Halotti beszéd – Barak László A halálnepper című kötetéről

Szerző: BÁRCZI ZSÓFIA
Barak László új könyve, a Kalligram Könyvkiadó gondozásában tavaly megjelent A halálnepper című kötet versei szorosan illeszkednek ahhoz a hagyo-mányhoz, amit a szerző a Retúr a pokolba és az És ha mégis ringyó? kötetek verseiben teremtett meg.   
A feszes, narratív kompozíciónak köszönhetően a kötet versei egy összefüggő történet részeiként is olvashatók.  A szöveg visszatérő pontja a halál, a halálról való és a halálon túli beszéd. Halál és élet, halál és erotika banális összefüggéseiből azonban megválaszolhatatlan egzisztenciális, helyenként ontológiai találós kérdéseket formál a vers (monrojál!; hiszen akár ellist is olvashat). A válasz lehetetlensége a tapasztalati világ időviszonyainak felbomlásából fakad. Az én megszólalásának pozíciója a minden transzcendenciától megfosztott halálon túli létezés lesz, amelyben az idő és a tér megingathatatlannak vélt bizonyosságai elvesztik érvényességüket, megszűnik „ami kézzel fogható” (ajánlás). A felfüggesztett létezés időnkívülisége tematizálódik is (…magyarázata). Az én  megkettőződik, saját hiányát beszéli el, a léthez köthető tapasztalati világ úgy jelenítődik meg – részben a visszaemlékezésen keresztül –, hogy a megszólalást eleve ellehetetleníti a megszólalás pozíciója, a halálon való túllevés.
   
„Nem tudok pihenni,
mert bennem laknak az élők.
Akiknek kijár az igazság, a rettenet,
vagyis a szépség.
De ugyanúgy nem tehetek értük                      semmit,
mint önmagamért odaát.
Miért is gyötörne,
hol lehetek otthon?”
(…mit kezdene a szépséggel)

A versciklusban az önelbeszélésen keresztül épül fel egy, a szerző korábbi maffiaverseiből részben már ismert szerep, amely textuálisan is játékba hozza az előző köteteket. Bizonyos versek korábbi kötetek szövegeinek kiegészítéseként vagy átirataként olvashatóak (lábjegyzet a költő fejlődéstörténetéhez; Textus[töredék]; korai inzultusok). Más versekben csak egy sor vagy szókapcsolat erejéig idéződnek meg régebbi költemények, és van, ahol a szerző hosszabb részletet emel át egy előző verséből (vért sikál a falról). Ezen túl is, a cik-lusban megjelenő vendégszövegek széles, Arany Jánostól Juhász Gyuláig, Radnótiig, Ginsbergig terjedő skálán mozognak. Barak verseiben a saját és az idegen anyagból sűrű intertextuális hálót sző. A megidézett (részben) klasszikus költői hagyomány és az önnön régebbi verseiből kiemelt részletek játéka egy létösszegző érdekeltségű thriller hátterét képezi, helyenként tragikus modalitás felé mozdítva el az alapvetően groteszk-ironikus megszólalást. A saját és idegen vendégszövegek a Barak-versek olvasását szövegen belüli viszonyok értelmezéseként teszik lehetővé, s így a jelentések lezárhatatlansága a szokásosnál is erőteljesebb szerephez jut.  
A ciklus vizuális hatása erős, a szerző ebben is korábbi kötetei szövegrendezési elveit követi. A figyelmet a könyv első harmadában a középre zárt szöveg a lap tengelyére irányítja. A vers így nemcsak mint verbális konstrukció, hanem mint látható vers, vizuálisan érzékelhető szövegtest is bekapcsolódik a jelentésképzésbe. A halál abszolút pillanatának központi szerepe a tipográfiában is érvényesül, nem kizárólag az elbeszéltségben, hanem a látványban is megnyilvánul.
A halálnepper verseiben egy poetizáló, a maffiaversek eddigi nyelvhasználatával szembehaladó és azt ellenpontozó, illetve egy, a korábbi baraki nyelv-használati hagyományra kapcsolódó megszólalás együttesen jelenik meg. Az én a nullpontból beszél, ami a van és a hiány közötti stádium. Barak László leg-újabb kötetében érvénytelenné válik minden és mindennek az ellentéte is, a halál pedig úgy áll előttünk, mint egy-szerre végérvényes és átmeneti, a nyelv által meghaladható állapot.
(Kalligram Könyvkiadó, Pozsony, 2011)