Mátrai Titanilla: Szamurájok és kísértetek, avagy erkölcs és erkölcstelenség Japánban (tanulmány)

BEVEZETÉS

A szellemek, a kísértetek és az egyéb természetfeletti lények régóta foglalkoztatják az emberiséget. Titokzatos, ésszel felfoghatatlan jellegük nem hagy nyugodni bennünket, korról korra visszatérünk hozzájuk, megfejteni igyekezve a megfejthetetlent.

Talán éppen ez az oka annak, hogy sosem ununk rájuk – a róluk szóló történetek rendszeresen újjászületnek, a „hősök” pedig kortól és helytől függően újabb formákban elevenednek meg. Ezek a történetek azonban a legtöbb esetben nem szorítkoznak csupán valamely félelmetes, esetleg groteszkül humoros esemény elmesélésére, hanem az adott hely és kor emberét foglalkoztató problémák explicit visszatükrözésének eszközéül is szolgálnak.

A következőkben az egyik legnépszerűbb japán kabuki alkotáson, A jocujai kísértettörténeten keresztül vizsgáljuk meg a természetfeletti lények megjelenítését, illetve azt, hogy milyen eszközként használták őket a kor komolyabb társadalmi problémáinak kifejezésére. Ezt a művet egy másik klasszikus színdarabbal, A negyvenhét hűséges szamurájjal hasonlítom össze, mivel mindkét alkotás azonos korról szól, és ugyanazt a világot két teljesen ellentétes látószögből mutatja be. Míg A negyvenhét hűséges szamuráj egy idealizált világot láttat, ahol az erkölcs, a hűség és a bosszú a legnemesebb tulajdonságoknak számítanak, addig  A  jocujai  kísértettörténet  ennek  szöges  ellentétét mutatja be, ahol hűség nem létezik, a halott nem számíthat arra, hogy a hátramaradottak megbosszulják halálát, így kénytelen visszatérni kísértetként, hogy saját maga álljon bosszút az elszenvedett sérelmekért.

KÍSÉRTETEK JAPÁNBAN

Kísértetekkel, szellemekkel a japán irodalomban a kezdetektől találkozhatunk, olyan Heian-kori (794–1185) művekben, mint a Gendzsi monogatari1 (XI. század) vagy a Kondzsaku monogatari2 (összeállítva a XII. században). Később mesék, képeskönyvek és fametszetek tették meg gyakori témává a kísérteteket. A Muromacsikortól (1333–1573) a nó-színház, majd az Edo-kortól (1603–1867) a kabuki-színház is előszeretettel dolgozott fel természetfeletti lényekkel foglalkozó történeteket, azonban a kísértettörténetek az Edo-korban váltak igazán széles körben népszerűvé, abban a korban, amikor Japán az évszázados polgárháborús korszakot lezárta, és az országban gazdaságilag és társadalmilag egyaránt nyugodt, békés korszak kezdődött.3 Az Edo-kor előtt a szellemek, kísértetek a pokolbeli szenvedéseikről meséltek, szerepük a megtisztulásukért, megváltásukért való könyörgés volt. A nóban a pokolban szenvedő szellemek gyakran emberi tulajdonságokkal felruházott esendő lényként jelennek meg, akik kérik az élőket, hogy imádkozzanak értük, hogy csökkentsék szenvedésüket.  Ezzel  szemben az Edo-kori kísértetek elsősorban a tömegek szórakoztatására szolgáltak – nemcsak magával a történettel, hanem a kísértetek váratlan, meglepő, sokszor félelmetes megjelenítésével, illetve természetfeletti mivoltukat bizonyító mozgásés színpadtechnikai megoldásokkal.

Ahogy Sumpter rámutat, bár léteznek férfi kísértetek Japánban, a női kísértetek vannak túlsúlyban. Ez minden bizonnyal a női léthez köthető tisztátalansággal (Japánban ebbe a kategóriába tartozik például a menstruáció mellett a gyerekszülés is) magyarázható, melynek állapotában a nők könnyebben változnak kísértetté.4 A jocujai kísértettörténet esetében is közvetlenül gyermekszülés után láthatjuk Oivát, amiből nem tud felépülni. Ekkor a nőt megmérgezik, majd egy véletlen balesetben meghal. Így nem meglepő, hogy az amúgy ártatlan, a kor elvárásai szerinti ideális nő kísértetté változik.

A kor előrehaladtával a kísértetek külső megjelenésében is változások figyelhetők meg. Túlvilági mivoltukat a hosszan leomló haj mutatja, mely a Heian-korban nem volt szembetűnő, mivel az élő nők hajviselete is azonos volt. A korral azonban a női divat is nagyban változott, a korábban természetesen leomló hajat egyre bonyolultabban fogták össze és tornyozták fel. Az Edo-kori képeken is látható, hogy a kifinomult hajkorona egyszersmind a szexualitás és erotika megtestesítőjévé vált. A kísértetek megjelenése azonban nem változott a Heian-kor után, így az élő nő, illetve a kísértet közötti éles ellentét explicite láthatóvá vált. A leeresztett haj, valamint a lábak hiánya az élet és a szexualitás hiányát, azaz a kísértetjelleget volt hivatott kihangsúlyozni.

A fent említett képi ábrázolásokon kívül a kabuki gyakori eleme, amint egy nő egy férfi haját fésüli,5 ami erőteljes erotikus töltetet ad a jelenetnek. Ennek fordítottja látható A jocujai kísértettörténetben, amikor Oiva, miután megitta a mérget, fésülködni kezd. Itt azonban az alapvetően csábító és esztétikus jelenet visszataszítónak hat, mivel Oiva haja a fésüléssel kihullik, majd a jelenet végére félig kopaszon, eltorzult arccal látható. Ezzel nemcsak az erotikus töltet hiányára fektet hangsúlyt a jelenet, hanem a haj elvesztése, illetve a megmaradt haj leomlása egyben Oiva kísértetté válását jelzi előre.

KIFORDÍTOTT VILÁG:
A NEGYVENHÉT HŰSÉGES SZAMURÁJ ÉS A JOCUJAI KÍSÉRTETTÖRTÉNET

A jocujai kísértettörténet önmagában is szórakoztató mű, gyakran játsszák független, különálló előadásként, azonban egy másik híres darab, A negyvenhét hűséges szamuráj fényében láthatjuk A jocujai kísértettörténet még öszszetettebb aspektusait is.

A negyvenhét hűséges szamuráj

A történet valós eseményen alapul, mely a XVIII. század elején esett meg, és Akó-incidens néven vált ismertté. Két feudális úr, Takumi no Kami Naganori, Akó tartomány ura és Kira Kózukenoszuke Josinaka összekülönbözött, mire Naganori kihúzta kardját, hogy megölje a másikat. Gyilkosság ugyan nem történt, sőt kardját is csak félig húzta ki hüvelyéből, de a kard kihúzása az Edo-vár falain belül, azaz a sógun rezidenciáján főben járó bűnnek számított, melyért Naganorinak rituális öngyilkosságot6 kellett végrehajtania. Azt nem tudni azóta sem, hogy mi vezetett a két fél konfliktusához, azonban tény, hogy Naganori halálos ítéletével szemben Josinakára nem róttak ki semmiféle büntetést. Korabeli elbeszélésekből gyanítani lehet, hogy Josinaka provokálta Naganorit, így a közhiedelem szerint Josinaka a gonosz és egyben gyáva szereplője a történetnek, míg Naganori az erkölcs és a bátorság megtestesítője.

Naganori halála után az ő vazallus szamurájai gazdátlanokká (rónin) váltak. Titokban bosszút terveltek, és  az eset után két évvel negyvenhét szamuráj, az egyikük, Óisi Kuranoszuke Josio vezetésével, lecsaptak Josinakára, és leszámoltak vele. A kor szigorú törvényei szerint ők sem maradhattak büntetlenek, így mind a negyvenhét szamuráj harakirit követett el. Azonban ne feledjük, hogy szamuráj körökben a harakiri mint halálbüntetés a lehető legenyhébb forma, mely által a halálraítélt becsületén nem esik csorba, és dicsőséggel fejezi be életét.

A történetet az események után alig fél évszázaddal már a nagyközönség is láthatta. Az első feldolgozást bunrakuszínpadon (japán bábszínház) 1748-ban mutatták be Oszakában Kanadehon csúsingura címen, ami magyarul annyit tesz, hogy A hűség kincsestára kana írásjegyekkel írva.7 Ugyanebben az évben a színmű kabuki színpadon is megjelent. A kor cenzúrája miatt azonban az incidenst egy korábbi időbe helyezték, a Muromacsi-korba, a szereplőknek pedig más nevet adtak, bár néhányuk esetében ezek a nevek hasonlítottak a valóságosakhoz. A történet főbb szereplőinek neve az alábbi táblázatban látható.

A valóságban  –  A színpadon
Takumi no Kami Naganori  –  Enja Hangan
Kira Kózukenoszuke Josinaka –   Kó no Moronó
Óisi Kuranoszuke Josio  –  Óbosi Juranoszuke

A történetnek számos feldolgozása ismert. A klasszikus színházban a fent említett Kanadehon csúsingurán kívül érdemes megemlíteni  még a XX. században  keletkezett Genroku csúsingurát (A hűség kincsestára a Genrokukorban8). A Kanadehon csúsingura az eseményeket alapos részletességgel, a kabukira oly jellemző díszes látványvilággal tárja elénk, ezzel szemben a Genroku csúsingura az eseményekből nem mutat semmit, azt látjuk a színpadon, ami a háttérben történik: politikai lobbizás, pletykák, készülődés az öngyilkosságra vagy a leszámolásra – de az öngyilkosságot és a leszámolást már nem.

A tradicionális színházon kívül sok más formában is újjászületett a mű. Készült belőle film, tévésorozat, sőt Maurice Béjart még balettként is feldolgozta az 1990-es években.9 Mi sem mutatja jobban, hogy a történet milyen népszerű világszerte, mint az a tény, hogy Magyarországon is többször bemutatták;10 1936-ban Németh Antal, 1972-ben pedig Kazimir Károly rendezésében.11

A jocujai kísértettörténet

A történet szerint egy gazdátlan szamurájba, Tamija Iemonba, beleszeret a fiatal Oume. Hogy Iemont megszerezzék, Oume családja mérget küld Iemon gyengélkedő feleségének, aki – mint korábban írtam – a gyermekszülés után nem képes felépülni. Az orvosságként küldött mérget Oiva, Iemon felesége megissza, amitől arca eltorzul, haja kihullik, majd egy baleset következtében meghal. Oiva halála után kísértetként visszajár, és megöli azokat, akik szenvedést okoztak neki, és az életére törtek.
A jocujai kísértettörténet (Jocuja kaidan, eredetileg Tókaidó Jocuja kaidan címen mutatták be) az első ránézésre egy szerelmi háromszögből, féltékenységből, gyilkosságból kísértettörténetté fajuló darab. Azonban a felszínen zajló, olykor hátborzongató cselekményt tovább vizsgálva a darab több aspektusa jelenik meg. A szerző,
IV.    Curuja Nanboku 1825-ben mutatta be ezt a művét, mellyel a  kísértettörténetek  új  műfaját  teremtette  meg a kabukin belül, és melyet számos más kísértetkabuki követett Curuja Nanboku tollából, csakúgy, mint más szerzőkéből. Curuja Nanboku A jocujai kísértettörténet megírásához a korábbi darabra, A negyvenhét hűséges szamurájra támaszkodott, a hasonló kor és világ bemutatásával egy görbe tükröt tartott az idealizált szamurájerkölcs elé. Az Edo-kor elején keletkezett mű idealizált képet mutatott a szamurájokról, hiába is próbálta a köznéppel elhitetni a feltétel nélküli felsőbbrendűségüket, az erkölcs és a becsület mindenek fölé helyezését, ez a jellemábrázolás nem tükrözte a valóságot. Az Edo-kor végére azonban a súlyosbodó gazdasági és társadalmi problémák miatt a kor közerkölcse hanyatlásnak indult, s így a régen még hősként bemutatott szamuráj-figura ekkorra már olyan esendő és gyalázatos szerepben jelenik meg, melyben a nézőközönség bármelyik tagja magára ismerhetett.

A korábbi darabhoz hasonlóan A jocujai kísértettörténetet is valós, ám kisebb horderejű, hétköznapi események ihlették. Két gonosztevőt végeztek ki akkoriban, akik megölték urukat. Ebből a két figurából született Tamija Iemon és az őt nagyban befolyásoló, a szálakat a kezében tartó Naoszuke Gonbei figurája a darabban. Egy másik korabeli hír szerint egy szamuráj felesége megcsalta a férjét a család egy szolgálójával. Ezután a férj megölte feleségét és a szolgálóját, és a két holttestet egy ajtópalánk két oldalára erősítve bedobta a Kanda-folyóba. Ez az epizód szintén megtalálható a színdarabban, amikor Iemon halott feleségét, Oivát és Koheit, a megölt szolgát szintén egy ajtódeszkára erősíti, és bedobja a vízbe. Ugyan a két ember között nem volt szerelmi viszony, Iemon a megcsalatásának látszatával akarta indokolttá tenni újabb házasságát. Az előadás egyik legismertebb és legnépszerűbb jelenete az, amikor a palánk a két holttesttel kiemelkedik a vízből, és megjelenik a két kísértet.12

Hasonlóan életből merített példa a szúnyogháló motívuma. A legenda szerint, amikor Curuja Nanboku pénzszűkében volt, az otthoni szúnyoghálóját adta el. Ilyen jelenet látható a darabban, amikor Iemon elviszi a gyermeke fekhelyénél lévő szúnyoghálót, hogy szeretőjének ajándékot vegyen az érte kapott pénzből. Azonban – a gyerek egészségéről lévén szó – Oiva igyekszik őt ebben megakadályozni, és így tettlegességig fajul az eset. Iemon az egész színpadon keresztül vonszolja a szúnyoghálóba csimpaszkodó Oivát, majd ahogy a férfi kitépi a hálót a nő kezéből, Oiva tíz vérző ujjal marad a színen. Fájdalmas a jelenet, egyben groteszk is a Csúsingura fényében – a hűség és erkölcs nevében a saját hasukat felvágni nem átalló férfiakkal szemben a vérző ujjak szintén a kor kisszerűségét mutatják. Hasonló szerepet tölt be Oiva halála is, ami szintén a rituális öngyilkosságok groteszkül kifordított megjelenítése. Ugyanis az eltorzult arcú, megjelenésében már kísértetszerű nő véletlenül megy neki az ajtódeszká-

A gyors átváltozást a kabukiban hajagavarinak hívják. Ezt az epizódot pedig toitagaesinek (toita = ajtópalánk, kaesi = megfordulás, a szóösszetételben a „k” hang zöngésedik, és „g”-re változik). ból kiálló tőrnek, és vágja el a torkát – ellentétben a hősies, rituálisan megkomponált öngyilkossággal.

A negyvenhét hűséges szamurájhoz hasonlóan A jocujai kísértettörténet is számos feldolgozást ért meg. A XX. században harminc-egynéhány film készült a történetből. Kinosita Keiszuke 1949-ben például pszichodrámaként fogalmazta újra a témát, ahol a kísértet Iemon bűntudatán, lelkiismeretén keresztül jelenik meg. Említésre méltó még a teljesség igénye nélkül Mori Kazuo filmje 1969ből, amely hűen követte a kabuki történetvezetését, vagy Ninagava Jukio 1981-es feldolgozása, mellyel korban közelebb hozta a történetet a jelenhez, modern nyelvezetével az 1980-as évek fiataljainak szánva a filmet.

Kifordított világ
Curuja Nanboku, hogy a két darab közötti kontrasztot kiemelje, úgy írta meg A jocujai kísértettörténetet, hogy A negyvenhét hűséges szamurájjal egyszerre állítsák színpadra. A bemutató alkalmával ez így is történt, szinte fogaskerekekként illeszkedett egymásba a két darab. Manapság azonban a darabok együttes hosszúsága miatt – két teljes napig tartott az előadás – már nem szokás a két művet együtt előadni, s így A negyvenhét hűséges szamurájt is részletekben állítják színpadra. A két nap programja az alábbi módon épült fel.

Első nap
–    A negyvenhét hűséges szamuráj: a bevezetőtől a VI. felvonásig (a történet elejétől Hangan öngyilkosságáig, a bosszú kitervelésének kezdete)
–    A jocujai kísértettörténet: a bevezetőtől a III. felvonásig (a történet kezdete, Oiva halála, kísértetként való megjelenése, Oume és Oume nagyapjának megölése, az Onbó-csatornaparti jelenet – a két ajtódeszkára erősített kísértet kiemelkedése a vízből)

Második nap
–    A jocujai kísértettörténet: a III. felvonás újból és a IV. felvonás (az Onbó-csatornaparti jelenet újra, Oiva húgának története)

– A negyvenhét hűséges szamuráj: a VII. felvonástól a X.    felvonásig (a bosszú kitervelése és előkészítése)
–    A jocujai kísértettörténet: az V. felvonás (Oiva végső leszámolása férjével, Iemonnal)
–    A  negyvenhét  hűséges  szamuráj:  a  XI.  felvonás  (a végső leszámolás Moronóval)

A két színdarab között a történet szintjén is fedezhetünk fel kapcsolatot. Tamija Iemon maga is Enja Hangan szamurája volt, de míg a többi negyvenhét szamuráj Enja haláláért készül bosszút állni, addig Iemon nem hogy nem csatlakozik a többiekhez, de hajlandó beállni Kó no Moronó szolgálatába – éppen ahhoz, aki miatt a korábbi urának öngyilkosságot kellett elkövetnie. Az urának elárulása a korabeli szamurájerkölcsök értelmében még az apagyilkosságnál is nagyobb véteknek számított. Pedig Iemon, ha nem is a saját apját, de a feleségéét megölte. Oiva nem tudván, hogy férje ölte meg az apját, megeskette Iemont, hogy bosszút áll apja gyilkosán. Bár saját magára vonatkozott az ígéret, Iemon minden ellenvetés nélkül megesküdött a bosszúra. Míg A negyvenhét hűséges szamuráj központi témája a bosszúra való készülés, majd a bosszú tökéletes végrehajtása, A jocujai kísértettörténet szereplőjét semmi nem készteti a bosszúra, az ígérete megtartására.

Tamija Iemon figurája egy teljesen új férfitípust jelenített meg. A korábbi erkölcsös szamuráj vagy mindenre elszánt gonosztevő sztereotipikus figurájával ellentétben Iemon alakja plasztikusabban ötvözte a különböző emberi tulajdonságokat, olyanokat is, melyeket korábban nem lehetett színpadon látni. A jóképű csábító erotikus túlfűtöttsége a feleségével szembeni érzéketlenséggel, gonoszsága pedig gyávasággal, jellemtelenséggel párosult. Bár házas ember, hízeleg neki Oume közeledése, és nem is tiltakozik  az erkölcsi  érzéke, amikor  megtudja, hogy Oume családja mérget küldött feleségének, hogy így tegyék lehetővé házasságukat. Iemon jó lehetőségnek tartja ezt az unalmas házasságából való menekülésre, viszont lelkiismeretén nem bír uralkodni. Iemon lelki  rezdüléseit leginkább Kinosita emeli ki a filmjében, aki annyit változtatott a történeten, hogy a mérget nem Iemon tudta nélkül juttatják el az asszonyhoz, hanem maga Iemonadja neki oda, bár első próbálkozása a méreg átadására meghiúsul a lelki gyöngeségének következtében.

A történet erkölcsiségének bemutatására szolgál még Kohei alakja is, aki a saját ura számára lop orvosságot Iemontól. De a tettet nem az urával szembeni hűségnek, hanem egyszerű lopásnak tekintik, melyért Kohei elnyeri Iemontól méltó büntetését. Hogy mi is változott hát a korábbi idealizált korhoz képest? A negyvenhét hűséges szamurájban meghal Enja Hangan, majd bosszút állnak Kó no Moronón Hangan szamurájai, amiért azonban később nekik is az életükkel kell fizetniük. A jocujai kísértettörténetben szintén meghal a hűséges és gondoskodó feleség, a hű és odaadó szolga és a kísérteteknek köszönhetően mindazok, akiknek szerepük volt a halálukban. Vagyis mindkét esetben leszámolnak a jókkal és a rosszakkal, azaz erkölcsösökkel és erkölcstelenekkel egyaránt. Azonban még a halálnál is fontosabb, hogy míg a negyvenhét hű szamuráj tette évszázadok óta példaképként áll a japán generációk előtt, addig Oiva és Iemon története elrettentő példaként szolgál.

Befejezés helyett

Régiek a történetek, de népszerűségük nem csökken, máig velünk élnek. A negyvenhét hűséges szamuráj incidensének helyét emléktábla jelzi az Edo-vár helyén (ma a  tokiói  császári  palota  keleti  kertjében  található), a negyvenhét szamuráj sírjához bárki ellátogathat a déltokiói Szengaku buddhista templomba. Hasonlóan Oiva sírja, melyet a Tamija család sírjai öveznek, ma is zarándokhely, és még ma is él az a szokás, mely szerint azok a színészek, akik Oiva szerepére készülnek, ellátogatnak Oiva sírjához, és kérik a jóindulatát – enélkül állítólag a színésznek eltorzul az arca, ahogy Oivával is történt. Magam is érezhettem Oiva huncutságát, amikor sírjánál tett látogatásom után bezárva találtam magam a temetőben.

1    Például Gendzsi egyik szerelme, Rokudzsó Mijaszudokoro, aki élőként is, és halála után is megjelent kísértetként.
2    Lásd, néhány korábbi cikkemben: Mátrai Titanilla: Sindó Kaneto Rasómonja. Filmszem II/1, 2012. április. 5–25.
3    Sumpter, Sara  L.: From Scrolls to Prints to Moving Pictures: Iconographic Ghost Imagery from Pre-Modern Japan to the Contemporary Horror Film. Explorations, 2006. 5.
4    Uo. 9.

5    A jelenetet, amikor egy nő egy férfi haját fésüli, a kabukiban kamiszukinek (kami = haj, szuki = fésülés) hívják.

6    A rituális öngyilkosság a harakiri, amit japánul inkább a szeppuku kifejezéssel jelölnek.
7    A darabot hárman írták: II. Takeda Izumo, Mijosi Sóraku és Namiki Szenrjú.
8    A Genroku-kor az 1688-tól 1704-ig terjedő időszakot jelöli, mely a japán kultúra egyik fénykora volt. A darab alapjául szolgáló Akó-incidens is ekkor történt.

9    The Tokyo Ballet: „The Kabuki” by Maurice Béjart
http://www.nbs.or.jp/english/ contents/schedule/the-tokyoballet-the-kabuki-by-mauricebejart/(megtekintve:2013.december 1.)
10    Szintén magyarországi kapcsolat, hogy a nemrégiben bemutatott 47 Ronin című filmet részben Magyarországon forgatták.
http:// w w w.im d b.com /t it le / tt1335975/?ref_=nm_flmg_act_3 (megtekintve: 2013. december 1.)
11    István Mária: A japán klaszszikus Csúsingura két magyarországi előadása. Criticai Lapok, 2013/3. 33–36.

12    A jelenet jellegzetessége még, hogy a két szereplőt ugyanaz a színész kelti életre – ez is egy gyakori színpadtechnikai megoldás a kabukiban – így a palánk megfordulása alatt változik át a színész Oivából Koheibe.