Talamon és Forbáth

Május 11-én Diószegen osztotta ki a Szlovákiai Magyar Írók Társasága a 2012-es Talamon Alfonz- és Forbáth Imre-díjat. Előbbit György Norbert prózaíró kapta 2011-ben megjelent Átmeneti állapot című novelláskötetéért (Kalligram), utóbbit pedig Juhász R. Józsefnek ítélték oda Urban mémoire című művéért, amely a Nap Kiadó gondozásában jelent meg. György Norbertet 2008-ban már jelölték a Talamon-díjra, melyet akkor Duba Gyula kapott meg – idén változtattak a díj odaítélésének szabályain, míg korábban három jelölt közül választották ki a díjazottat, most egyedül György Norbert kapott meghívást a díjkiosztó ünnepségre. A korábbiaktól eltérő volt az is, hogy a prózaírói és költői díjat idén egyszerre osztották ki. Juhász R. József egyszer már elnyerte a Forbáth-díjat (2009-ben); Urban mémoire című legújabb műve plakátverseket tartalmaz – szövegei elérhetők az interneten is a http://juhaszrokko.eu/en /urban_memoire/ címen. A díjkiosztó ünnepséget Diószegen a Fiatal Írók Körének szimpóziuma előzte meg, amelyen szó esett irodalom és marketing kapcsolatáról, valamint kortárs prózai és lírai beszédmódokról.

(szalzo)