Hercsel Adél: Strigulairodalom (Szepesi Nikolett: Én, a szexmániás)

Amikor a kritikus-újságíró annak a megtisztelő felkérésnek próbál eleget tenni, hogy írjon valami „ütőset” a szex–trash–giccs szentháromság és az irodalom kapcsolatáról, akkor a jól bevált módszert alkalmazva, a témával kapcsolatos szakirodalomhoz fordul.

A neten böngészve, a Kiskegyed Utazások Pajzánföldön, avagy erotikus irodalom című cikkében többek között azzal a fundamentális információval találkozik, hogy a szexualitás méltatlanul szűk helyet foglal el a mindenkori írói világokban. De a Kiskegyed szerzői megvigasztalnak: „A pajzán irodalom jelenléte egyidős az emberiség szexuális öntudatra ébredésével. Egyes szerzők a rendszer ellen, mások a vallási korlátozás és az álszemérem ellen emeltek tollat. Sokan a szabadságot látták bennük, mások a lázadást és a polgárpukkasztást – azonban ezen művek irodalmi értéke megkérdőjelezhetetlen.”

Az erotikus irodalom legnagyobb alkotóit és műveit már a magángyűjteményemből próbálom összegyűjteni. Ezen a lapon kell megemlítenem a nagy erotomán-szadista szakértő, Sade marki életművét, amiben olyan zseniálisan erkölcstelen műveket találhatunk, mint a Szodoma százhúsz napja, a Justine, avagy az erény meghurcoltatása vagy a Filozófia a budoárban című mű. „A szeretkezés nem különösebben érdekes foglalatosság, mivel vég nélkül ismételhető” – kezdődik az Übü király világhírű szerzőjének, Alfred Jarry-nak (furcsa módon) kevésbé ismert műve, a Szuperhím című szexregény, amely mindenekelőtt azt a hitvallást közvetíti, hogy a hitvesi ágy soha nem láthat olyan gyönyört, mint a csűrbeli. A francia ínyenc csapatból méltatlanul hagynánk ki az erotikus irodalom csúcsteljesítményét, Apollinaire elképesztően trágár, obszcén és kegyetlen Tizenegyezer vesszőjét.

Az angol irodalom is kitermelte a maga nagy erotikus klasszikusait, például H. D. Lawrence Lady Chatterley szeretője című művét, ami sokaknak az HBO-n vagy a BBC-n vetített szoft erotikus pornósorozatból lehet ismerős. Az angolszász pornókultúra a nagy elődökhöz méltóan az utóbbi években reneszánszát éli, elég csak E. L. James kortárs brit írónő világhódító trilógiájára, a Szürke ötven árnyalatára gondolni, ami hihetetlen részletességgel és precizitással képes ábrázolni mindent, ami test, hús, szex, erőszak és szűztelenítés. A bestsellerlista másik királynője a 39 éves japán-amerikai Sylvia Day Crossfire című sorozata, amely a nagy múltú Penguin könyvkiadó legnagyobb könyveladása azóta, hogy a kiadó munkatársai hivatalos feljegyzéseket készítenek a könyvekből származó bevételekről.
Az oroszokról sem érdemes elfeledkezni. Nabokov Lolitája egyenesen pornózsánert teremtett, az orosz irodalom szabad szájú fenegyereke, kortársunk, Viktor Jerofejev Férfiak című kötetében kimerítő elemzést írt például a reggeli merevedésről, de a kötetben olyan izgalmas darabokkal is találkozhatunk, mint a Közép-Európa bugyirózsaszín fehérneműje, A szex, mint sport, a Nudista strand és a Prostituált ára című remekművek. Mindezek után egyáltalán nem lepődnék meg, ha a kortárs orosz irodalom kitermelné magából a mash up irodalom legújabb erotikus válfaját, ami az Anna Kareninát, az Anyegint, a Félkegyelműt és más nagy orosz klasszikusokat vad szexjelenetekkel kiegészítve remake-elné.

Természetesen a mi irodalmunk is megteremtette a maga méltán híres vérforraló erotikus műveit. Ide tartoznak például Janus Pannonius sikamlós epigrammái, Lőwy Árpád disznó versei, Csáth Géza naplóbejegyzései, Weöres Sándor Psychéje, Erdős Renée Brüsszeli csipkéje, Spiegelmann Laura Édeskevés című regénye, és még hosszan lehetne sorolni. Nádas Pétert 2011-ben a brit Literary Review magazin Rossz szex az irodalomban díjára is jelölték. Lakatos Levente pedig az utóbbi években pornográf regényeivel a magyar tinik egészséges szexuális éréséről és teljes körű felvilágosításáról gondoskodik. A mai magyar irodalomban az erotikus irodalom reneszánszát éli: leginkább tényfeltáró riport-, vallomás- és interjúkötetek formájában. Havas Henrik is bőven alkotott polgárpukkasztó olvasnivalót: 2002-ben látott napvilágot például Kurvaélet című könyve huszonhét női és férfi prostituált kitárulkozó mélyinterjújával.

A Tanár úr két évvel később újabb remekművekkel rukkolt elő: a Pornó I. című riportkönyve a „tradicionális” pornóról és a hozzá kapcsolódó iparról, és mintegy B-oldalként a Pornó II. pedig a meleg- és a bizarr filmekről értekezik. Szeretők című interjúkötetében 15 olyan nő történetét meséli el, akik gyakorló szeretők egy férfi életében. Ehhez kiegészítő szakirodalomként olvashatjuk a pornócsillag, Michelle Wild Jó szeretők című könyvét, ami például olyan égető kérdésekre válaszol, hogy kicsinek számít-e egy 14 centis pénisz, mire gondolnak szex közben a nők, élvezik-e a szexet a pornószínésznők, milyen előkészületek kellenek az anális szexhez, és mik a női orgazmus biztos jelei. Az elismert matematikus-pszichológus lánya, Mérő Vera Pornográcia című, 2012-es művében a nőknek szóló pornófilmekről és a nők pornófogyasztási szokásairól írt alapos, tudományos, nagyon izgalmas harmadik vonalas feminista értekezést.

Az igazán nagy tényfeltárásra és a témakör legnagyobb robbanására azonban idén május végéig kellett várnunk, amikor végre az Ulpius Ház jóvoltából megjelent Szepesi Nikolett, egykori válogatott úszóbajnokunk Én, a szexmániás című botránykönyve. Niki műve igazi strigulairodalom, ami lerántja a mackókat, a fürdőköpenyeket és a fecskéket a magyar férfi sportolótársadalom tagjairól, elsősorban a magyar úszó-, vízilabda- és evezős sport ismert figuráiról. Niki szépen kicsavarja és pedánsan kiteregeti a sportkosztümöket a nagy nyilvánosság elé: leginkább a sajátját, amikor egy barcelonai nyaralás leírásába ágyazva elmeséli dicsőséges hódításainak és sportolói pályafutásának történetét. A 26 éves sokszoros magyar bajnok, Európa-bajnoki bronzérmes úszónő meglehetősen nyers stílusban, amolyan „sportolósan”, vagyis kifejezetten sután írja le izgalmas életének históriáját, amiben a legfőbb szervezőerő a redundancia, amivel nyilván az a célja, hogy a magyar olvasóközönség jól megjegyezze: a férfiakhoz hasonlóan minden nőnek joga van elélvezni.
A könyvből persze az is kiderül, hogy eljött a Nikihez hasonló dögös, a bulikért és a kidolgozott férfitestekért rajongó fiatal hölgyek ideje: szégyenkezés helyett ideje büszkének lenni arra, hogy következmények nélkül bármikor megkaphatják bármelyik kiszemelt férfit. Mindemellett az írásmű nagy tanulsága az is, hogy az élsport világa rettenetesen képmutató, és rajongva szeretett férfi sportolóinknak vagy kicsi a szerszáma és/vagy rosszak az ágyban, és/vagy agyba-főbe csalják a feleségüket, barátnőjüket, miközben hűségről és családi békéről nyilatkoznak a képernyőnek, és/vagy rettenetesen ostobák, és nem lehet velük semmiről sem beszélgetni. És ha mindez még mindig nem lenne elég, Niki azt is elárulja, hogy az élsport túlontúl spártai és kegyetlen világa egy életre tönkreteszi azokat a gyerekeket, akik ebben az értelmetlen szigorban cseperednek fel.

A sok szemét, elnyomó férfi közt kiemelt szerepet kap Niki edzője, a Cár, aki brutális, lélektelen állatként jelenik meg a könyvben: a szerző leginkább őt teszi felelőssé azért, hogy nem lehetett az a világklasszikus sportoló, aki szorgalmánál és képességeinél fogva lehetett volna. Szintén a Cár felelős azért, hogy neki és úszótársnőinek kamaszként perverz gyúrók és sportmunkatársak fajtalankodásától kellett éveken át kiszolgáltatottan szenvedniük. Niki pedig a bulizással és a skalpvadászattal lázadt a szigorú sportolóélet és a megaláztatások ellen: a könyvben kiválóan megvigasztalja magát azzal, hogy ha olimpiát és világversenyeket nem is, de aktív úszó évei alatt rengeteg magyar alfahímet nyert, akik nemcsak szépek, gazdagok, hanem híresek is. Mint maga Szepesi Niki a könyv májusi megjelenése és 20 ezer példány néhány hét alatt történt eladása óta. Szóval az Én, a szexmániás nagy tanulsága, hogy Niki végigcsinálta helyettünk, amiről mi csak álmodozunk, mert bennünket, mezei prűd olvasókat gyávaságunk és konzervatív neveltetésünk megakadályoz abban, hogy elinduljunk és fölényesen győzedelmeskedjünk az orgazmusolimpián.

Tags: hercsel_adel