Markó Béla: Átjárás; Ugyanúgy; Születésnapi mondat Annának (versek)

Átjárás

Egy hozzám képest változatlan testet
meddig lehet vajon kitölteni

ismét, ha álombéli szörnyei
elhagyják reggel, és feldúlva reszket,

akár a bevetetlen ágy maga
a függönyön áthulló tarka fényben,
s nem rólam szól, mégis magamra értem,
mintha sodorna és lerántana

ez az állandó lüktetés, pedig
csakis a test ingázik, érkezik
s eltávozik, majd visszajön, miközben

azt sem tudom, vajon kettőnk közül
végül ki kárhozik vagy üdvözül,
s nem egymást látjuk-e már a tükörben?

Ugyanúgy

Mint kint a kert, mindig csak körbe-körbe
forgok, s már folyton ismétlem magam,
ahány dió-, meggy- s cseresznyefa van,
ugyanolyan gyümölcsöt szór a földre,

s megint ugyanúgy kelleti magát,
míg én reménykedem, hogy hátha mégsem
az jön megint, amit már végigéltem,
és nem kell helyben járnom, mint a fák,

amelyek körbelengetik naponta,
reggel kibontva, este visszavonva
árnyékukat, akár egy tépett zászlót,

és mint a régi kalózlobogókon,
rájuk varrva koponyám s lábszárcsontom,
s hiába nézem, nem tudom a jelszót.

Születésnapi mondat
Annának

Csak lüktet most kint egy kutya, akár
valami szív a hevenyészett testben,
majd elhallgat, de apró verebekben
vagy tücskökben is magára talál

az Isten, s újra minden egy egész,
mert átaljárja ugyanaz az áram
a fákat mind, s a kutyaugatásban
ott rejtőzik a tücsökcirpelés,

mint lomb között a hajnali madárzaj,
s megbonthatatlan lesz már mondatunk,
ha külön-külön egy-két szó vagyunk,

de szó a szóval, mint szilvavirággal
a hosszú eső, úgyis összefügg,
nézem a kertet: egy tucat betűt.