Friedrich A. Kittler – Drakula öröksége*

5
És miközben Harker még félrebeszélt a budapesti kórház­ban, az újságírónak tanuló ifjú hölgyek tankönyve előírt egy utazást Whitbybe, ahol – messze nem egy jogász férj diktálását kiszolgálva – először nézhetnek meg szabadon egy interjút és helyszíni beszámolót.

Ennek a nyomozás­nak Mina barátnője, Lucy a tárgya, akivel egy szobában alszanak, és Minának éjszakáról éjszakára egyre rosszabb tapasztalatai vannak, különösen azért, mert Whitby kikö­tőjébe befut a jelentőségteljes Demeter nevű hajó, és oda­kint halott matrózok szabadjára engednek egy rettentő állatot. Mondanom sem kell, hogy az amatőr újságírónők előre nem láthatják, hogy már a gróf jelent meg Angliá­ban; de ennek ellenére találnak szemtanúi beszámolókat a kikötői munkások Demeter-naplóiból az újságok kü­lönszámába, akárcsak Lucynek a naplójában leírt furcsa tapasztalataiban. Az amatőr újságíró kövesse a mottót: „Mindent, aminek hírértéke van, érdemes kinyomtatni”.

Először Lucy Westenra egy alvajáró tüneteit mutatja. De Mina, mivel bölcsebb néhány tanulótársánál, kez­dettől fogva kételkedik az eleve adott „holdkórósság tü­netében”.1 A Lucy anyjával készült meggyőző interjúból inkább az következik, hogy a lánya hisztériáját apja halá­la idézte elő. Ahogy Freud a vámpírregény jelenségének éveiben remekül felismerte, a hisztériás nőknél „minden esetben az apa perverziója a kiváltó ok”.1 A bizonyítás nyomban jön: a perverz gróf érkezése után következnek Lucy alvajáró rémálmai. Mina éjszakáról éjszakára látja az alvajárót, akit egy árnyék csábítása kísért, és két pici nyomot hagy a nyakán minden éjjel ugyanazon a pon­ton. Ezekből az írásjelekből a beteg nem érez semmit; csak olyan álombeli emlékek maradnak, mint egy hos.­szú, fekete kígyó vörös szemekkel, de aztán olyan emlékei támadnak, mintha mély, zöld vízbe süllyedt volna, és a fülébe búgó ének visszhangja megfojtaná. A Demeter je­lölő a hisztérikus nő hosszú, fekete fallosz iránti vágyát teljesíti be.3 De mivel a hisztérikus diskurzusból csak az számít, amit más diskurzusok leírnak belőle, Lucy óceá­ni érzései újra eltűnnek az aktákból. Az illetékes, vagyis tudományos diskurzus számára csak a kórosan magas vérveszteség és a nyakon mindig ugyanott lévő két hara­pásnyom állapítható meg – a precízen beállított írógép tá­madásaként. Mindkét lányt felfedezte Dr. Seward, a fiatal, sikeres pszichiáter, aki hiába udvarolt Lucynek, most az ágyában a kezelt szerető helyett vágyaival találkozik, és a lányt alig meri megvizsgálni. Ahol a Kelet Ura uralkodik, ott más férfinek nincs esélye, még egyetlen ismerkedés­re sem. Dr. Seward annyira kevéssé tudja Lucy hisztériás vérszegénységét megérteni, hogy inkább maga menekül a visszautasítás elől a tudományos munkába, a médiatech­nikai újdonságokba és a C2HCl3O.H2O világába.

Dr Seward nem Lucy neurózisától, hanem saját férfi­úi elzártsága miatt kerül mindig fogságba, amikor klóros álmaiból felébred. Egy fonográf viasz hengerére – aminek mindössze három éve, 1890-ben kezdődött a sorozat­gyártása4 – feldiktálja Renfield esetének teljes és kimerítő kórtörténetét. Mindenestre ez a pszichotikus diskurzus, ellentétben Seward szerelmének tárgyáéval, legalább min­den szempontból logikus. Azzal, hogy Renfield megeszi a legyeket, amivel a verebek táplálkoznak, azokat pedig egy cica, „egy kis, aranyos, hajlékony cica” falja föl, és hogy vé­gül ő maga is jóllakjon – Renfield mottója: „a vér az élet” –, zoofágiai táplálékláncon dolgozik. A fonográf megkön.­nyíti a beszédet és az írást az óceáni érzelmek dallamától szenvedő fülnek. Biztos, hogy ez a zoofágia az egyetlen magyarázat, így kapcsolódnak ide Renfield testének olyan szervei, mint a száj és a gyomor, ezért határozzák meg ezek a pszichotikus diskurzust, bármiféle más diskurzus hiá­nyában.5 De végül a pszichiáter nem tudja, mire használ­ja a száját, amikor Lucy minden szerelmi vallomását egy Godalming nevű lordnak címezi. Úgy tűnik, az Apa-Neve még mindig olyan erős, hogy a lenézett pszichiáter szája továbbra is csupán a technikai reprodukció őrültsége ma­rad. Seward folyton Renfield hallucinációi közben beszél a fonográfjába. A beszéd, mint mindig, halhatatlan lesz.

A pszichiáter hűvös és részletes zagyvaságai nem segí­tenek a szenvedőn, a nő Seward sajátosan kegyetlen intel­ligenciája folytán még rosszabb állapotba kerül; de „mi­ért kéne figyelembe venni a legfontosabb és legnehezebb szempontot – az agy állapotát – hogy fejlődés mutatkoz­zon? Ha csak az agy egy ilyen titkát felkutatnám, ha a rög­eszme kulcsa csak egy bolondság lenne – olyan magasra emelném a szakterületem, amilyen magas vár még nem létezett.” Nagy szavak, amelyek a pszichiátria 1890-ben lefektetett alapvetéseit jelentik. Függetlenül Renfieldtől, Harkertől vagy végül Schreber lipcsei Flechsig nevű pro­fesszorától – Paul Brocas afázia-kutatásai óta mindenféle őrületet az agyban lokalizálnak. Ezért Dr. Seward szintén egyáltalán nem egy olyan ötlethez jut el, amely takarékos­kodna az idővel és a szavakkal: közvetlenül Renfield esze­lős beszédeit küldi Edison masináján, saját orvosi hang­jának párbeszédes beiktatása nélkül. De miután Flourens és Flechsig, Ferrier és Fritsch szikéjükkel egyének agyát kezdték boncolni, és állatokat hergeltek savakkal, mér­gekkel és árammal, az őrült elveszítette a beszéd lehető­ségét. Ebből csak akkor lehet neuropszichológia,6 „a mo­lekulák és az agytekervények” tudományos tanulsága, ha „mi” egy művészi fiziológus módjára „automatikusan az Edison-féle fonográfmódszerben gondolkodunk”.7
Dr. Seward agya annyira alkalmas, hogy egy őrült agyat küldjön a fonográf agyába.
„A tudományos diskurzus a szubjektumok elfojtásá­nak ideológiája, amit az egyre bővülő egyetemek férfijai is nagyon jól tudnak.” Tekintettel a Cogito pszichoanaliti­kus olvasatára, amiben az egyetlen választás az élet vagy a gondolkodás,8 Dr. Seward egyszer a fonográfot, egyszer a szerelmet választja. Renfield páciense az egyikben, Lucy a másikban részesül. Mindketten meghalnak.

Ellentétben a pszichotikus zoofágiásokkal, akiket Londonban Vlad Ţepeş játéka folytán egy zárt intézmény, Budapesten egy börtön körülményei között tartanak, Lucy megmondhatja, hogy mit akar: Dr. Seward nem egy beteget, hanem egy imádott testet lát benne. A nőt félel­méről az alvástól és az álmoktól, a farkasoktól és a de­nevérektől nem kérdezi többet, hanem Lucy állapotának romlása miatt egy holland specialistát hív: van Helsing professzort. Bár ő is „az agy egészének neurofiziológiai fejlődését” vizsgálja, elég idős ahhoz, hogy betegéről gon­dolkodni tudjon. A Salpetriere zsúfolt nézőterén a varázs­lók egészen drasztikusan bizonyították, hogy a hipnózis a szervileg megmagyarázhatatlan szenvedéseket, ha meg­gyógyítani nem is, előhozni és értelmezni képes.
Ehhez csatlatkozik van Helsing. Noha csak hisztériás nőként szeretné megismerni Lucyt, mivel őrá is „egyene­sen hisztériás rohamok” jönnek, mindenesetre az anali­tikus, tudományos diskurzus képviselője lesz. Akárcsak Freud az afáziáról szóló esszéjében, van Helsing lemond pszichiáter barátjának agyi lokalizációs függőségeiről. Akárcsak a korai Freud (mielőtt felhagyott a hipnózis csá­bításával), az idős orvos, gondolom, mint maga az apa, a Lucy Westenrát éjszakánként elcsábító gonosz apa helyébe lép. (Hasonlóan Charcot vagy Breuer aggályaihoz, hogy összefüggésbe hozzák a hisztéria lelki mechanizmusát a szexualitással, mindketten kifulladnak.) Akárcsak Freud, aki a hisztériás diskurzus szinte „teljes – fonografikus – mentése” során büszke lehet hűséges füleire,9 van Helsing is megnyitja Lucy titkos feljegyzéseit, célzásait a szexuális csábítás konverziós tünetei felé – mintha a fonográffal Dr. Seward és Lucy egymást kerülgetnék, de mégsem jutnak el a hisztériás diskurzushoz. Edison és Freud, van Helsing és Holmes – mindannyian, Ginzburg szép kifejezésével, egy új tudományos paradigmát intézményesítettek: a kri­minalisztikát.

A kriminalisztika biztosan állítja, hogy egyáltalán nincsenek látható bizonyítékok. Van Helsing hasonlóan hatékonyan, mint példaképe, Charcot, kiprovokálhatta a Nagy Hisztériás Ívet, arra is felhívva a figyelmet, hogy csodás tüneteket tud előhívni. Miután módszertani eljá­rása folytán betege két személyiségre bomlik föl, kórtör­ténete hasonló a Dr. Azaméhoz és az ő Félidájáéhoz. Lucy minden nappal egyre szeretetreméltóbb, és barátja, Mina hasonlóképpen. A beteg is hirtelenjében kap egy diskur­zustechnikai játékszert, a csakis Seward által használt fonográfot; és készít néhány naplófeljegyzést is újságíró barátnője mintájára. De éjszaka egy egészen más sze­mélyiség kerül hatalomra, aki Félida kisasszonyi erköl­cseinek megcsúfolásához vagy a titkárok szerencséjéhez hasonlóan toppan be. Lucy Westenra kettős személyisége egyszerűen megtestesíti az orvosi diagnózist.

Van Helsing szenzációs terápiája nyomán Lucy háló­ingére fokhagymagerezdekből fűzött nyakláncot akasz­tottak, és a hálószoba ablakába feszületeket tettek,10 mert a második személyiség csak a vámpírizmus hatása lehet, más szavakkal: Freud technikai gondolkodásmódjának pont az ellentéte. Néha az anya hibája, hogy a dühöngő alvó maga tépi le kezével a rontás elleni, a (gróf) útjában lévő fokhagymát. Tudjuk, hogy a beteg mielőbbi felépü­léséért aggódva nemcsak a beteg, hanem a családja is pá­nikba eshet.

A tudatalatti, mint meghatározása, jól kitervelt stra­tégiává fejlődött. Láthatólag, amikor Lucy Westenra elég mélyen alszik, akkor nem a vőlegényével akar hálni, ha­nem egyre mélyebbre süllyedni a vörös szemben és a zöld vízben. Következésképpen a nappali személyisége egyre betegebb és hanyatlóbb, az éjszakai személyisége pedig erősebb és intenzívebb. És amíg egyikőjüknek csak ho­mályos emlékei vannak a rettenetről, a tiltott éjszakai kéjvágyról, a másikuk éjjel-nappal mindig tudatánál van. Egyébként Mina nem szakította volna félbe (ami van Helsingnek köszönhetően olvasható) naplójegyzeteit a Lucy nappali személyiségét fogságban tartó alvó állapot­ról. Minden a két állapotról, a két tudatállapot aszimmet­riájáról szól, ahol a váltás semleges pillanata éppen úgy zajlik, akárcsak Azam Félidájánál.11
Ennek az lett a hatása, hogy végül Lucynek csak a má­sodik személyisége marad. A halála pillanatában élőha­lottá és a gróf menyasszonyává válik. De már szeptember 10-én felfedezi a két orvos, mivel van Helsing rögeszméje, hogy a legapróbb és jelentéktelenebb nyomokat is fel kell jegyezni, hogy Lucy fogainál az íny furcsán elváltozik. Szeptember 19-én felfedezik, hogy a fogai egyre hosszab­bak és élesebbek. „Hölgyeim és Uraim!”,  ahogy Freud kommentálná, „a nőszemély nemi szerve csak egy kicsit hasonlít a férfiéra”…12

A vámpírfogak az egyetlen testrészei, amelyekkel Lucy halála pillanatában azonnal zsákmányra kezd vadászni. Egy soha nem hallott hang és soha nem látott szemek hatására, melyek parancsolóak és zavarosak, megkezdi a gróf módjára első csábításait. Lucy Westenra végzetes csókkal provokálja vőlegényét, és ezzel összekapcsolja a vámpírok identitását a „modern nőkével”, amely nem ön­meghatározás, hanem önkifejezés. E botrány ellenére van Helsingnek és bűntársainak nem marad más választása, mint egy rituálé során újra megölni az élőhalottat. Né­hány héttel később a vérszomjas, hazaáruló menyasszo­nya testét Lord Godalming szúrja le több tőrdöféssel, ami nem igényel kommentárt.
Mivel lehetne még bizonyítani, hogy a testek eseté­ben, melyekben a nyelv lakott, már nem számít, élők-e vagy holtak.13 A lényeg az, és az is marad, hogy Drakula érzéki menyasszonya fog – még ha nekrofília révén is – visszatérni a búgó diskurzuslemezen.

6
1890 technikai feltételei mellett a nők két lehetőség kö­zül választhattak: az írógép vagy a vámpírizmus. Mina Harker és Lucy Westenra szisztematikus alternatívát kép­viselnek, ami csak Lucy kettős személyiségét ismétli meg újra. Az egyikük gyermeket és az utazó írógépével írt há­romszáz oldalt hordoz a regény végén. A másik még az anyja életében meghal, és saját halála, vagyis tetszhalála után hangoskodó gyerekek vérét szívja ki. A két lehető­séget már nem egyszerűen az anya és a hisztérika közötti különbségnek nevezik, ahogy a diszpozitív szexualitást a klasszika-romantika korában intézményesítették. Azóta a kultúránk lehetővé teszi, hogy még felszentelt helyeken is feldolgozzanak ennél rosszabb dolgokról szóló szövege­ket.
Gépek mindenütt, ahová csak a szem néz! A meg­számlálhatatlan munkához, amit a férfi nagy nehezen, szorgos kezeivel előkészít, a mérnökök segédeszköze, de micsoda segédeszköze a finom női kezek számára – a gép a férfikreativitás jelképe.14
Más szavakkal: a gépek előhozzák a két nem szimboli­kus különbségeit. Valaha a női kezek a tűkkel szövetet ké­szítettek, a szerzők kezében a tollak másik szövetet, amit szövegnek neveznek. Azokat a nőket, akik olyanok vol­tak, mint a papír, a kézzel írott forrás, anyáknak nevezték, azokat a nőket, akik inkább beszéltek, érzékenynek vagy hisztérikusnak. De miután a férfikreativitás szimbólumát, a gépet nők használták, a szövegalkotás elveszítette szép­séges heteroszexuális jellegét.
Vannak nők, akik a despotikusan diktált jelölőt írják, és vágyaik alapján beleírnak. A két harapásnyom vagy az ölelés típusjegyei, amelyeket Drakula nyomán Lucy ma­gán visel, arra készteti, hogy más gyerekek nyakából szív­ja a vért tovább. Ezzel a „modern nők” azt igyekeznek bi­zonyítani, hogy még haláluk után is tovább élnek (ahogy az Álomfejtés utolsó mondata kijelentette).

Vannak nők, akik a diktálás helyett irodai karriert választanak, meghagyják az írást a férfiaknak, vagyis szerzőknek. A semleges berendezések kiiktatják a toll és papír erotikus mítoszát, a lélek- és természetanyát. Mina Harker írógépe nem a harapás despotikus jelölőjét másol­ja, hanem a papírt a maga közömbösségében: kéziratok és nyomtatványok, szerelmeslevelek és naplójegyzetek. Az asszony és az anya szimbólumai, a varrótűk és a súlyok felett a gépírókisasszony nem rendelkezik szabadon.

És ez így is van jól. Még a diskurzus gépi feldolgozá­sa után is megtartja egyensúlyát a terror. Lucy Westenra, a femmes fatale a vad idegent szereti, Minával szemben. Az ellen, hogy az élőhalott szukák és despotikus irányí­tójuk vadászhassanak, a szorgalmas férfikéz önmagában már nem elég. (Harker felhalmozott jegyzetei felmond­ták a szolgálatot, hogy megöljék a várbörtön élőhalottját.) A vámpírizmus láncreakció, amely ezért csak a szövegek gépi másolásának technikája révén küzdhető le. Így küldi szerte van Helsing szinte azonnal Lucy átalakulásának, Mina Harker pedig Drakula nappali feltűnésének titkait. És ettől az órától megkezdődik a demokratikus birodalom ellentámadása. Információszerzés: információtovábbítás nélkül nincs ellentámadás. A helyszín: Angliába beszivár­gott az ellenség, aki már talált egy bűntársat, és további vérszomjas közvetítéssel újabb bűntársakat szerez. (A vámpírizmus olyan járvány, mint a vérfertőzés.) Az in­formáció: az ellenség ötven teli erdélyi koporsót helyezett ismeretlen helyre. Ez biztosítja neki egyrészt a logisztikai bázist egy idegen országban, de ugyanakkor sebezhetővé is teszi. (A vámpír, mint helytartósági úr, csak az otthoni földben tud békében nyugodni.)
Ilyen helyzetben bármilyen félreértés lehetősége fenn­áll, ezeket az információkat először össze kell gyűjteni, másodszor hozzáférhetővé tenni, és harmadszor teljesen biztonságosan tárolni. A médiarendszernek, mint olyan­nak, három lépcsője a feldolgozás, kezelés és a tárolás. Negyedszer és végül kívánatosak az ellenség táborában lévő szövetségesek és ügynökök, mert a helyszínen soha nem látott csatát vívnak, de (mint Vámbéry megbízatása Lord Palmerston számára) a háború két titkosszolgálat között folyik.

Mina Harker az a lány, aki mind a négy pontot telje­síti. Rögtön attól a pillanattól kezdve, hogy van Helsing kapcsolatokat ígér neki, hogy a birodalom ellentámadása sikeres legyen. A főorvos urak csak töredékes informá­ciókat szereznek a hisztérikus vérszívóról és sötét csábí­tójáról; Minának vannak saját ismeretei is Lucy rituális vámpírizmusáról, és az útinapló, amit a férje nem mer újraolvasni, adatokat tartalmaz a történetről és a gróf terveiről. Csakis az információk összekapcsolása teszi lehetővé az értelmezést. Így indul be a gyorsírást olvas­ni tudó nő, és csinál karriert. Az összes naplót, kézírást és gyorsírást, az összes témára vonatkozó újságcikket, az összes magánlevelezést és jegyzetet, ami a grófra és menyasszonyára vonatkozik, legépeli a Remingtonjával, időrendbe szedve, és adatbankként huszonhat levelet hagy maga után, mielőtt újra útnak indul. Az informá­ciók összegzése, a teljes olvashatóság garantált egésze kis eltérési idővel. És mivel az időmegtakarítás lehetővé teszi a természetfeletti villámháborús stratégiával szem­ben az ellentámadást, Dr. Seward hanglemezfelvételeit is át kell írni. Ezek a tekercsek egyrészt igen pótolha­tatlan információkat tartalmaznak az egykori Lucyről, amikor még Seward, akárcsak Renfield, szerelmesek voltak bele, és az utóbbi időközben felismerte parancso­lójában és mesterében a grófot. De a fonográfhengerek műszaki előnyével szemben – hogy gyorsabb, mint pa­pírra írni – hátránya a rendkívül lassú elérhetőség. Dr. Seward megerősíti Minát az „indiai házasság”-ról, hogy neki „nem adatott meg minden hónapban a rendszeres fonográffelvétel lehetősége, amit ésszerűen értelmezhet, bizonyos saját nyilvántartásai egy részében, hogy hasz­nálhatóak”.
Éppen ez az a pont, amikor Mina Harker meggyógyul. Ő, aki még soha nem látott fonográfot, akárcsak rengeteg titkárnő utána, rekordidő alatt megtanulja ennek a hasz­nálatát is, egy időben a fület a harangzúgás élményében ré­szesítő hangmasinával és a kezeket zongorázásra sarkalló írógéppel. Seward nem kívánja az akusztika és mechanika által megörökített sóvárgó szerelmét nyilvánosságra hoz­ni, bár ez sokat segítene. Az 1890-es körülmények között az összes nyilvánosságra hozott diskurzus szempontjából a technológiai tervezés számított. „Hamisítatlanul”, ahogy csak Mina hallja a gépről, és „tisztábban, mint bárki más”, amikor Seward hangfelvételeit bekalapálja, mint „a szíve dobbanásait”. Így verte ki egy írógépen, mint a tudomá­nyos diskurzus úttörője, a hisztéria utolsó maradványait. Amikor elmegy, a férfidiskurzus lehetőségei elfolynak, le­het, hogy a férfiak és nők között nincsenek többé titkok. Stoker Drakulája egyáltalán nem vámpírrománc, hanem a kialakuló bürokráciánk szépirodalmi megfogalmazása. Még ha ez egy horror-regényen múlott is.

Jonathan Harker naplóját csak egy kézzel írta, mert meg kellett védenie menyasszonya hűségét, mielőtt jöttek a nőstények, akik szépségükkel az angol iskolatitkárnők iskolatitkárnőjévé váltak, bár semmit nem csináltak. Dr. Seward naplóját saját hangján mondta el, mert minden szívverését át kellett adnia – miután a bolondok házában holtpontra jutott. Ezeket a belső tartalmakat a médiumok, a fonográf hangfelvevője és az írógép szövetsége szippan­totta be. A szerelem egy elfolyás, mint Villiers-nek A jövő Évájában.

A szerelem helyébe az iroda lép. Minden regénysze­replő, hacsak nem vámpír, a kétszázadik oldal után meg­hal. És mivel feltalálták az írógépet, hogy megszüntesse a szakadékot a kézirat és nyomtatott könyv között,15 a szereplők és az olvasók között, ennek megfelelően Mina Harker nem csupán egy szövegmásolatot, hanem mindig „három szövegváltozatot” hoz létre.
És ezzel jót tesz. Mivel az erdélyi gróf szereti a késő középkorban érezni magát, ő is bekapcsolódik a gyar­matosítás gépi diskurzusfeldolgozásába. A gróf még a várában elégette Harker összes levelét, melyek „a titkos írással megsértették a barátság és a vendégszeretet el­veit”. Miután gyilkos szándékkal vadászni kezdenek rá, „gyermeki agya” támad fel, szisztematikus módszerként. A gróf nemcsak a titkosszolgálati dokumentumokat, hanem a hozzá tartozó apparátust is elégeti. Így sikerül éjszakai villámtámadást intéznie Dr. Seward ellen, aki menedékjoggal próbálkozik, mivel felfedezik Mina fel­jegyzéseinek egy példányát, és ez a fonográffal együtt izzóan feltárja az örök igazságot. Nem véletlen, mivel Edison rögzítőhengere előtt Emil Berliner már feltalálta a viaszból készült felvevőkészüléket. Bár a gróf tűzbe dobta a pszichiáterek esettanulmányait, „az olvadó viasz tovább burjánzik”.
De a tűzzel-vassal eszméje elavult, és itt van helyette az írógép. Hogy a kétségbeesett ellentámadás nem működik, az Mina bölcs előrelátásának köszönhető. „Hála Isten­nek”, kiáltana fel Dr. Seward, amikor összetéveszti Istent az írógéppel, „hála Istennek, még van egy példányunk a széfben”. A titkárnők nemcsak összegyűjtik és közzéteszik az információkat, hanem esténként a semleges és meg­semmisített jelölőt is elhozzák. A papírpénz és az írógép­be fűzött papír, mivel elpusztíthatatlanok, megkezdik a gróf kinyírását. A megvesztegetett közlekedési dolgozók és a megvesztegetett ügyvédek elárulnak a vadászaiknak minden ismeretlen címet, ami garantálja, hogy az erdélyi hazát védő polip külföldön is megállja a helyét. Ez lehe­tővé teszi számukra, hogy Drakula ötven koporsóját szép sorban (ahogy a regény szakkifejezése szól) sterilizálják.

7
1832-ben, amikor Abraham Stoker született, elérte a ko­lerajárvány Írországot. A kolera, ami alig húsz évvel az indiai gróf előtt Perzsián és Törökországon keresztül meg­indult Európa felé, megállt a Balkánon. Egy bizonyos Dr. Adrien Proust, aki ma már csak a regényíró fiának pénz­ügyi támogatójaként ismert, a francia kormány megbízá­sából beutazta a két fővárost, Isztambult és Teheránt, hogy először megszervezze az európai politikai kordont. Stoker beszédeiben és cselekvésében szép neologizmusnak tűnik a vámpírvadászat. Miután az első járványok először ste­rilizálják a nagyságos grófot, logisztikailag megrabolják, kénytelen visszavonulni, és Erdély lesz a járvány táptalaja. Érthető a döntés, hogy a geopolitikai jelentőségű intéz­kedések részleteit, amelyeket van Helsing és bátor köve­tői – Lord Godalming, Dr. Seward, Jonathan Harker és egy texasi milliomos a Winchester puskájával – megtesz­nek, eltitkolják Mina Harker elől. A férfiak találkozókat szerveznek, terveket szőnek, míg az egyetlen nő, aki még mindig életben van, vissza kell, hogy térjen a háziasszony szerepébe. Milyen véget érnek a nők, akik nem feleségek és aztán anyák lesznek, miután Lucy Westenra szörnyű át­alakulása már nem titok többé? Az olyan profi szakembe­rek, mint a férfi vámpírvadászok, az 1890-es körülmények között még hiba nélküli stratégiának hiszik módszerüket.

Ahogy egy hannoveri adminisztrációs tisztviselő Goethe korában, összhangban a költőkkel és gondolko­dókkal, akik „nagy körültekintéssel”, bölcsen „kizárták a nőszemélyeket a vállalkozásokból”,16 még történelmi igazságról beszélt. Természetesen nem minden asszony járt így, hogy úgy mondjam. De az egyetemi diskurzus­ban, mivel azt a férfigondolkodók és állami tisztségvise­lők összeesküvése vezette, a nők anyaszerepe volt a meg­határozó, ezért onnan kizárta őket a társadalmi rendszer, maga az alma mater is. A mérnök professzorok hatalmát először az orvosokat képző tanárok vették át, és azóta os­tobaság lett a nagy bölcsesség. Mina Harker írógépe és a pszichoanalitikus nélkül még nagyobb veszélyt jelentett a nő halott barátnőjének sorsa.
Miközben az összes férfi regényszereplőt szép sor­jában sterilizálják Erdélyben, a gróf azzal támad vissza, hogy elegáns manőverrel meghódítja a nők szívét. Megint beigazolódik, hogy a nőknek 1890-ben az egyetlen vá­lasztási lehetősége az volt, hogy az írógéppel teletűzdelik a papírt, vagy szörnyű hosszú szemfogakkal beleharap­nak valaki nyakába.
A vámpírvadászok minden munkája hiábavaló lett volna, ha a téveszme megoldására nem jött volna várat­lanul a legmegfelelőbb órában segítség. Minának a férje megtiltotta, hogy bármilyen tájékoztatással szolgáljon a különös betegség tüneteit illetően. Egyedül Renfield, az alvajáró érti Minát, aki minden este kísérti őt. És bár ő a gróf hírhedt kollaboránsa, a brit nők tisztaságát életvág.­gyá alakítja. Az órát Renfield, a rezisztens hős átállítja, egyszerűen azért, mert „őrületének oka angol szemszög­ből kelet-európai vérszomj”.17
Renfieldet valóban lefizették, de hiába árulja el a gró­fot, szörnyű halált hal, amikor összetörik a koponyáját; mégis csak kínlódnak a hírszerzők a bizonytalan forrá­sokkal. Végül egyszer csak kitalálták a vámpírvadászok négy pontját az adatok átadására, és felfedeztek egy be­építhető bevándorlót.

Mivel a Renfield agyában, „az egész motorikus zóná­ban” született véres üdvözlés, Broca motorikus beszéd­központja, „a hátsó fél, az alsó, bal konvulziós rész”18 egyre inkább „vizsgálat tárgya lesz”, van Helsing bele mer vágni az agykutatásba, és meglékeli Renfield kopo­nyáját. Így keltett az egyik első agykutató nagy felhajtást. De persze nem azért, hogy megmentse az őrültet, ha­nem hogy egy haldokló utolsó órájában megvizsgálja a nyelvi képességeit. Annak köszönhetően, hogy Renfield önkívületbe esett, de meglékelt aggyal is beszél, feltárul talán az egész igazság. Még „azok a kísérletek, melyek a természetet – az idegrendszer megbetegedéseit – megis­mertetik velünk”, is hasznosak, még akkor is, ha ennek a természetnek Drakula is része. Azt nem szabad elvárni, hogy az agy sebészeti vizsgálata szabványt tud készíteni a tudat transzcendentális befogadókészségére, és ez a nyelv felett rendelkezni tud. Az ő diskurzusuk, éppen ellenke­zőleg, fonográflemezként forog, ahol nem lehet kijavíta­ni az olvashatatlan részeket, és a tűt mindig vissza lehet tenni pontosan ugyanoda. A beszélőgéppé vált Renfield csak megerősíti ezeket a problémákat, amikor beszámol a teljes igazságról – hogy Mina Harker egy vámpír nő­személy lett.

Ezzel a hátborzongató lékeléssel az orvosok nem álltak le és nem számított többé az orvosi eskü. Renfield nyugod­tan el is vérezhet a műtőasztalon, mert az orvosok szívsze­relme ágyához akarnak közelebb kerülni, hogy megfigyel­jék, hogyan vette rá a fekete árnyék a vérszívásra.
A jelenet, melyben a nemi szerepek felcserélődése folytán kialakult női orálszadizmust specialisták vizsgál­ták, különös tekintettel arra, hogy gépírás közben ringa­tózik az anyamell. És mégis csak keresztülfutnak rajta az információk. Azóta, hogy a gróf bekapcsolta az eleven asszonyt a véráramba, a vadászok eggyel több hírforrásra tettek szert. A gyorsíróból hisztérika lett, ami a hipnózis hatására szerencsétlenséget hoz Drakulára. A vadászok kénytelenek a neurotikus forrást is ugyanúgy meglékel­ni, mint a pszichotikus forrást, Renfieldet. De amíg a neuropszichológiában a gyógyíthatatlan és az elvérző be­tegeken agyfúrást végeznek, a hipnózis a női és gyógyít­ható betegek lelkével foglalkozik. Van Helsing ismét libi­kókázik a tudományos és az analitikus diskurzus között, Broca és nagy példaképe, Charcot között.

A gróf az utolsó ötven koporsójával, melyekre retten­tő szüksége volt, a beszédes nevű „Katalin cárnő” révén megint otthonra talál, ahonnan a Nagy Anyácskával újra pestist szabadított a Birodalomra. Tehát hatalomra tör, visszavág a tengeren keresztül, de nem semmisül meg, mivel egyelőre sajnos nincsenek felderítő repülőgépek, radarállomások, amelyek ellenőrzés alatt tartanák a rá­dióállomásokat. Még teleszkóp sincs, hogy betájolja a „Katalin cárnő”-t, mert a gróf a ködben a farkasoknak, patkányoknak és denevéreknek is parancsol.
Így a nyugati megmentők melléfognak, amikor el akar­ják fogni az Orient Expresszt. A puszta gyanú miatt sza­kítanak van Helsing és hazai követői az erdők sűrűjében. Mina viszont, aki éppen mellőzött, még mindig jelen van. A magát álcázó ellenség útvonaláról és kikötőállomásairól meglévő technikai információk a nők kizárása miatt ma­radnak rejtve. Férje „úgy dönt, hogy Mina önbizalmát újra megsemmisíti”. Mert ha a grófnak sikerült hipnotizálással elcsábítania, akkor egy másik hipnotizőr is megismételhe­ti ugyanezt, és el is árulhatja. Van Helsing minden egyes nap önkívületbe ejti Minát, miközben a gróf ismeretlen vizeken és keleti folyókon halad, és egy fiatal bécsi magán­orvos első hipnotizációs kísérleteit végzi vele.

„Hol van?” Erre a kívülálló személy így válaszolt:
„Nem tudom. Az alvásnak nincs helye, ha ő magához hívhat.”
„Hol van most?” Álmodozóan, de természetesen jött a válasz; olyan volt, mintha értelmezni akarna valamit. Olyan hangon beszélt, mintha gyorsírásos jegyzeteiből olvasna.
„Nem tudom. Ez tőlem teljesen idegen.”
„Mit lát?”
„Semmit sem látok. Minden sötét.”
„Mit hall?” A professzor felfedezi a beszélgető hangjá­ban a feszültséget.
„Vízcsobbanást. Össze-vissza gurgulázik és kis hullá­mokat vet. Kintről hallom.”19
„Akkor valószínűleg egy hajó idézi elő.”
„Igen!”
„Mit hall még?”
„Dübörögve rohangáló férfiakat hallok. Láncok csö­rögnek, egy gép zakatol.”
„Mit tesz?”
„Én csendben hazudom. Ez olyan, mint a halál.”
A hipnózis egy másik helyre visz, az „Idegen” helyére. Mina Harker önkívület és halál közti kísérleti alanyként elhallgat dolgokat, nem mondja el a szó szerinti igazságot a vámpírvadászoknak. Az eszméletlen nő csak a hisztéria diskurzusába kerül.20 Ezért beszél Mina Harker onnan, ahol nem ő, hanem a gróf tartózkodik; mintha ő maga is egy sötét koporsóban, egy hajó fenekén fekvő sötét koporsóban lenne a Fekete-tengeren. De a sötétség szí­vében nincs artikuláció. A médium ajkára nem egy des­potikus cárnő nevében, nem az imperialista greenwichi földrajzi középpontból jönnek hangok – csak optikai és akusztikus adatokat mond, melyek azonban sokkal érzé­kenyebbek, mint a kortárs hipnózis elvárásai.21
Óceáni érzések, de már nem csak Lucy Westenra ma­gányos álmaiban, hanem egy kísérlet keretében is. Mint az „Idegen”-diskurzus, a tudatalatti technikai státuszra tesz szert. Drakula női szócsövön keresztül ugyanolyan hangon beszél, mint amiről a gyorsírásos jegyzetek tá­jékoztatnak. Csak a gépek tudják rögzíteni a valódi és a minden nyelven túli információt – maguknak a hírcsa­tornáknak a tiszta zaját. Nem semmi, ahogy van Helsing a „homokviharban születő embereket embriószörnyek­nek nevezi”.

A férfidiskurzusok játszották a feljegyzésekben a szimbolikus szerepét; a tudományos diskurzus csak té­nyeket ismer. „Minden lemez, mint tudjuk, háttérzajként működik.”22
Ami ebből rögtön következik, hogy Mina Harker a két hipnotizőr között kettős ügynökként, amint hango­kat észlel egy távoli hajó gyomrából, továbbadja azokat, mint egy puszta érzékelő vagy rádióadó. Már működik a vezeték nélküli adatátvitel Marconi 1896-os találmánya előtt, amely villamosította a világ haditengerészeteit. A hipnózis révén az analitikus diskurzus elő tudja idézni pszichológiai eszközökkel azt, amit a mérnökök elekt­rotechnikai módszerekkel. És persze mindketten ugyan­olyan praktikus funkciókat látnak el. Mina Harker, akit egy nem brit zsarnok telepatikus koporsóba zárt, éppúgy titkosszolgálati ügynökként dolgozik, mint harminc év­vel később a BBC. A brit rádió (nem is beszélve az UFA- és a Nauen-állomásról) már repülő- és haditengerészeti bázis lesz, ahol már az első világháború végén a másodi­kon gondolkodtak.23

„Egy hang, ami több egy személynél, egy hang, amely­ről azt gondolnánk, csak egy rádióból jön, egy hang, amely nem is létezik, mert nem mond semmit”24 – még­is hatékony. Napokig csak zajok érkeznek, a tenger és a hírcsatornák, majd vasmacskák csörömpölése, idegen nyelveken kiabáló emberek, a víz felgyorsul a kövek közt, és éjszakánként üvöltenek a farkasok – van Helsingnek szüksége van Mina hangvevő képességére, egyenként feljegyzik a hallucinációit, és hagyja őt begépelni ezeket, amivel kisebb csodát ér el. Ami először egy eszméletlen nő irományainak hat, azt az írógép a továbbiakban tartó­san megörökíti. Mina Harker maga írja és olvassa, amit az Idegen helyéről felfedez. Történelmi trükkje a kettős íráskényszer – a hisztéria és az írógép –, amivel a nőket bevonták a felderítésbe. Önkívületének megdöbbentő in­formációi és a gyorsírásos jegyzetekből feltérképezett Er­dély kriminalisztikai aktussá válik. A hipnózis és a hipno­tikus állapot feltárja előtte a keresett helyeket a térképen, a Galatz-kikötőtől a Szeret folyón át a Bistritzán keresztül a Borgói-hágóig…

A női titkos ügynökök briliáns dedukcióját követő kutatás és rombolás (ahogy Vietnamban nevezik) gye­rekjáték. Három angol, egy holland és egy amerikai, akik természetesen fegyverszállítóként együttműködnek, így tudják sakkban tartani a cigányhordát, amikor a legbol­dogtalanabb és legbetegebb Drakula koporsójában útra kel. Jonathan Harker is megtehetné az utolsó döfést cso­dálatos gyarmati gurka tőrével. Másodpercekkel azelőtt, hogy a nap lemegy, és a gróf visszanyeri éjszakai hatalmát, és átharapja Harker torkát.

Az utolsó alkalommal részesült a szemmel verésben, és ezekben a szemekben látta „egy lenyugvó nap kísérteties (unheimlich) és diadalmas lángjait”.

8

Ajánlom ezt a prózát két amerikai diáklánynak, Lucinda Donnellynek és Barbara Kotackának, akik egy pocsék Drakula-értelmezésben a gróf haláláról szóló regényt nem tartották jelentősnek. Ahogy az áldozat mesélt, mintha mind a két hang beszélt volna együtt, „az utolsó pillanatban Drakula arcán feltűnt a diadalmas pillantás, mielőtt – ugyan nem karóba húzták – a vadászkés keresz­tüldöfte a szívét”. Így amikor „a férfiak bevégezték a bo­nyolult munkát, hogy a gyilkoló nők ne folytassák a meg­semmisített Drakula tevékenységét”, mégis bekövetkezett, hogy „Drakula továbbra is garázdálkodott”.
Még ha a szemináriumok vezetői „nem is hittek”25 a logikában, akadnak olyan más nők, akik továbbra is az Idegen iránt éreznek vágyat. Attól, hogy a regény diskur­zusa megölte őt, meg kell tanulnunk, hogy „a nők vágyát az Idegen iránt felismerjük”,26 ami a másik diskurzus fel­támadása. Már Salome sem hitte el, hogy ősvágya a férfi­halál. Megénekelte vágyát, ahogy Mina Harker, mégis, és csak azért is, mert végzetes csókot kapott, az írógépével újra bekalapálja fulladását.
Meg kellett csókoljalak, Jochanaan.
Keserű volt az ajkad.
Ez volt a vér íze?
Nem, de talán a szerelem íze.
Úgy tartják, a szerelem keserű.
De mit számít ez? mit számit ez?
Szájon csókoltalak, Jochanaan.
Megcsókoltam a szád.

De a Salomék és a Lucyk ritkák. Amivel próbálkoztak a kor merész férfijai, van Helsing és Stoker, Charcot és Freud, hamar kifulladt, hogy minden vágyat gyorsan és úgymond annyira tudományosan, amennyire lehetséges, az ágyban történtekre vezessenek vissza.27 Nem csoda tehát, hogy Abraham Stoker kétszer is megölte a grófot: először gurka tőrrel fiktív alakmása, másodszorra azzal, hogy a regény­ben történelmi zsarnokként mutatta be. A regény végén lévő „megjegyzés”-ben eltűnik a hatalom „kemény halha­tatlanság”-a;28 ami utána marad, az „aligha az egyetlen do­kumentum, vagyis a rengeteg begépelésre váró levél”. Más szóval, Stoker regénye azonos Mina Harker archívumával. Nem csoda, hogy éppen abban az évben vonta vissza Freud a csábításról szóló hipotézisét, amikor megjelent a regény. Amikor más hipnotizált, később analizált nők belemond­ják a vágyaikat a fonográf fülébe, akkor az elmélet csak az ágyban történteket ismétli meg, de mindig az „apát kell szexuális perverzióval megvádolni”. De mivel „a gyerekek elleni ilyen perverzió terjesztése nem túl valószínű”, Freud úgy dönt, hogy többé „nem hisz a neurotikájában”.29 Freud is kitalált tehát egy Idegent, amit a bíróságilag elrendelt gyógykezelés során az ő visszakozása szexuális higiénia­ként mutatott fel, és csak a keleti Osztrák–Magyar Monar­chiában volt felmutatható. A statisztikai anyaguk a lányu­kat elcsábító alkoholistákról és perverzekről akkora, hogy a Duna menti Monarchiában a szülőkről le kellett vonni a tanulságot, miközben maga a leleplező is keleti családapa és megvan a maga családregénye…
Stoker és regénye, Freud és regényei, melyeket páci­enseinek tulajdonított – a férfidiskurzus likvidálása új diskurzusokba fut bele. Irodalmilag meggyilkolják, sze­xuális higiéniaként leváltják, pszichoanalitikus módszer­rel fantommá változtatják, így az Idegennek többé nincs helye. A berszerkek és sámánok, a fejedelmek és bojá­rok el kellett, hogy tűnjenek, mint Harker, ezt ravaszul megoldja Mina a kriminálpszichológiára, Lombroso és Nordau pszichopatológiájára alapozva. A nő ellehetetle­níti a zsarnokot. Amire van Helsing csak tapsolni tud, és egészen osztrák kollégáinak szellemében megállapít egy szisztematikus ellentmondást Drakula „gyermeki agya” és éjszakái között, amely a „tudományforrások kombina­torikájának hatalmá”-ból és így a demokratikus „tudás- és cselekvésszabadság”-ból adódik.

Egy gyarmatosító téveszme, amelynek útját hullák sikolya kíséri. „Minden prognózis ellenére a regény »jó« szereplői felelősek minden halálesetért”.30 „Férfi, gyilkold meg ezt a nőszemélyt!” – a szenvedélyes parancs, ami alapján Heródes a Salome-operában döntést hoz, magya­rázhatja van Helsing gyűlöletbeszédét Lucy Westenra el­len. Azzal az eredménnyel, hogy a gyarmatosítók körében nincs helye vágynak.
A vágyunk őrületét az Idegen hozza, ami a nőket be­tájolja, a megfosztás ellenére. Ahol a fantázia felélénkül, az nem fényes nappal történik, amíg senki nem avatkozik közbe.
Ezek az idegenek tudják, hogy a vágy kielégítése csak akkor lehetséges, ha nem illetik őket az elmaradottság vádjával.31
Drakula fejletlen gyermekagya nagyjából a regény oldalainak 16%-át ismeri. Minden más a szabadság, a kombinatorika és a tudomány apoteózisa. De Idegenként vágyainkra hatással van, a Drakula-értelmezések magá­ról a feledékenységről szólnak. A pszichiátria és a pszi­choanalízis, a gramofon és az írógép szeme elsiklik egy láthatatlan másodlagos irodalom fölött, ami még egyszer gyarmatosítja Erdélyt. A tudományos diskurzus elnyo­mása tehát 84%-os.
És szükség van a gépekre, amelyek 1880 óta felveszik a diskurzust; csupán egyetlen összekötő szál van, Stoker re­génye (még akkor is, ha már nem új találmány) szemben a fonográffal és az írógéppel, a távíróval és a telefonnal, tökéletesen feledékeny. Drakula fantazmagóriái játékfil­meken kelnek életre. A regényíró Stoker dicsősége rég nem látott fájdalmat szenved, amikor címszereplője újra és újra feltámadhat. Talán azért, mert a két diáklány tu­dományos diskurzusának meglátásai megbuknak a tech­nika későbbi elengedhetetlen szimbolikus szertartásain, melyek halhatatlanná teszik Drakulát a filmvásznon. De talán azért, mert az első játékfilmek az első kísérletező teoretikusok nyomán egybehangolták a technikát és a kísérleti pszichológiát (mely figyelmét a memóriára, a tu­datfolyamra és a képzeletre fordította).32
Mindenesetre voltak Drakula-filmek, miközben Coppola médiatechnikai tömeglátványainak közönsége nem tudja, hogy porosodik az ellenőrző kísérleti pszi­chológia Murnau-tól Polanskin át Werner Herzogig, ami minden hatalmát – szemfogakat és fallikus várromokat, farkasokat és félig megnyúzott testeket – bevetve összeza­varja a gépet. Ami sehol sem jött képbe, az Mina írógépe és Dr. Seward fonográfja volt. Így velük összhangban fut a filmvetítőgép.
Technológiai szempontból nem a szakirodalom (nem ellentétben Heidegger metafizikájával) az élőhalott vége­érhetetlen halála.
Csak egyetlen egyszer válik Stoker regénye szöveg­szerűvé: a második világháborúban, amikor az USA hadserege keresztes háborúja során minden földrészen elkezd ingyen példányokat osztogatni belőle.33 „És talán ez az a harag, ami egyes nyelvészeket Lacanra uszított és nem kisebb lelkesedéssel a tanítványaira: a hatalom és a komolyság, amivel Lacan visszatért a jelölőjének forrása­ihoz, valódi eredetéhez, amely visszahozta a despotizmus korszakát, és a vágy törvényéből pokoli gépet kovácsolt”.34 Mindenesetre a halott zsarnok hagyatéka, „aki egyáltalán nem tud hozzáférni ekkor a teljes hagyatékához”: így a szubjektumát feldolgozó szerkentyűk és mechanikus esz­közök dolgozzák fel.
Én viszont az irodai klimpírozót szemmel tartva tisz­tán látom az öblöt és a hiperrealista jövőt a Golden Gate hídról.

Benkő Krisztián fordítása

* A teljes előadás 1982. március 22-én hangzott el a kaliforniai Berkeley Egyetemen, a lejegyzett szöveg lelőhelye: Kittler, Friedrich A.: Draculas Vermächtnis. Technische Schriften. Leipzig, 1993, Reclam. 11–57. A szöveg első része az Irodalmi Szemle 2014. augusztusi számában jelent meg, szintén Benkő Krisztián fordításában.
1 Auerbach, Nina: Magi und Mai­dens: The Romance of the Victori­an Freud. Critical Inquiry, 1981. 289.
2 Freud, Sigmund: Aus den Anfängen der Psychoanalyse. Briefe an Wilhelm Fließ. Abhandlungen und Notiezen aus den Jahren 1887-1902. 1950/1975, Hrsg. Maria Bonaparte, Anna Freud, Ernst  Kris. Javított után­nyomás. 187.
3 Lacan, Jacques: Le séminaire, livre XX: Encore. Párizs, 1975. 69.
4 McNally, Raymond T. – Florescu, Radu: In search of Dracula: a true history of Dracula und vampire legends. New York, 1972. 162.
5 Lacan, Jacques: Télévision. Pá­rizs, 1973. 30
6 Lásd nagyjából Ferrier, Sir Da­vid: Die Functionen des Gehirnes. Autorisierte deutsche Ausgaben. Braunschweig, 1876/1879. 285–325.  Nyilvánvaló, hogy Ferrier (az angol eredetiben) ismerte Stoker agykutatási forrásait és nem a metafizikus James Frede­rick Ferrier kötötte le. [Vö. Leo­nard Wolf (szerk.): Bram Stoker Drakulája magyarázó jegyzetek­kel. New York, 1975. 74.]7 Hirth, Georg: Aufgaben der Kunst-
psychologie. München, 1891/1897. 38.
8 Lacan, Jacques: Radio-phonie. Scilicet, 1970, 2/3. 89.
9 Freud, Sigmund: Bruchstücke ei-
ner Hysterie-Analyse. In uő, 1905,
1940–1987, V. kötet. 167.
10 Hasonlítsuk csak össze ezzel a terápiával Azam büszke kijelen­tését: „Ma ezek a tudományok, amelyeket egykor hiszékeny ál­dozatokkal szembeni kuruzs­lásnak minősítettek: a fiziológia vagy pszicho-fiziológia.” (Azam, Eugen: Hypnotisme et double conscience. Origine de leur étude et divers travaux sur des sujets analogues. Paris, 1893. VII.)
11 Lásd Azam, 1893. 37–118. A-
zam egyébként ugyan itt említi a likantrópiát és a vámpírizmust, az (elmélete szerint éber) alvajárást (78.), amelyek Lucy élőhalott álla­potát is megmagyarázhatják.
12 Freud, Sigmund: Vorlesungen zur Einführung in die Psychoana­lyse. 1917 (összes műveinek XI. kötetében). 157.
13 Lacan, 1970. 61.
14 Névtelen szerző: Schreiben mit Maschine. In Vom Fels zum Meer. Spemann’s Illustrierte Zeitschrift für das Deutsche Haus. Köln, 1889. 863.
15 Lásd McLuhan, Marshall: Die magischen Kanäle. „Understand-
ing Media”. Düsseldorf-Wien, 1964/1968. 283.
16 Brandes, Erich: Betrachtungen über das weibliche Geschlecht. Leipzig, 1802, I. kötet. 53.
17 Wasson, Richard: The Politics of Dracula. English Literature in Translation, 1966. 26.
18 Ferrier, 1876/1879. 306.
19 „Éjjelente az utazók hullámai hallatszanak, és azt mondják, hogy
a nő tegye mindig ugyanazt”, a-
hogy majd Benn Was schlimm ist heißen költeménye írja. (In Benn, 1959–61, III. kötet. 280.)
20 Lacan, 1973c. 26.
21 Azam, 1893. 79.
22 Lothar, Rudolf: Die Sprechma­schine. Eine technisch aesthetischer Versuch. Leipzig, 1924. 59. A „be­szélőgép” volt a fonográf és a gra­mofon elterjedt neve (a kezdetben védett márkaneveknek).
23 Lásd Stevenson, William: A man called intrepid: The secret war. New York, 1977. 16. sk.
24 Lacan, 1973c. 47. (A szövegben „rádió” helyett tévé áll.)
25 Roth, Phyllis A.: Sexualität der Frau in Bram Stokers „Dracula”. In: Psychoanalyse und das Un­heimliche. Essays aus der ameri­kanischen Literaturkritik. Szerk.: Claire Kahane. Bonn, 1981. 264.
26 Lacan, 1973c. 40.
27 Lacan, 1975. 71.
28 Rilke, Rainer Maria: Die Aufzeich­nungen des Malte Laurids Brigge. In uő: Sämtliche Werke. Wies­baden, 1910/1955-1966, Hrsg.
Ernst Zinn, VI. kötet. 776.
29 Freud, 1950/1975. 168.
30 Roth: i. m. 254.
31 Lacan, 1973c. 53.
32 Lásd Münsterberg, Hugo: The Photoplay: a psychological study. Másik változat: The Film. A Psychological Study. The Silent Photoplay in 1916. Szerk.: Richard Griffith, New York, 1916/1970.
33 Lásd Twitchell, James B.: The living dead: a study of the wampire in Romantik literatur. Durham/N. C., 1981. 139.
34 Deleuze, Gilles – Guattari, Fé­lix: Anti-Ödipus. Kapitalismus und
Schizophrenie I. Frankfurt/M, 1974. 268.