N. Tóth Anikó – Mesketék

Békameskete
Kedvenc állatom a béka. Pedig tavaly még nem szerettem, csak a zöld gumibékámat, amivel fürdés közben szoktam játszani. Most meg már kettőt meg is simogattam, egyet pedig dajkáltam. A negyediket betettem egy befőttesüvegbe, de apa mondta, hogy inkább engedjük szabadon. Most már tudom, mert sokkal okosabb vagyok, mint tavaly, hogy a béka egyáltalán nem harap és nem  csíp embert, csak szúnyogra vadászik. A szúnyogot meg amúgy is utálom, mert szívesen lakmározik belőlem, aztán jó nagy piros dudorok nőnek a lakoma helyén, amelyek úgy viszketnek, hogy muszáj állandóan dörzsölnöm meg vakarnom őket. Általában sikerül véresre, akkor anya fertőtleníti, amitől persze visítanom kell. Idén sajnos rengeteg van belőlük, és olyan ravaszak, hogy még a szúnyoghálón is besurrannak, és nem elég, hogy egész éjjel zúgnak a fülembe, még szorgalmasan kóstolgatnak is,  hogy teljesen bepöttyösödjek. Vagy bedudorosodjak.
Tegnap bemondta a tévé, hogy szúnyogirtás lesz. Azt hiszem, hogy egy zöld repülőről békákat permeteztek, mert annyi lett a kicsi béka szerteszét, hogy óvatosan kell lépkedni, nehogy agyontapossuk a hasznos szúnyogirtókat. Amúgy nagyon viccesek, mert apró kavicsnak vagy földgöröngynek álcázzák magukat, és amikor közelítünk, egyszer csak elugrabugrálnak, mintha lába kelne a kőnek vagy a rögnek. És állandóan nekifutnak a falnak, amiről persze rögtön visszapotyognak. Akkor a legmulatságosabbak, amikor a fűszálakon mászkálnak.  Kedvenc tartózkodási helyük a terasz, ahol a kint hagyott cipőkben szundikálnak. Ráadásul beszemtelenkednek a konyhába, és már a fürdőszobában is találkoztam kettővel. Lehet, hogy a gumibékámmal szeretnének barátkozni? Apa persze rendszeresen kilakoltatja őket.
Az is lehet, hogy valami gonosz boszorkány tréfát űz velünk, és ezek az apró brekkencsek elvarázsolt királyfiak. Te jó ég, hány puszinak kell majd elcsattannia, hogy ezek mind visszavarázsolódjanak! És vajon lesz-e elég vállalkozó kedvű királylány hozzá?    

Tócsázás

A tócsák kicsi tükrök, nézegetem magam bennük, jól áll-e a hajam, nem csúszott-e csípőn alul a nadrágom. A pocsolyák meg arra jók, hogy átcaplasson rajtuk az ember. Olyan vicces, ahogy szanaszét fröccsen a csupa lucsok, csupa sár ezeregy vízcsöpp. Rácsücsül persze rögvest a nadrágomra, kabátomra. Legalább izgalmas lesz a minta. Anya sajnos, egyáltalán nem értékeli igyekezetemet, folyton rám förmed, és arra buzdít, hogy a tócsákat ugorjam át, a pocsolyákat kerüljem ki. Jó mérges, ha pont fordítva csinálom, és arra törekszem, hogy legalább a sarkam a pocsolya szélébe beletoccsancsam.  
Egyetlenegyszer anya mégis megengedte, hogy belegyalogoljak az összes utunkba eső pocsolyába, tócsába, hogy kipróbáljuk, beázik-e a vadiúj csizmám. Mire hazaértünk, bokáig érő tócsa volt a csizmámban. Na, azóta valamivel óvato-sabban tocsogok a pocsolyákban. Bár időnként elfeledkezem magamról.

Anyarobot

Ha anyának három vagy több karja volna, akkor lenne jó világ!
Például vacsorát főzne, és közben kártyázna velem. Vagy vasalna, és  bábszínházat játszana egyszerre. Takarítana, és puzzle-t rakna velem – bár ez nem annyira jó ötlet, mert a porszívóval folyton felszippantaná a puzzle-darabkákat. Hajtogatná a ruhákat, és gyöngyöt fűzne. Íméleket írna, és királylánykoronát készítene.  Csomagolná a tízóraimat, és megkötné a cipőfűzőmet. Egy időben fonná a két fonatomat. Mennyi időt meg lehetne spórolni!
Kár, hogy anyának csak két karja van. Így mindig várnom kell, mikor  végzi el a temérdek dolgát, hogy végre megölelhessen.    

Amióta eszemet tudom

Vannak napok, amikor sehogy se akar vágni az eszem. Szívesebben lustálkodik, szunyókál vagy lebzsel, semhogy esetleg kapcsolna vagy pörögne. Sőt néha inkább elmegy, nehogy valamit forgathassak benne. Sokszor bárhogy noszogatom, biztatgatom, buzdítgatom, kecsegtetem, nem áll kötélnek. Hát ez elég kínos dolog. Különösen akkor ciki, ha éppen dolgozatot írunk, és eszem ágában sincs a megoldás. Olyankor kénytelen vagyok a szomszédoméra sandítani. A tancsi persze rögtön görbe szemmel néz rám, és arra figyelmeztet, inkább mozgósítsam a tudásomat, hátha eszembe ötlik a megfejtés. Azt hiszi ugyanis, hogy egyszerűen csak lassú az észjárásom.  Nem éri fel ésszel, hogy vannak napok, amikor egyáltalán nem hajlandó vágni az eszem.