Gál Sándor: A MOST

van
m o s t  van a most
orgonavirág-ének
az írás utáni vágy –
a teremtés előtti
pogány csillagcserék

s közöttük a megcsalt
fények
kivetített látszatok
a már nem létezők
bár esemény voltuk tudott
vagy legalább sejthető
akár a madarak útja
az égi áramlatok felett
ahol a többsávos szárnyalás
szabadsága is megélhető
sasok gólyák darvak és fecskék
bizonyítják biztonságos voltát
a szárnyak alatt
az emelkedés sugárnyalábai
szélzizegés
a mélység látható távolsága
tengerek folyók tavak
kettős tükrű foglalatában
a visszaverődő képek
van  m o s t
van a most
az ének utáni vágy
orgonavirág-írás –
vízcsepp alakja a zuhanásban
s maga a zuhanás árnyéka
önmagába zárt történelem
s benne a létezés kiáradása
a szétgyűrűző tér hihető egésze
a változatlanban minden átváltozás
szerteindázó növényi lét
nem az ige
hanem a testé lett
istenség fájdalma
a teremtés-kín sár-elegy-való
s a majdani keresztfa
megkoronázott ékessége
égő tövisvirágzás
a mozdulatok közötti csend
visszatér önmagához
nincs se volt se lesz
a halál dicsfényében
a tagadás teljessége
és földereng benne
az egyetlen j e l e n  hatalma
az örök most  világa

 

Tags: gál_sándor