Zsámboky János versei (Csehy Zoltán fordításai)

A bőségben kevesebb a vétek
Rókakölyök lompos farkával söpri a port föl.
„Nem húz ekkora súly?” – szól a majom s vigyorog.
„Ezzel a hátsómat fedem el – szólt vissza a róka –
mért mutogassam, mondd, ronda, pucér fenekem?” Színigazat mondott: mert százszor jobb, ha a bőség
ékít, mint ha hiány meztelenít, csupaszít.
Kisebb vétek az eltékozlásnál a fukarság,
mert hasznunkra lehet olykor a sok nagyon is.

Semmi se maradéktalanul tökéletes

Szárnyas sárkánykígyót űz el az íbisz a partról,
s egy baziliszkusz bújt már a tojásból elő.
Ezt táplálta Egyiptom, hogy megvédje a népet
bősz etiópoktól, s űzze el így a halált.
Semmi örök nincsen, csorbítatlan gyönyörűség:
mert ami itt használ, ártani készül amott.
Sőt: ha időlegesen gyógyírt is lelni a bajra,
óvó ölből tör újra elő a nagyobb.
Üdv csak az égben van, nincs semmi örök sem a földön,
nem múló kikelet ontja a bájait ott!

A Poétika
Dionysius Lambinushoz

Bármit is adjak elő, komolyat vagy játszadozást csak,
semmi sajátom nincs, itt csak utánzat akad.
Költöttet s igazat keverek s az igazzal a talmit,
hogy szépnek látsszam ebben is, abban is én.
Nem sorrendben mondom a vállalt dolgokat én el,
trópusaim, szavaim is szabadon kezelem.
Nincs anyagom, posztóm, egységes formavilágom,
semmi ruhám, mégis ékes az öltözetem.
Változatosságból próbálok hozni ki ízlést,
együgyűnek látszom, bár csupa ék vagyok én.
Csak kitaláltak, nincs is létem, az ég lehel engem,
és akivé vágyom válni, jaj, az se vagyok!

A szorgalom korrigálja
a természetet

Nincsen a természetben olyan nyers, durva dolog, mit
munkás szorgalmad rendbe ne hozna megint.
Céltalanul heverő teknőcpáncélba Olympus
hírnöke húrt fűzött, s így született meg a lant.
Formátlan volt még, de ha pengeted azt, ma ezernyi
élvezetet nyújt és mennyei hangzatot ád.
Mért nem bízol a természetben, mért mar a kétely?
Nincsen eszed? Lódulj, itt ma a néma beszél.
Bölcs, ha a kagylóhéjból lant kerekül ki, mivel hogy
hívja az ujj a gyönyört, és a has is belakik.

Csehy Zoltán fordításai

Zsámboky János (1531–1584),  illetve Johannes Sambucus Nagyszombatban született: költő, filológus, történész, könyv- és régiséggyűjtő, orvos volt, s mára a magyarországi és az egyetemes humanista iroda­lom egyik meghatározó klasszikusa lett. Huszonkét évig járta Európa rangos egyetemeit és felkereste a kor legkitűnőbb tanárait (Bécs, Lipcse, Wittenberg, Ingolstadt, Strassburg, Párizs, Róma stb.). Sok műfajban alkotott: írt költészet- és retorikaelméleti traktátust, nyelvelméleti, orvostörténeti és bölcseleti munkát, di­alógust Cicero imitálásáról, verseket, latin prózára fordította Tinódi verses históriáit, több görög szerzőt ül­tetett át latinra, II. Miksa udvari orvosa és történetírója volt. Több mint ötven nyomtatott munkát publikált: ezek java része szövegkiadás. Legnagyobb, nemzetközi sikerét emblémáskönyve aratta: a kötet öt kiadást is megért, s nagyon korán megjelent holland, francia és részleges angol fordítása is. Ez utóbbit Shakespeare is használta. Első versei Xenophón-kiadásának és latin fordításának függelékében jelentek meg nyomtatás­ban Könnyed csevegések címmel 1552-ben Bázelban. Poemata qaedam című kötete már Padovában látott napvilágot 1555-ben: e kötet főként epigrammákat tartalmaz. Az Emblemata 1579-ben látott először nap­világot Antwerpenben, és azonnal bestseller lett: a kötet hasonmás kiadásban is hozzáférhető.