Öntettenérés közben egy menet a hiábavalóságról / Kulcsár Ferenc legszebb verseiről

Olyan rettenetesen nehéz kimondani, leírni, állítani egy versről, hogy az a leg-szebb, s ugyanilyen rettenetesen nehéz azt kimondani, leírni, állítani, hogy ez a legjobb vers. Már akkor most mi legyen? Hogyan lehetne a feltaszított párhuzamokat mégis valahogyan összekapcsolni?

Ha nem is a végtelenben, akkor az örökkévalóságnak szánt, az utókor megmérésére bízott, de a kortársaknak is figyelmébe ajánlott versválogatás-kötetben, melynek címe: Kulcsár Ferenc legszebb versei.

Legszebb versek?
Nincs az a költő vagy alkotó, aki ne ké-szülne legalább egy kicsit arra, mi lesz, ha már ő nem lesz itt, mi marad belőle, mit vesznek majd kézbe, mit néznek meg, mit olvasnak, mit válogatnak ki az aktuáliskánon-meghatározók, mely vonalak alá s melyek fölé fér majd bele mindaz, amit egy életen át írt egy poéta?
Kulcsár Ferencnek nem kéne aggódnia, s bár én magam úgy vagyok a legszebbversek-féle válogatásokkal, hogy magát a felsőfokú jelzőt biztosan kihagynám a címből, mert nem lehet legszebb száz vagy akárhány vers egy akár több ezer poémából is álló életműben, vagy mindet beválogatnám egy ilyen kiadásba, vagy egyiket sem.
Maradjunk annyiban, hogy Kulcsár Ferenc, avagy más néven R. C., a szentesi születésű, ma már a Csallóközbe átgyökeresedett költő legszebb verseinek titulált kötetében megjelent poémák egy kiváló válogatást hoznak, amelyet én magamban át is keresztelhetek akár R. C. legjobbjaira. S nemhiába írta le róla Ardamica Zorán, hogy Kulcsár Ferenc verseinek elsődleges értéke az érzelem bölcsessége. Ami fordítva is igaz R. C.-nél, mert a bölcsessége pedig érzelmes.

Honnan hová?
Ha a kiadók fontosnak és szükségesnek érzik azt, hogy egy-egy alkotó életének jubileuma tájékán egyfajta összegezésként megjelentessék mondjuk R. C. leg-szebb verseit, akkor hozzáértő válogatót kérnek fel erre. Kulcsár Ferenc verseit egy, a poétát évtizedek óta bensőségesen ismerő, alapos felkészültségű, nagy szakmai tapasztalattal bíró, kiváló szemű barát, Bodnár Gyula rendezte össze egy válogatáskötetté. Szinte azt érzem, neki is ugyanolyan gondolata támadhatott, mint nekem fentebb, hogy talán az lenne a legtisztességesebb megoldás, ha R. C. minden versét beleválogatná egy vaskos kötetbe. Ám mivel szegény az eklézsia, s a könyvekre fordítható állami támogatás keretébe csak egy maximum 150 oldalas válogatás fér bele, így kénytelen-kelletlen mégis veséznie kellett Bodnár Gyulának a több mint négy évtized alatt megjelent vers-halmazból. Jelentem: sikerült ez a vállalkozás. A könyv kereteit R. C., avagy Kulcsár Ferenc a saját költői alteregójának köpe-nyébe bújva írott, filozófiai mélységű versei feszítik fel, az olvasó biztos tájékozódási pontokat kap Kulcsár Ferenc gondolkodásáról, szinte aszkétikus benső világáról, azokról a távolságokról, melyeket a költő térben és időben a valóságban megtett, s azokról a beláthatatlan utakról, melyeket a vers világában járt meg. Istenes poéta, röghöz kötött poéta, urbánus hangulatokat tudó és a falu ihletésétől szakadni képtelen poéta, szerelmes és csalódott, gyermeki és elárvult poéta, aki hogy talán jobban kimondhassa magáról is a súlyos szavakat, belebújik alteregója bőrébe, s onnan kiált magára életet és halált! A versek keretjátéka, a zaklatott ritmusok jó érzékű elhelyezése a köteten belül egy izgalmas olvasásélményt, izgató újraolvasás-él-ményt volt képes kiváltani.

A messziről jött és itt maradt költőről
Kulcsár Ferencet ismerni, megismerni emberként nagyon egyszerű. Pompás kedélyű, mély érzésű, jó humorú, szíves ember, nagy lélekkel. Olyan ember ő, aki mindenkinek meghitelezi a barátságot, a tiszteletet, a jóságát, az emberségét, az empátiáját, a segítőkézségét, s annak idején réges-régen sokszor még italát, kenyerét, cigarettáját, albérletét, vendégágyát, főztjét is megosztotta azzal, akiben egy csipetjét is látta az irodalom iránti elkötelezettségnek, a vers iránti szerelemnek. Milyen költő R. C.? Milyen költő Kulcsár Ferenc? Hát tessék elolvasni a legszebb versek című válogatást, ott megírják mind-ezt egymásról. „R. C. tetten érte magát, hogy verset ír…” – ezekkel a szavakkal indul az In flagranti című vers. Rajta tudja magát kapni ez ember, akár olvasóként is. S hogy mi az az ominózus egy menet a hiábavalóságról ott fent a címben? Hát semmi más, mint a költő tisztán leélt élete…
(AB-ART Kiadó, Ekecs, 2011)

Szászi Zoltán