”. Idézi továbbá Perneszi Gábor 1605. jan. l3-án írt levelét Makrai Istvánhoz: …„Rákóczi Sidmont (sic) az fiát urunkhoz (ti. Bocskaihoz) küldte, hogy hívsége felől inkább ne kételkedjék, minden nap urunkkal vagyon együtt. Vele egy időben ott apródoskodott még a kissé idősebb Báthori Gábor és Bethlen Gábor is.” Van egy másik megállapítása is Nagy Lászlónak, ami megintcsak megváltoztatja az eddigi álláspontot Rákóczi Kassára történt bevonulásáról az 1619-es évben. Kassa egyik történetírója, Tutkó József jegyzi fel: … „1619. Dóczy András Kassa főkapitányává lőn. Augusztus 24-én Bethlen Gábor a Tiszán átkelvén, ott három napig seregével állapodott meg. Oda jövének Kassa küldöttei is, kik a város átadását megajánlották. Tetszett ugyanez Bethlennek, de árulástól tartván, a majd 40 ezernyi sereggel nem bátorkodott személyesen megindulni, hanem seregének csak egy részét Rákóczi György fő-, Szécsy György s Rédey Ferencz alvezérekkel küldé. …A ve-zérek szeptember 5-én a város alá érkeznek, s a városatyák Rákóczi előtt megnyitják a kapukat, s Dóczy Andrást pedig vasba verve Rákóczi Fogarasra küldi. Ami a következő napon – szeptember 6-án a városban lejátszódik, akár a mai legvadabb krimitörténeteket is felülmúlja. Tutkó ezt így tárja olvasói elé: … „Szeptember 6-án Alvinczi Péter hitszónok, s Reiner Menyhért tanácsbeli azon esedeztek (értsd: Rákó-czi előtt), hogy engedtessék meg a római kath. papok- s polgároknak közönséges meggyilkoltatásuk, mely istentelen szándék ellen teljes erővel ellenszegülének ugy a vezérek, mind pedig a tanács, de még sem gátolhatták meg, hogy ezen két hitdühösködő egyénnek ingerlésére többek vagyona ki nem prédáltatott, s Hoffmann római katholikus polgár meg nem öletett, nemkülönben három római kath.pap ki nem végeztetett volna. A szerencsétlenek valának: Kőrösi (Crisinus) Márk esztergomi kanonok (ez kassai papnövelde jószágán Széplakon mulatván Bethlen előtt a városban keresett menedékhelyet) s a két jezsuita: Pongrácz István s Grodeczy Menyhért, kiket a fent nevezett két hitdühösködő vallásuk elhagyására rá nem vehetének, ke-gyetlen ütések után egy fagerendára egészen levetkezve, felfeszítették, s oldalaikat szövétnekek lángjaival annyira égeték, míg belsőrészeik ki nem látszottak, végtére megfojtván őket, testeiket pedig az árnyékszékbe vetették.”
Mit mond erről az esetről Kassa egyik – ha nem a legjobb – történetírója, Wick Béla kat. szerzetespap a Kassai Szent Erzsébet dóm c. könyvében? (Megj. 1936. Szt. Erzsébet Ny. Kassa) … „midőn éjjel a szombatot megelőzte (szept. 6-án, Gyl) a város tudta és beleegyezése nélkül a pápista papokat, két jezsuitát, s harmadiknak a szép-laki apátság kormányzóját a Rákóczi gyalogosok prefektusa Bay Zsigmond (miként a hír mondja) felkoncolta és a kloakába dobatta, ahonnét azonban a tanács parancsára kihozattak és földbe ásattak mégpedig éjnek idején”…
Ha a fenti idézetet összevetjük a Szabó Lajos kassai ref. lelkész könyvének (Kassai Kálvinista Krónika, 1944. Nyomta: Wiko ny. Kassa) idevágó passzusával, akkor az a meggyőződésünk, hogy a három szerencsétlenül járt pap esetét az akkori, de különösképp a későbbi politikai csatározások a saját érdekükben kiszínezve, vérben, kínzásokban gyönyörködő alakká formálják mind Rákóczit, mind pedig a reformáció és a magyar szabadságért küzdő hajdukat, a Bocskai halála után Rákóczihoz csapódó, szabadon csellengő martalóccá vadult, kivert kutyaként kóborló embereket.
A három vértanú halált halt pap boldoggá avatása után kiadott kis füzetecske (A kassai vértanúk élete és halála,1915. Szt. István Társulat) szerzője, Barnabás (?), még azt is tudni véli, hogyan zajlott le a kínzás, párbeszédeket szerkeszt, holott az említett történelmi munkákban erről említés nincs, sőt az újabb szóbeszéd még azt is hozzáteszi, hogy a kínzást – amely a Királyi Házban volt – Rákóczi György felesége, Lorántffy Zsuzsanna a Királyi Házzal szemben lévő Lőcsei-ház ablakából kéjelegve nézte… Mondanom sem kell, hogy ennek semmiféle történelmi alapja nincs. Hogy miért? Azért, mert Rákóczi Kassára jövetele akkor csak a véletlen összejátszása volt. Ugyanis Rákóczi Terebesre indult, hogy az ott tartózkodó Habsburg-hű Homonnai Drugethet elfogja. De miután az hírét vette, hogy Patakról ellene indulnak, idejében elmenekült. A meginduló sereghez ekkor érkeznek Kassa város követei, hogy csapa-taival Rákóczi foglalja el Kassát, és űzze el a hívő katolikus Habsburg-párti Dóczit, aki a Kassai Királyi-házba, mintegy „salva quardiát” nyújtó helyre, behozza a két je-zsuita papot. Tehát semmiképpen sem lehetséges, hogy feleségét, Lorántffy Zsu-zsannát ekkor Kassára magával vitte volna, és a Királyi Ház helyett a Lőcsei-házban szállásolja el. Ugyanakkor Tutkó szerint Rákóczi Dóczyt tartotta ott fogva. Elképzelhetetlen, hogy a fővezér felesége a keményen őriztetett fogollyal egy épületben lakott volna. A másik adat Nagy László szerint, hogy Rákóczi Bethlenhez való hűségét akarta bizonyítani Kassa elfoglalásával, mielőtt Bethlen derékhada átlépte volna a Tiszát, s a pataki várban vendégeli meg a már hazatért, s Kassát elfoglaló Rákóczi György és felesége.
Hadd időzzünk még el egy kicsit ennél a szomorú esetnél. Nézzük meg, milyen volt ez idő tájt Kassa vallási összetétele, s mit jelentett a város számára az, hogy megtagadta az eddigi Habsburg-hűséget. A város az 1550-es évektől kezdve úgy-szólván tiszta evangélikus. Más felekezetbelit nem tűr meg a város falain belül. Ha Debrecen lehet a református Róma, akkor Kassa legyen a lutheránus Róma, ahogy erről már fentebb szóltunk. A szepességi evangélikusok között létre is jön egy unió, éppen a vallás szigorú, elfogadott rendjének a megőrzése érdekében. A Kassára Bocs-kaival érkező Alvinczi is híve lesz ennek az iránynak, s bár reformátusként érkezik a városba, Rákóczi 1619-es kassai bevonulásakor már az evangélikusok táborába tartozik, s a reformátusoktól követeli, hogy legyenek a lutheránus vallás követői. Sok tekintetben tehát közrejátszott Dóczy vallási igyekezete ahhoz, hogy a város elforduljon tőle, s kiadja Rákóczinak.
Ez az egyik oldal. Vizsgáljuk meg egy másik aspektusból: mind Alvinczi, mind pedig Pongrácz egy erdélyi községből, Alvincról származnak (hol annak idején Fráter György esztergomi érseket saját kastélyában Feredinánd katonái agyonverik). A közöttük levő korkülönbség minimális, mindössze 12 év. (Alvinczi szül.: 1570-ben, Pongrácz 1582-ben) Tegyük fel, hogy ismerték, ismerhették egymást, bár az egyik (Pongráczék) főnemesi múlttal dicsekedhető család, Alvinczi ezt nem mondhatja magáénak. Vajon milyen lehetett, ha volt egyáltalán a két család között kapcsolat? Nem otthonról hozta-e a közöttük feszülő engesztelhetetlen gyűlöletet, az egymásnak feszülő indulatot a két kimagasló műveltségű hitszónok? Alvinczi munkáit ismerjük, de Pongrácz se volt más a maga meggyőződésében. Mit is ír róla a csak magát „Bar-nabás”-nak író tollnok? … „Már zsenge gyermekkorában sok kiváló tulajdonságnak adta tanújelét. A rosszat semmiképp sem tudta megszívlelni, a legkisebb rendetlenséget sem tűrte. Hibáikért nemegyszer keményen megdorgálta a cselédeket, s nem nyugodott addig, míg szülei rendet nem csináltak.”… Miután Pázmány Péter őt a hitében meggyengült Homonna vidékére rendeli… „E vidéknek valóságos apostola lett, föl van róla jegyezve, hogy rengeteg sok lutheránust és kálvinistát térített vissza az Úr igaz egyházába.” …Vajon milyen eszközökkel? A gályarabságra eladott kálvi-nista prédikátorok között nem volt-e olyan, akit éppen az ő jelentései, munkássága nyo-mán csukatott börtönbe, kínzatott halálra a kérlelhetetlen katolikus ellenreformáció, amely már ekkor bontogatta szárnyait? (Lásd a későbbi kassai református Czeglédi Isván prédikátor üldöztetését, börtönbe záratását, a pozsonyi vértörvényszék elé idézését, hova már csak a halálra gyötört holtteste érkezik 1771. Iván havának 7-ik napján s a Wesselényi összeesküvésben részes Bónis Ferenc mellé a pozsonyi köz-temetőben földelik el.)
Van még egy dolog, aminek tudomásom szerint eddig nem szenteltek a Rákó-czi-kutatók elég figyelmet. Ez pedig nem más, mint az 1618-ban európai körútjáról Kassára visszatérő Szepsi Csombor Márton szerepe, Alvinczival való kapcsolata. Alvinczi a városi tanácsnál közbenjár, hogy a Bocátius után megüresedett iskolamesteri állást Szepsi Csombor Márton kapja meg, mivel jól beszéli a német, ma-gyar s más nyelveket. Arról a fáma nem szól, de francia földön járva bizonyára tudott a Szt. Bertalan-éji eseményekről, s ezt el is mondhatta Alvinczinak, hogy Párizsban 3000 hugenottát gyilkoltak meg egyetlen éjszaka alatt. Akkor ehhez képest a három jezsuita pap igazán semmiség… A város azonban nem ezért haragudott meg Rákóczira. Sokkal inkább az váltotta ki Kassa város vezetőinek rosszallását, hogy mikor 1644. február 23-án Kassára újból bevonult, a Királyi Ház kápolnájában református istentiszteletet tartatott a katonáinak – így megtörte a már majd százéves hagyo-mányt: Kassán csak egy vallás van! Alvinczi így kiált fel, amikor 1613-ban az országgyűlés arra akarja kényszeríteni Kassát, hogy fogadja be a város területére a katolikus vallást is: … „Csak egy igaz biblica religio vagyon itt!”… Ez pedig a lutheri protestantizmus.
Az ellentét Rákóczi és a város között nem csitul, sőt 1644 márciusában a Királyi Házban a város engedélyével, úgymond „aulica ecclésiát” – más szóval a református egyház alapjait rakja le –, ha egyelőre még csak a Királyi Házon belül, de már ez is rés az egyvallású Kassa kialakításának törekvéseiben. Az ekkor már fejedelemként bevonuló Rákóczi húsvét első napjára, 1644. március 27-re tűzi ki az új egyház megalakulásának napját. Maga készíttet úrvacsorai edényeket, terítőket stb. Az igaz, hogy miután március 29-én elhagyja a várost, hiába bízza meg Beöthy Orbán kapitányt az eklézsia őrzésével, a tanács nem ad szállást Regéczi Horváth András prédikátornak, azt felelik: „Jobb lesz, ha Bárczán és nem a fejedelem házánál lészen rezidenciája”.
A három vértanú halálának egyoldalú szemlélői napjainkban a katolikus többségűvé vált városban – tehát nem saját korában – azért tartják bűnösnek Rákóczit, hogy nem nyújtott védelmet a Királyi Házba húzódott papoknak az ellene áskálódókkal szemben. Rákóczi György ezután is többször megfordult a városban, felesége pedig szinte pátrónusává válik a később létrejövő református eklézsiának. 1626 márciusában még mint Báthori fővezére vesz részt a nagy pompával megrendezett esküvőn, de az említett 1644-es bevonulásakor már fejedelem. Ennek ellenére a városi tanácshoz intézett kérését elutasítják, hogy a pünkösdi ünnepek idején az akkor valóban Kassára érkező Lorántffy Zsuzsánna és Zsigmond fia tiszteletére a dómban tarthassák református szokásokhoz híven a szertartásokat. A fejedelem nem akarja kiélezni a város és a közötte kialakult ellentétet, ezért az ünnepeket fiával és feleségével a Királyi Ház kápolnájában tartják meg annak ellenére, hogy a linzi béke értelmében Felső-Magyarország hét vármegyéjének és Kassa városának haláláig jogos tulajdonosa..
Az 1647-es országgyűlés XIX. törvénycikkelye kimondja, hogy a város a református egyház templomának építésére köteles helyet adni… „A helvét hitvallású országlakosok panaszos kérésére elrendelték, hogy Kassa városa és ennek a hatósága a polgártársaknak és a városban lakó többi helvét hitvallású embernek is engedje meg a helvét hitvallásnak minden akadály nélkül való szabad gyakorlatát, a harangok és a temető használatával együtt”… A 2. cikkely még ennél is erősebb: … „És jövőre ne merészelje ez a város az előbb említett katolikus és helvét hitvallású lakosokat vallásuk szabad gyakorlatában bármi módon háborgatni”…Kassa védekezik. A Habsburgokhoz fordul, alkudozik, a Mihály-kápolnát a katoliusoknak ígérik, csak ne kelljen végrehajtani a sérelmes törvénycikkelyt. Miután Rákóczinak tudomására jutott az egyezkedés, újból megjelenik csapataival Kassán 1648 január végén, és egy hétig tartózkodik ott. A város tanácsa most a Nagy Álom érdekében Rákóczihoz alázkodik, hogy ne hajtsa végre a rendeletet, de a fejedelem nem hajlandó erre: … „Mi kegyelmeteket a nemes ország statutumai ellen nem oltalmazhatjuk, nem is akarjuk oltalmazni” … üzeni nekik… A fejedelem halálával (1648) a város, ki tudja hanyadszor, ismét a Habsburgok kegyeit keresi, és Wesselényi Ferenc közbenjárását kérve hűséget ajánl a Habsburgoknak azzal, hogy „a religió dolga maradjon abban, aminémű állapotban találta a megboldogult fejedelem”. Az országgyűlés azonban már nem hisz a városnak, és 1650-ben a város kénytelen eleget tenni a felsőbb utasításnak. 1654. dec. 29-én III. Ferdinánd kiad egy okiratot, melyben … „a főkapitányok által lakott Királyi Házat, amelyet a jezsuita rend atyáinak a katolikus hitért kiöntött vére megszentelt, örök jogon a Jézustársaságnak adományozza” … A Főkapitányok háza ezután a ferencesek templomával szembeni honvéd laktanya lett. (Augusztin Elek: Kassa város és Abaúj-Torna vármegye ismertetése, B.pest, 1899. (Ámbár ez a ház Tutkó József szerint … „a város főkapitánya Vesselényi Ferencz gróf a Bornemissza házba költözködvén, melyben azon idő óta a főkapitányok s parancsnokok lakának”… A Nagy Álom: az egyvallású város kialakítása végleg összeomlik.
I. Rákóczi György, illetve a fiatalon elhunyt fia, Zsigmond halálával a fejedelmi székbe a család másodszülött fia, II.Rákóczi György kerül, kinek felesége, Báthory Zsófia, a Rákócziak után a leggazdagabb főnemesek egyike, és buzgó katolikus. II. Rákóczi György azonban nagyobb álmokat sző, mint Kassa, vagy az apja halálával megszűnt linzi béke felújítása. Anyja, Lorántffy Zsuzsanna Patakról tovább is szívén viseli a kassai eklézsia sorsát, templomépítési igyekezetében egyházi edények ajándékozásával segíti és pénzzel járul hozzá a Mészáros utcában épülő templom befejezéséhez, azonban fiáról ez nem mondható el. Nagyravágyó terveire, dics-telen uralkodására, a lengyel trón megszerzésére irányuló hadakozása teszi fel a koronát. Az 1742-es évben Kovács János által írt „A magyar krónikának rövideden le-rajzolt sommájá”-ban ezt olvashatjuk a lengyel betörésről: … „Lengyel Országban számos sereggel betsapa…Vala oly remenséggel hogy Lengyel Ország már az őveje vólna, azért már gondolatiban is a Palatinusoknak tőrvényt szaba de imé társoitul el hagyattatott, maga marada, s az egész hada is tsak nem éhel meghala Innend a Lengyelektül kőrnyűl vétetett. …Podoliumban hagyván a hadat,kevesed magával Marmarosban onnand Etsedben (a hol az ő hitvese Ferentz fiával mulata) el érke-zék…” „Ezen vakmerőségét Rákóczinak a Budai Bassa meg tronfolni kivánván ellene meg indula… Sokak el esése után a kemény hartzolásban maga Rákótzi négy sebbe esett, és midőn már annyira jutott, hogy tsak alig lehellen,a hartzbul ki vittetett, és Váradra hozattatott ahol is ezen vitéz de szerentsétlen Fejedelem meg hala”… Felesége, Báthory Zsófia még egy ideig férje és az „öreg fejedelemasszony” meghagyásából támogatja ugyan a kassai eklézsiát, de miután már senki sem áll útjában, a nagymúltú család, Erdély és Magyarország reménységét, a fiatal Rákóczi Ferencet visszatéríti a katolikus hitre, de fia, I. Rákóczi Ferencnek Zrínyi Ilonával való házassága, illetve a két fejedelemasszony közötti ellentét hatására Báthory Zsófia Munkács várába húzódva szinte remete életet él, míg a fiatalok inkább Patakot és Zboró várát kedvelik, a lakodalmukat is ott ülik.
A város így hosszú ideig nem kerül kapcsolatba a Rákócziakkal, bár feltehető, hogy az ifjú Rákóczi feleségével Patakról Zboró felé haladva, útközben érinteniük kellett Kassát. Az első említés hosszú idő után – a Wesselényi összeesküvés kapcsán – az 1670-es évhez fűződik. Tutkó József, a város krónikása megjegyzi, hogy: … „1670. Rákóczi elfogadván Zrínyi felszólítását, s pártfeleit február 22-ére Kassára összehívta. Éppen a leghevesebb beszédek tartattak itt a király és a német ministerek ellen, midőn Rothal gróf a gyülekezetbe lépe. Az elégületlenek eleinte tettetéshez folyamodtak, s a gróf kérdésére: hogyan mertek a király engedelme nélkül gyűlést tartani? Rákóczi azt felelte, hogy a hon bajainak orvoslásáról tanakodnak, arra pedig: mi vég-re gyűjtötték a fegyveres népet? Az lőn a válasz, hogy a határszéleket háborgató török ellen fogtak fegyvert. De midőn Rothal intené őket, térnének tüstént békével haza, hirtelen felzajlott az indulatok vihara, és szitkok szórattak a németek ellen. Rothal eltávozta után pedig elhatározták, hogy haladék nélkül fegyvert ragadjanak…
Mindezek értésére estek a királynak, mire ő Spork tábornagyot Felső-Magyar-országra küldvén ez július 29-én Kassa alá érkezett…” „A Wesselényi-féle összeesküvés további sorsa Kassa számára azt jelentette, hogy az ide érkezett 2 ezer főnyi katonaságot a városnak el kellett tartani, bár azok Kassa külterületén kaptak szállást. És ami még ezzel összefügg! Báthory Zsófia a fia életéért 200 000 magyar forintot fizet a császárnak. S mi a sorsuk a Rákóczi forintoknak?…” „A város nyugtalan polgárai biztosítása végett, annak alsó kapujánál (most a Forgách és Gerster házak közti tér) Leopold fellegvárat (citadellát) kezde építeni azon 200 ezer magyar forintokból, melyeket II. Rákóczi György özvegye, Báthory Zsófia, Ferencz fia fejének váltságáért fizetett”… (Tutkó József: Kassa tört. évkönyve, 150. old.)
De térjünk vissza az ez idő tájt,1676-ban Patakon tartózkodó I. Rákóczi Ferenc-hez és feleségéhez. A harmadik gyermekét váró (az első mindjárt születésekor cse-csemőkorában meghalt) Zrínyi Ilona az öreg fejedelemasszony hívására, aki azt sze-rette volna, hogy a kis jövevény Munkácson lásson napvilágot, férjestül elindul ugyan Munkácsra, de útközben az Újhelyhez közeli Borsiba érve, utoléri a szülési fájdalom, s férje örömére megszületik a várva várt fiú, Ferencke március 26-án. A további napok örömét nem zavarja semmi, csak Báthory Zsófia sürgető levele, mely indulásra készteti a családot. De az útjuk nem Munkács felé, hanem inkább Zboróra vezet. Örömük nem tart sokáig. I. Rákóczi Ferenc rövid ott-tartózkodása alatt betegsége rosszabbodik, s 1676. júl. 8-án meghal. Tetemét a makovicei várból lehozva a zborói templomban ravatalozzák fel, s majd egy év múlva kerül le Kassára, és temetik el nagy pompával a már félig kész templomban, amelyet Báthory Zsófia kezd el építtetni a jezsuiták számára 1671-ben. (Csak 1681-ben nyer teljes befejezést, s akkorra már ő is ott nyugszik a templom alatti kripta fülkéjében.) Maga a temetés 1677. aug.18-án fényes külsőségek közepette zajlik, de a két gyermek, az akkor 4 éves Júlia és a csecsemő Ferenc nincs jelen a szertartáson, valószínű, hogy Zborón maradtak nevelőikkel… „A temetési menet rendje hivatalosan volt megállapítva: Méltóságos Fejedelem Rákóczi Ferenc kegyelmes urunk Őnagysága temetésének rendi címen, és 32 pontból állott.” Tekintsünk el most a hosszadalmas felsorolástól. Nézzük meg inkább közelebbről Báthory Zsófia pénzadományát, amelyről már hallottuk, hogy egy „citadella” építésére használta fel a Habsburg uralkodó. Más adat szerint a jezsu-iták kapták a pénzt székesegyházuk építésére. Nevezetesen 200 ezer magyar forintot. Ám nem egy, a Rákócziakról írott munkában azt olvashatjuk, hogy ez az összeg 400 ezer arany volt, de találkoztam olyan adattal is, hogy ez az összeg 400 000 tallért tett ki. (Kassai Újság, 1942.) Itt van például Száva István–Vámos Magda könyve: Így élt II. Rákóczi Ferenc, 16. old. „Az ifjú Rákóczi életét anyja, a jezsuita körökben nem ok nélkül kegyelt Báthory Zsófia közbenjárása mentette meg, ezenkívül 400 000 rénes forint váltságdíj.”…Vagy Szentmihályiné Szabó Mária: Zrínyi Ilona c. köny-vében: „Ha tudná, mit tettem (mármint Lipót, Gyl), nem kívánt volna fiam váltságául négyszázezer aranyat”…(148. old.) Az eltérő adatokat csak azzal tudom magya-rázni, hogy a szerzők nem rendelkeztek kellő ismeretekkel sem a pénznemek korabeli elnevezéseivel, sem pedig azok minőségi eltéréseivel. (Pl. egy florenci vagy rénusi arany nem egyenlő a magyar forinttal, sem a tallérral. Ennek ismerete komoly tanulmányt igényel.)
Az özvegyen maradt Zrínyi Ilonát még az öreg fejedelemasszony életében házassági ajánlattal felkeresi makovicei várában Thököly Imre, de maga a házasság csak jóval később, a császár engedélyével 1682-ben jön létre, mikor Báthori Zsófia halála után letelik a gyászév.
Az öreg fejedelemasszony 1680. július 14-én „lelkét az ő teremtő Istenének visszaadta” – ahogy Zrínyi Ilona írja a temetési meghívóban, de tetemét csak jóval később hozzák Munkács várából Kassára az általa építtetett templomba, amely még mindig nincs befejezve. Maga a temetés akárcsak I. Rákóczi Ferencé, csak halála után pontosan egy év múlva megy végbe, 1681. július 14-én, ugyanolyan pompával, mint a fiáé, de erre nézvést semmiféle konkrét adat nincs, csak Szabó Adorján: Báthori Zsófia temploma Kassán című munkájában egy megjegyzés: … „Bizonyára az ő temetése is olyan előkelő gyászpompával folyt le, mint a fiáé.” De fennmaradt az a gyászbeszéd, amelyet a néhai, minden kigondolható dicséretre méltó Fejedelmi Báthory Sophia asszony Halotti pompáján Páter Kiss Imre jezsuita, a fejedelemasz-szony udvari papja és bizalmas tanácsadója mondott… (11.old.)
Kissé előbb írja: „De I. Rákóczi Ferencen kívül anyját, Báthory Zsófia feje-delemasszonyt is ennek a templomnak sírboltjába temették, sőt még a Rákóczi csa-ládnak egy harmadik tagját is”…Rákóczi Fejedelem unokaöccsének temetéséről az egykorú jezsuita feljegyzés magyarra fordítva szó szerint a következőket mondja: „1698. ápril. 25. Este 8 óra tájban, titokban hozták el szekeren. Aspremont generális őexcellenciája fiának holttestét … a palliumot (palást, Gyl) öltött jezsuita páterek, kezükben égő gyertyával lekísérték a kriptába, ahol fenséges nagyatyja mellé tették le. Ez a kiskorú halott nem volt más, mint Aspremont… grófnak és Rákóczi Juliannának, az 1692-ik év második felében született mintegy hatodfél éves fiacskája, a kis Aspremont János gróf, akit Makovicza várából hoztak Kassára még pedig a közbiztonság akkori hiányában, a nyilvánosság kizárásával”…(Ha most önök megkérdeznék tőlem, hogy akkor hány Rákóczi családtag hamvai porladnak ma Kassán. Hirtelen nem is tudnék rá egyértelmű feleletet adni. Az ok: a Rákócziakon kívül több egyházi, városi előkelőség hamvai kaptak helyet az altemplomban. A kriptát a változó idő folyamán többször feldúlták, a csontokat szétdobálták, s ma már komoly, modern eszközökkel is nehéz lenne kideríteni: a még fellelhető, megmaradt csontok közül melyik kihez tartozik.)
Itt akár abba is hagyhatnám a Rákóczi család és Kassa város egymáshoz való viszonyának tárgyalását, de két dolog még mindig nyugtalanít, amit mindenképpen el kell mondanom, mert érzésem szerint szorosan ide tartozik. Egyik az úgynevezett Kassai aranylelet, a másik a Rákóczi-hamvak sorsa.
A kincseket – amely 2920 darab pénzérméből és egy súlyos (590 gr.) arany-láncból áll – 1935. aug. 24-én találta meg két munkás a volt Szepesi kamara épületének bontása közben a pince falába rejtett jól záródó, serpenyőszerű edényben. A talált pénz utolsó darabja az 1679-es évből, a körmöci pénzverdéből származik.
Tehát a kincs elrejtése csak ezután mehetett végbe. Mivel a pénz tulajdonosa a mai napig ismeretlen, a találgatások sokasága indul meg: vajon ki rejthette el? Idők múltával miért nem jött érte? Jezsuita főpap, akinek ennyi pénzérméje lett volna a Thököly-ellenes felkelés megszervezésére – mint ahogy egyes szlovák kutatók mondják? A történelem nem tud ilyen személyről. Hát akkor ki? Numizmatikus ebben a korban? De kinek lehetett az 1680-as években ennyi pénze? Thökölynek nem, mert csak 1682-ben, Zrínyi Ilonával való házassága után juthatott hozzá a Rá-kóczi-vagyonhoz. Kassán több ízben is megjelenik. Legutóbb, mikor a városon áthaladva, hogy egyesüljön a Bécs alá siető török sereggel. Vagy még az öreg fejedelem-asszony megbízásából valaki – sejtve azt, hogy a halála után a jezsuitáktól fia kisza-badítására felvett pénzt – a kassai jezsuitáktól: 22 ezer, a bécsi Pázmániumtól 15 ezer 410 rénes forintot 6-os kamatra. Ez a „valaki” akár páter Kiss Imre is, az öreg fejedelemasszony udvari papja. II. Rákóczi Ferenc Emlékirataiból tudjuk, hogy Báthory Zsófia halálakor Zrínyi Ilona a munkácsi várban tartózkodott. Az öreg fejedelemasz-szony halálakor jelentették neki, hogy páter Kiss a kincstárszobába bement. Zrínyi Ilona ekkor kíséretével utánament, de a páter már ekkor kifele indult, s valamit magával vitt, de amit se megmutatni, se átadni Zrínyi Ilonának nem volt hajlandó… „Ezt – mondta – majd csak az unokáknak adja át!”
Tutkó Józseftől viszont tudjuk, hogy az egy évvel később (1681) lezajló temetésen Kiss páter mondott beszédet, vagyis jelen volt a temetésen. Ezek tudatában miért ne tehetnénk fel, hogy a megtalált pénzes serpenyőt éppen Kiss páter rejthette el, hogy majd idővel átadhassa az unokáknak? Tudniillik, a fejedelemasszony halálakor még körülbelül 1879 forint tartozása maradt, amit megtoldott a hagyatékban jelzett 50 ezer magyar forinttal – írja Szabó Adorján a Felvidéki Újság 1940. augusztus 24–31-es számában – a menye, Zrínyi Ilona nem lesz hajlandó kifizetni? (Szabó Adorján: Báthori Zsófia temploma…12. old.) De ugyanúgy a vert hadával hazasiető Thököly, vagy akár Zrínyi Ilona is, aki az egyszerű szöveggel megírt szer-ződést nem akarta elismerni, s a gyermekei részére rejttette el a félországot megérő kincseket, s már értejönni az említettek közül egynek sem volt módja. A családi krónikák tüzetesebb tanulmányozása hozhat-e feleletet erre a kérdésre?
A másik nyugtalanító dolog a hamvak utóélete. Tudott dolog, hogy Thököly Kassára történt bevonulásakor 1682-ben Báthory Zsófia sírját felnyitották – keresve azt a szerződést, amelynek értelmében a jezsuitáktól kölcsönzött pénzt, és a rájuk „hagyatkozott” 50 ezer forintról szólót ki kell egyenlíteni… Ezt azonban nem találták meg, de a sírt nem bántották. II. Rákóczi Ferenc ottjártakor még érintetlen a sírbolt, és a jezsuitákkal szembeni tartozást kiegyenlíti.
Az 1790-es évek végén, a jezsuita rend eltörlése után a templom háta mögött lévő gimnázium tanulói és mások a sírt kirabolják, Báthory Zsófia fejét elviszik, majd akárcsak a három vértanúval tették annak idején a martalócok – a büntetéstől félve a kloákába dobták. A Történelmi Társulat 1871-ben Thaly Kálmán vezetésével újból megtekinti a sírkamrát, de már csak a koporsók darabjait és szétszórt csontokat találnak, sőt magát a sírkamra helyét sem tudják teljes pontossággal megállapítani. A talált csontokat egy koprsóba összegyűjtve az egyik sírkamrában helyezik el. Később az 1906-os évben végeznek újabb kutatásokat – eredménytelenül. Ezerkilencszáz-negyvenben Szabó Adorján vezetésével megint átnézik az altemplomot, és az erről írt jelentésében ezt találjuk: … „a Szt. Ferenc oltára alatti sírboltban amint már említettük, részben pedig a közös sírban: összesen 18 db. koporsó díszül szolgáló ezüst félholdat, 2 db. aranyozott medaillont (Szent Mária a kis Jézussal) 15 db. kisebb na-gyobb aranyozott csillagot,16 db. ezüstből öntött betűt…” találnak.
Michalik József múzeumigazgató és archeológus öccse, Michalik Sándor állítása szerint a talált maradványok minden valószínűség szerint a fejedelmi sírkamrákból valók.
Hogy milyen károkat szült a II. világháború, nehéz felmérni. Tény, hogy az altemplom bejárata egyrészt a már említett Szt. Ferenc-mellékoltár alatt volt, de a temp-lom külső fala és a Lőcsei-ház közötti szűk sikátorból is egy vasajtón át be lehetett oda jutni. Az ajtót a hatvanas években többször feltörték, szinte szabad bejárás volt így a sírkamrákhoz. Ezt az áldatlan állapotot szüntette meg a premontrei rendházzal, mint tulajdonossal egyetértésben a Henszlmann Imre Helytörténeti Társaság, Pásztor Zoltán Ágoston atyával és a társaság akkori elnökével Lukács Józseffel, s az ajtót 1994-ben befalaztatták. (Halász György helytörténész szóbeli közlése.)
Az 1996-os évben a szlovák közművelődési minisztérium egyik dolgozója összeállított egy listát a Magyarországon található szlovákiai eredetű műkincsek cse-réjéről, melyben felajánlotta a magyar hatóságoknak a Rákóczi-hamvak átadását, mondván „úgyis magyar földbe vágytak pihenni”. A helyi, de a központi sajtó-orgánumok szinte naponta közölték a pro és kontra cikkeket a Rákócziakról, felemlegetve a város százados sérelmeit, feltépve az el nem varrt sebeket, különösen a három vértanú szentté avatásának apropója nyomán jó alkalom volt az áskálódásra, a nemzeti érzelmek ilyen módon való felkorbácsolására.
Dicséretére legyen mondva: a városi tanács Halász György városi tanácstag, helytörténész közreműködése nyomán ellenállt a követelődzőknek. Határozatot hozott – írja Szaszák György újságíró az Új Szó 1996. ápr. 12-i számában –, amelyben elutasította a történelmi személyiségek földi maradványainak kiadását, mivel azokat a város kulturális örökségének tekinti. Sőt még megtoldották azzal, hogy „A városatyák ezenkívül feladatul adták a magisztrátusnak, hogy dolgozzon ki általános érvényű rendeletet a városban nyugvó neves személyiségek sírjainak a megőrzéséről” …Reméljük, ezek után Alvinczi mellett a Rákócziaknak is jut utcanév Kassán.