Veres István: „De ha nem teázunk, az sem baj” (xLady: Azt a kurva mindenit)

“Szemlátomást nem érez gátlásokat, sőt, plasztikus leírásai gyakran azt az érzést keltik az olvasóban, hogy már csak egy lépés választja el az erotikát a pornográfiától. Ám ezt az érzékeny távolságot mindvégig megtartja: számára a nemi egyesülések bemutatása elsősorban a szereplők kapcsolatának mélységét (felszínességét) szolgálja, ennek hitelességéhez olyan szavakat, kifejezéseket is használ, amihez mi, olvasók csak gondolatainkban merünk eljutni.”

Ezekkel a szavakkal illeti Henry Miller Szexus című, 1949-ben megjelent regényét a magyar kiadás fülszövegében Odze György.
A jellemzés az általunk vizsgált szövegre is ráillik. Egy 25–30 közti budapesti nő 2013 elején blogolni kezd – szexuális és egyéb párkapcsolati tapasztalatait írja meg xLady álnéven. Az aztakurvamindenit.blog.hu néhány hónapos terméséből végül könyv lett, igaz, csak szerzői kiadásban, a Publio kiadónál. xLady szövegét tehát tekinthetjük blogregénynek a szó szoros értelmében. Blogbejegyzések összemásolásával készült, a címes bejegyzések rövid fejezetekként viselkednek. Szerkesztésileg egyébként kicsit hányaveti munka – a fejezetek legtöbbször a bevezetésképp kiragadott néhány mondattal kezdődnek, néhány esetben viszont ez elmarad. Ahogy ismétlődő részek is felbukkannak itt-ott – mintha kötetbe öntés előtt nem olvasták volna össze a szöveget.

Nyolc férfi

Egyeseknek gyomor, másoknak lazaság, megint másoknak mindössze idő kell ahhoz, hogy végigolvassák xLady kapcsolatterápiának is beillő könyvét. Akiknek a dolgok nevükön való nevezése kilengést jelent a hétköznapi normákból, nyilván undorral olvassák majd, vagy legalábbis ezt fogják mondani.

A cselekmény ívét xLady két hónapig tartó kalandozásai adják. Az elvált budapesti lány először csak, ahogy fogalmaz: „megbaszatlanságának” akar véget vetni, és érzelem nélkül kipróbál nyolc férfit. Többször kihangsúlyozza, hogy az adott időszakban érzelem nélküli nemi együttlétekre volt szüksége.  „Csak azt nem értem, miért van az, hogy ha egy faszival hagyom a fölös köröket és egyértelműen jelzem, hogy feküdnék, az miért sérti az egóját. Lehet előtte is teázni. Vagy utána. De ha nem teázunk, az sem baj” – írja.
Aztán megtudjuk, hogy hogyan ismerkedik meg a férfiakkal az interneten keresztül: először  a kínos tapasztalatnak bizonyuló öreg papucsossal, majd a többiekkel, akiket fényképes levelek alapján maga válogat ki. Van köztük (ismét) csalódást okozó régi ismerős, akivel az erdőszéli padon közösül egy arra járó néni szeme láttára, egy fiatal polgármester és egy nős orvos, akinek a rendelőjéből xLady egy rajtaütésszerű aktus után annak felesége szeme láttára libeg ki. Utóbbi esetet állítólag megbánta, és nem is fogadta többé az orvos telefonhívásait.

A túl rámenős internetes jelentkezőket vagy ignorálta, vagy móresre tanította azzal, hogy „megígérte magát” nekik, aztán annyiban hagyta a dolgot. „Teljesen tisztában van azzal, hogy ő miszter tökéletes, akinek nyilván nő nem állhat ellen. Nálam viszont ez kicsapja a biztosítékot, mert hát én az ilyen fasziktól nem behalok, hanem pont hogy olyan xladysen azt érzem, hogy meg kell csavarnom a tökeit anélkül, hogy hozzájuk érnék” – indolkolja a leckét.

Helyenként visszakozik, mondván, nem is akarta ezt az egészet: „Leírni is kellemetlen, nem csak átérezni, mert hogy én sosem akartam harmincas szingli nagymenő nő lenni, sokkal inkább vágytam arra, hogy huszonévesen hozzámenjek életem szerelméhez, szüljek neki vagy két gyereket és éljek boldogan, mint a kiskirálylány” – ismeri be magának és az olvasóknak.

Aztán rátalál Ezelre, a huszonéves macedónra, majd fokozatosan rájön, hogy vele kapcsolatban nem tudja visszafogni az érzelmeit, és hogy maga is többre vágyik. „Hogy belebújhassak, hogy ne szexelni akarjon, hanem csak engedje, hogy ott feküdjek benne, minden elvárás nélkül. Arra gondoltam, hogy Ezel, a híres macedón ölelése pont olyan fajta, amire vágyom.”

Az érzelmi változás tetten érhető a szerző szóhasználatában is: Ezellel való második együttlétét már nem „baszásként”, „dugásként” vagy „kupakolásként”, hanem „szeretkezésként” definiálja. A macedónba aztán végleg beleszeret, és közben fontosnak tartja, hogy megállapítsa: Ezel több és jobb, mint korábbi párja, Christian, akivel egykor nagy kínok között váltak el. Ekkor viszont már tudja, hogy nemsokára külföldre kell utaznia a munkája miatt, a fiút pedig nem viheti magával. A döntést némiképp megkönnyíti, hogy Ezel beismeri neki: konzervatív családja sosem tudna befogadni egy külföldi, emancipált nőt.

Nagy büdös igazságok

A szövegben nemegyszer említett és idézett Paolo Coelhóhoz hasonlóan xLady is állandó igényt érez arra, hogy mesélés közben igazságokat, (sokszor közhelyes) tanulságokat fogalmazzon meg a vele történtek alapján. A férfivadászatban például igyekszik szabályokat állítani magának. „A tanulság meg egyrészt az, hogy nem kurvulunk, és nem baszunk egyszerre tizenkettő kannal. Vagy ha mégis, hát ne lepődjünk meg, ha officially is kurvának leszünk titulálva. A másik tanulság meg az, hogy kár bármit is túlagyalni, meg túlgondolni. Az életet élvezettel kell élni, még akkor is, ha néha fáj, és akkor is, ha néha újra pofáncsap” – jelenti ki magabiztosan.

Viszonylag sokat mereng elvi kérdéseken is, például azon, hogy nemi közösüléssel szükségszerűen odaadja-e a lelkét a férfiaknak. „Úgy rémlik, nem mindig. Viszont általában a nők az első baszás után jobban vonzódnak a kanhoz, mint előtte. Észrevették, hölgyeim? (…) Én mindig azt éreztem, hogy van valami közös kis akármink” – fejti ki meglátásait.

Egyik fő mondanivalója, hgy a férfiak és a nők alapvetően másként állnak a párkapcsolathoz, meg egymáshoz, és ebből van a sok szerelmi csalódás, ami az embereket gyötri. „Mialatt végignéztem rengeteg körülöttem lévő hölgy szerelmi hanyatlását, és miután én is nyaltam már bele a fagyiba fordítva, rájöttem, hogy a nők tényleg teljesen másképp vannak bedrótozva, mint a férfiak” – szögezi le xLady.

A blogot (majd a regényt) didaktikus célzattal is publikálja, szeretné ugyanis átadni az olvasóknak, amit a férfi–nő kapcsolatról gondol, egy afféle „nagy büdös igazságot”, amit (szerinte) senki nem mer kimondani, de valahol mindenki sejt. „Mert hogy repülünk a lávtól, biztosak vagyunk abban, hogy végre eljött a mi lovagunk, aki végre kiskirálylányként fog minket a tenyerén hordani forever” – írja a nőkről. Az idézett mondat egyébként jól példázza azt az angol szavakkal kevert magyart, ami xLady szövegét végig jellemzi.
Bejegyzései (és a fejezetek) közben olvasóinak véleményét kéri egy-egy témában, némelyik válaszlevelet pedig a szövegbe illeszti. Közben végig a „nagy büdös realitást” próbálja meg zanzásítani, a csalódások okaként definiálva azt: „Mert hogy a kedves hirtelen már nem is olyan kedves, rájövünk, hogy ő is büdöset sz*rik, hogy ijesztő reggel, smink nélkül, meg hogy kurvára nem teszi a szennyesbe a zokniját” – példálózik. Nyilvánvalóan nem tudatos gyakorlat a szerzőnél, de az idézett mondatban szereplő „szar” az egyetlen szó, amelyet részben kicsillagoz, közben a sokkalta vulgárisabb kifejezéseket a maguk teljes „pompájában” írja le.
A hűtlenséggel kapcsolatban is megoszt néhány tanácsot az olvasóval. „Ha egy férfi félrebaszik, az nem azt jelenti, hogy már nem szeret. Egy férfi ha félrebaszik, azt jelenti, hogy hajtja a vére. Vagyis inkább a farka. Vadásznia kell. Így van programozva. El kell szórnia magát. Viszont Uraim, ha egy nő megy félre, akkor baj van. Egy nő csak akkor baszik félre, ha már érzelmileg nincs a kapcsolatban” – szól a jótanács. Majd megjegyzi, hogy saját gondolkodását inkább a férfiakéval rokonítja. „Én meg érdekes módon, ahogy megvolt a kis akció, zuhanórepülésben láttam egyre kevésbé vonzónak a kandúrbandimat. Hmm. Mondom én, hogy férfiagyam van”.
Az őszinteség, egymás vagy önmagunk megismerése, megismerni akarása vagy nem akarása mint téma egyébként többször visszatér a regény során. Helyenként nyers szókimondással, helyenként pedig közhelyekkel és pátosszal. Elmereng a szerelem definícióján is. „Kicsikém. Azt hiszed, az a szerelem, amikor folyamatos kétségek közt gyötröd magad, és kergeted a tökéletest, hogy mindig megfelelj neki? Azt hiszed, az a szerelem, ami a szenvedélyekkel teli gyötrelmekben pihenni sem hagy? Amikor folyamatosan az cikázik a fejedben, hogy nehogy elveszítsd a másikat, mert az lesz életed legnagyobb kínja? (…) A szerelem a teljes elfogadásról szól. Abban nem kell megfelelned, ott nem kell vigyáznod, nehogy valamit rosszul csinálj. Mert nem tudsz semmit sem rosszul csinálni. Ne kergesd a fejedet, ne agyalj, és élvezd ezt az őszinte szeretetet” – idézi egyik bizalmas ismerősét.

Pörköltöt, marhából

Ezel iránti érzelmeinek változását a szerző ügyesen és plasztikusan mutatja be a főzés motívumán keresztül. „Amikor már egy átbaszott éjszaka után szívesen állnánk neki reggelit készíteni, akkor több, mint valószínű, hogy elindult bennünk valami. Én ezt is csak a belénk tett kóddal magyarázom. Azzal a kóddal, hogy egy nő elsődleges életfeladata a szeretés. Lehet baszni oltári jókat, lehet kupakolni kevésbé jókat, de az biztos, hogy egy nőnek a lételeme a törődés. Legalábbis nekem biztosan” – állapítja meg, hozzátéve, hogy egy nőnek a házimunka is jelenthet kielégülést: „És azt tudják-e Uraim, hogy egy nő egészen egyszerűen nem akkor elégül ki teljesen, amikor jól szétdugják a nuniját és hatalmasakat sikongat az éjszakába, hanem akkor – és most figyeljenek – amikor a kedvese elégedetten eszi a neki főzött pörköltöt marhából, meg amikor reggel kiveszi a vasalt ingét a szekrényből.” Az elmélet visszaigazolásaként saját öccsét idézi, akivel egy családi látogatáson szintén megvitatja a nagy ő témáját. „Robikám is felnéz a bejgliből és beszélni kezd. […] Basznivaló nő mindig akad, de kiborító, hogy a legtöbbjük még egy rántottát sem tud összedobni.”

Ponyva alatt… vagy felett

Nem könnyű feladat eldönteni, mennyire tarthat számot az Azt a kurva mindenit a giccs, ponyva, lektűr vagy éppen a szépirodalom kategóriájába való besorolásra. A döntést az is megnehezíti, hogy a regényben leírt történet a szerző szerint az utolsó betűig igaz, tehát megtörtént. A recepció ugyanis általában úgy tekint a ponyva- vagy a lektűrirodalomra, mint alapvetően kitalált történetek tárházára, még akkor is, ha ez nem része az említett irodalmi kategóriák definícióinak (nyilván mert az írásmódnak nem kell, hogy irányt szabjon a történet valódisága).

Mi tehát az, ami választóvonalat rajzolhat xLady regénye és a ponyvairodalom közé? Először is fontos leszögezni, hogy xLady nem író. Stílusát vagy elbeszélésmódját persze sok író megirigyelhetné, az Azt a kurva mindenit viszont nem regénynek készült, ha a végén az is lett belőle. Nem céloz olvasói igényt, mint a ponyva, láthatóan nem is tör szépirodalmi babérokra. Leghitelesebben nyilván naplóként olvasható (már ha tényleg igaz, ami benne van). Talán ezzel húzhatjuk meg az egyik legmarkánsabb választóvonalat xLady könyve és A szürke ötven árnyalata-féle pornóirodalom termései közé.

A másik tényező, amely nem engedi a könyvet az erotikus ponyva kategóriájába sorolni, a mesterkéltségtől mentes, spontán elbeszélői hang. A szerző, mintha csak egy bizalmas barátnőjével beszélgetne – érzékletesen és életszerűen ránk zúdítja a vele történteket, (ön)ironikusan, helyenként patetikusan, néha kicsit közhelyesen. A szöveg erejét és irodalmi értékét leginkább ez az elbeszélői spontaneitás adja.

Az elején említett Henry Millerrel viszont nem csak a fesztelen szóhasználat és a bátor témaválasztás rokonítja xLadyt. Mindketten lázadnak ugyanis valami ellen. Miller az egszisztencializmus afféle féregnyúlványaként a rothadó amerikai társadalomból a semmibe (Sidney Finkelstein definíciója), xLady pedig a párkapcsolati (és egyéb) sztereotípiákból szeretne menekülni és menekíteni, a sztereotípiák ugyanis szerinte az őszinteség hiánya miatt a párok nagy részének gyötrődését okozzák. „Bassza meg a kurva ég, hogy a huszonegyedik században még arra sem vagyunk képesek, hogy életünk szerelmének el merjük mondani, hogyan szeretnénk őt megbaszni, vagy hogyan szeretnénk megbaszva lenni. Hogy sokkal szívesebben vetítünk és találjuk ki mi magunk, milyen a párunk, ahelyett, hogy ténylegesen mernénk bátrak lenni és megismerni őt. Mert baszottul félünk elfogadni és elfogadva lenni, pedig annál békésebb érzés kevés van a földön” – állapítja meg xLady.

Szintén Millerrel rokonítja a fentihez hasonló nagy igazságok megfogalmazásának igénye. Viszont xLady elsősorban a párkapcsolathoz köthető, saját igényei szerint készült erkölcsi igazságokat gyárt olvasóinak köznapi használatára, és tapasztalataiból nem fabrikál ontológiai-misztikus kinyilatkoztatásokat, mint Miller: „Hogy a világ fenekét a nemi közösülés tartja helyben, azt a magam keserves tapasztalatán tanultam meg. A baszás színvalósága, a picsa színvalósága, úgy látszik, tartalmaz olyan felderítetlen elemeket, amelyek veszélyesebbek a nitroglicerinnél” – szögezi le a tőle megszokott nagyképűséggel az amerikai író az eredetileg 1964-ben megjelent Baktérítőben (Bartos Tibor fordítása).

Kismamablogot indítok.
Vagy nem.

Az már az eddigiek alapján is egyértelmű, hogy a szerző egyik nem titkolt célja olvasóinak sokkolása. A regény egyik utolsó fejezetében viszont xLady egy végső sokkhatással készül. Hirtelen előrukkol azzal a ténnyel, hogy származását tekintve cigány. „Cigány vagyok. Száz százalékosan, gyárilag, és visszavonhatatlanul” – jelenti ki, abban bízva, hogy miután sokan megkedvelték, belátják, hogy a rassz nem számít. „Sokat gondolkoztam rajta, mit szólnának hozzá, ha megtudnák, hogy xLady zsidó, kerekesszékes, cigány, vagy éppen néma. Mit szólna ahhoz egy szélsőjobbos radikális férfi, ha megtudná, hogy két hónapig egy cigány pinára rejszolt esténként? És mit szólna egy radikális beállítottságú, harmincas emancipunci, aki cigánnyal szóba nem állna az utcán, hogy a blog, amit két hónapja szeret és olvas, egy cigány nő gondolatait tükrözi?” – sorolja az indítékokat.

Szerinte egyébként a cigány társadalom is felzúgna: „…hogy vajon ki lehet ez az erkölcstelen, szégyentelen kurva, aki szégyent hoz ránk? Még akkor is, ha előtte ők is szívesen olvastak.”
Aztán jön a szokásos visszakozás és mentegetőzés, némi öniróniával: „Sokkal inkább szeretnék egy kicsit az anyaság mögé bújva megfeledkezni a business-liferól, meg a nagyon menő trendiségről, és hogy bárcsak már a kisbabámat tutujgathatnám, életem kanjával az oldalamon. Nem tudom, még meddig írok, a blog és a postafiók március végéig marad, aztán lehet, kismamablogot indítok. Vagy nem.”

Tags: veres_istvan