Folyékony (regény)tér / Z. Németh István Kiber tér, végállomás című novellatrilógiájáról

Z. Németh István munkássága műfajilag meglehetősen tarka képet mutat: írt novellát, regényt, verseskötetet, humoreszkeket, irodalmi paródiákat, s a felsorolás meglehetősen foghíjas. Ami azonban mindeme sokszínűség mellett meghatározó vonása alkotásainak, az a szatirikus-ironikus humor, a frappáns szójátékok tobzódása, a modern problémák iránti nagyfokú érdeklődés, valamint az ötletesség.

Mindez jól jellemzi a Kiber tér, vég-állomás című kötetét alkotó három novellát is. Ezeket azonban e jellemző jegyek mellett a tematikai párhuzam is összeköti. A science fiction műfajának hatása érezhető e három novellán (kisregényen?), e műfaj öröksége a kötet lapjain végig jelen levő szorongás attól, hogy a világunkkal valami nincsen rendben. Mint a cím is jelzi, e három szöveg valóság és álom, képzelet és realitás határaira kalauzol el bennünket, s mossa össze azokat szinte a felismerhetetlenségig. Az olvasónak nincs könnyű dolga, amikor kapaszkodókat keres ebben a (regény)térben, ahol minden szüntelenül valami mássá alakul, minden szilárdnak látszó pont valójában illékony illúzió terméke… Gyakran maguk a figurák is megfoghatatlanok, nem egé-szen körülhatároltak, sokkal inkább típusokat jelenítenek meg, mint egyéniségeket. Ezért sem olyan meglepő, amikor újra és újra megjelennek a történetek egy későbbi pontján, kissé más alakban – önazonosságuk semmivé foszlik. Az író nem is nagyon törekszik jellemábrázolásra, a jellemek a fontosabb mondanivaló szolgálatába állnak. Gyakran kapnak beszélő nevet (Berrugow őrmester, Démonov, Spenót), s az író mesterien játszik a szavakkal – bár, főként a történetek érthetősége szempontjából itt néha a kevesebb több lenne – és jelszavakkal.
Az első novella, az Elektromos Orfeusz hőse egy író, aki azonos című regénye írása során látszik egyre inkább belebonyolódni saját fikciója terébe. Akár a mitológiai figura, kedvese viszszaszerzése érdekében ő is egyfajta alvilágjárásra kényszerül, bár mint kiderül, ez az alvilág a saját elméjével egyenlő. Z. Németh az irónia mellett némi melankóliával festi le a kortárs irodalom intézményrendszerét, az olvasók – vagy, helyesebben, nem olvasók – elképzeléseit és szokásait, s az ilyen körülmé- nyek között alkotó író tragikomikus figuráját, aki nem csoda, ha kissé beleőrül a helyzetbe.

A Fejezetek Robinson titkos naplójából eleinte látszólag a két jól ismert figura, Robinson és társa, Péntek küzdelmeit dolgozza fel a lakatlan szigeten. Hamarosan azonban az olvasó rájön , a határozottan korlátolt Péntekben túlbuzog a politikai öntudat, és demokráciát követel, miközben a visszaélések megakadályozása érdekében megalakítja a Robinson Család Meggazdagodását Vizsgáló Szakbizottságot. Hamarosan megkezdődnek a választások is, a szom-széd szigeteken a bennszülött törzsfőnökök ígérnek fűt-fát a szavazatok remé-nyében… Mikorra a nyugalom szigete kopár pusztasággá változik, kiderül, hogy Robinson és Péntek valójában két, nagyvárosban sínylődő hajléktalan, akik sivár életük elől menekülnek illúzióikba. Vagy mégsem…?
A Zöld alsók bálja figurázza ki a legkíméletlenebbül a politika és a média világát. Hősünk megalkot egy programot, amellyel a jövőt szimulálja, s ebbe a programba maga is be tud lépni, hogy alakítani tudja az események folyását. Csakhogy a programban hiba lép fel, és neki kell kijavítania azt. Ebben a világban mindenki politizál, mindenki tagja valamely egyesületnek, mindenki előbb üt, mint kérdez, és állandóak a forrongások. És persze ennek a világnak sincsenek éles határai, és legalább olyan valóságosnak tűnik, mint bármely másik, még ha az emberek fel is akarnak ébredni belőle.
Z. Németh István tehát ebben a könyv-ben is komoly, sokakat érintő, időszerű témákat dolgoz fel – teszi azonban mindezt a humor enyhet adó köntösében, így emészthetővé válik társadalmunk, olvasói és fogyasztói szokásaink, médiafüggőségünk és hiszékenységünk kritikája.
(AB-ART, Ekecs, 2010)

SIPOS JANKA