Balázs Imre József: Irodalom és arc 4. / „Ráhajt” – koncertbeszámoló

Balázs Imre József: Irodalom és arc 4. / „Ráhajt” – koncertbeszámoló

Ekkora sárban lehet-e normális koncertet nyomni. Elvileg nem, de este fél 11 van, fesztivál, és már van bennünk valamennyi.

Kivándorló blues
Elmaradhatatlan repertoárdarab mostanában, lemezminőségben szól. Amikor odaér, hogy „fülembe súgja ezt: Áj em dö beszt”, akkor egy jelenlétet érzek magam mellett. Úgy értem, a többi sokezer sárban dagonyázón kívül. Karesz van ott, ezerszer söröztünk már együtt, semmi különös. Csak nem akarna ilyeneket suttogni a fülembe. Pedig akar valamit. Amikor Kiss Tibi odaér, hogy „Hasta la vista, baby” – azt Karesz pont úgy mondja, mint Schwarzenegger, még a napszemüvegét is letolja a szemére. – Marha vagy! – üvöltöm neki.

Hoppá
Koncert közben nem lehet beszélgetni, a kommunikációs potenciál klasszikus idézetek jelentőségteljes mondogatására szorítkozik. Rám néz, és azt ordítja: „Van úgy, hogy vörös a hold” – és tudom, hogy most arra céloz, hogy épp vörösesebb árnyalatú a hajam, mint egyébként, igen, erre a fesztiválra most pont ilyen, na és. Közben vigyorog. A kivetítő és a színpad vörös alapszínű, a Karesz arcán visszatükröződik az egész.

Nice day
Punkgyerek furakodik mellém, ekkora sárban nem szeretem, ha túl közel furakodnak hozzám. Egyébként sem különösebben. – Kérsz sört? – nyújtja felém a műanyag poharat. Rázom a fejem, most különben is vadulós szám lenne, hagyjanak békén. Kicsit hátrább lépek, Karesz továbbra sem érdekel különösebben, de megnyugtató. Punkgyerek közben már másvalakinél próbálkozik.

Jön a huzat valahonnan
Pihenős nóta, kortárs magyarnóta, ahogy Kiss Tibi felvezeti. Biztos ami biztos, Kareszt elküldöm sörért. Hozza.

Autó egy szerpentinen
Ki tudja, merre tart? Azt vettem észre, kellő mennyiségű sör hatására minden dalszöveg filozófiai mélységeket kezd rejteni. Az életem szerpentinjén utazom, lehúzok az út szélére, mint egy videoklipben, felnyitom a csomagtartót, és egy arc néz szembe velem onnan bentről. De kié? Nem látszik pontosan.

Fekete lamoure
A kivetítőt figyelem, itt a szín a lényeg. Minden fekete, hát persze. Szer és szerelem: sötét víziók. De van benne játék, csak a Kiss Tibi fejét is nézni kell közben. Nincs nagy gáz, az alsóváros aljáról mozgólépcső épül valamerre.

I’ve got a girl
Direkt utasítás következik a színpadról, tegyétek a kezeteket a szomszédotok seggére. Alakul a közösségi élmény, ismerkedős poénnak épp jó. Karesz reménykedve vigyorog. Visszavigyorgok, a seggére teszem a kezem. Csak kicsit érzem komolytalannak magam.

Most múlik pontosan
Hát ez tiszta romantika, de ehhez nem sok kedvem van ma amúgy. Realista zenékre vágyom. Szerencsére Quimbyék kitaláltak egy olyan hangszerelést, amitől az egész lejön kicsit a földre. Dübörög egy dob, s ez jó, és most nem kell egymásra nézni (mi az, hogy most múlik, épp hogy nem), kapaszkodom a sörömbe.

Leszek ma én a tiéd
Elfogyott a sör, amit Karesz hozott, lehet ugrálni. „Leszek ma én a tiéd” – ez nem direkt felszólítás, inkább direkt válasz egy fel nem tett kérdésre. Vagy lehet, hogy közben fel is tették?

Magam adom
Azt mondja Líviusz a színpadon, hogy már el is felejtette, kinek írta ezt a dalt. Mindegy is, lehet. Ennyire megnyílósat amúgy is csak nagyritkán. S akkor nem is a dalt adja valakinek, hanem a megnyílást, mintha saját magát. Ez ma egy realista este (elvégre sár van), kicsit másvalamiről szól, másvalamiről fog szólni. De hajnalig tart valószínűleg, felkészültem rá, hogy későn érek majd haza.