Ondrejčák Eszter: „A fekete fűben tücskök dala sír”

Halász Gábor és a vészkorszak az OSZK-ban
„Miről beszélhetek? tél jön, s háború jön;
törten heverek majd, senkise lát;
férges föld fekszik szájamban és szememben
s testem gyökerek verik át.”
(Radnóti Miklós: Háborús napló, 1935–1936, részlet)2

Karinthy Frigyes, Osváth Ernő, Szép Ernő, Heltai Jenő, Bródy Sándor, Balázs Béla, Molnár Ferenc, Gá­bor Andor – a magyar irodalom kiemelkedő képvise­lőinek portréi tekintettek le a látogatókra 2014. május 28. – július 12. és augusztus 21. – szeptember 30. között az Országos Széchényi Könyvtár Ereklyeterének egyik faláról. A Holokauszt Emlékév keretében megvalósult kiállítás az ELTIPORVA – A vészkorszak és az Országos Széchényi Könyvtár címet kapta, s Halász Gábor életút­ját, illetve az 1944-es könyvbetiltásokat, könyvégetése­ket tárgyalta.

Hitler 1933-as hatalomra kerülésével a magyaror­szági polgárok körében sem új kérdés fogalmazódott meg a zsidókkal kapcsolatban, hiszen a korábbi korsza­kok antiszemitizmusa átörökítve bár, de jelen volt a la­kosság szemléletében. A zsidóellenességből fakadt az az asszimilációs norma is, mely kiterjedt a nyelvhasználat­ra, névmagyarosításra, kikeresztelkedésre éppúgy, mint a keresztény magatartásra és (vegyes)házasságra. Mikor Szerb Antal egyik naplójegyzetében azt írja, „A zsidó vallás az a vallás, amelyből ha absztraháljuk a külsősé­geket és dogmákat, akkor is teljes marad: mert megma­rad a szükségszerűség és a faj, melyre a vallás épült”,3 egy olyan felfogást közvetít, melyen akkoriban a zsidó vallásúak és keresztények mindegyike töprengett. Faji értelemben tekintették idegeneknek a zsidókat, akik igyekeztek házasság vagy katolizálás útján menekülni ettől a „bélyegtől”.

A rendezvényen a Magyar Távirati Iroda beszá­molóiból megismerhető 1938:XV.; 1939:IV.; 1941:XV.; 1942:XV. törvénycikkeknek, valamint számos intéz­kedésnek köszönhetően egyre inkább társadalmi kire­kesztés sújtotta őket, a háború előrehaladásával pedig fokozatosan növekedett az őket ért támadások gyako­risága is. Radnóti Miklós Huszonkilenc év (1938) című verse4 kiválóan fogalmazza meg azt a zaklatott lelkiálla­potot, előretekintő baljós szkepticizmust, amely már a háború kitörése előtt jelentkezett a zsidó vagy zsidónak tekinthető polgárság körében. Előtte Sárközi György vetette papírra az Öregszik az év (1937) című költemé­nyét a fasizálódó Európáról, majd Radnótival egy idő­ben az Ugatják a kutyák a holdat (Az ugató hold) című versét. De a harmincas évek elejétől sok más költő és író műveiben is megformálódott már a halál reális képe, a „Nem menekülhetsz magadból s a világból”5 látomása.

A Magyar Távirati Irodába 1939. augusztus 17-én érkezett először utalásszerű üzenet Rómából az eljöven­dő napok várható eseményeiről. A szeptember 1-jén ki­tört második világháború történéseiről naponként, sőt percenként hírt adó sajtóügynökség ettől kezdve egé­szen 1941-ig, Magyarország hadba lépéséig képes volt az adott körülmények között autonóm híreket közvetí­teni a lakosság felé.

A kiállításon kifüggesztett számos MTI-jelentésből viszonylag jól volt követhető a háború (ki)alakulása. Az ún. „zsidókérdésről” szóló jelentések közül külö­nös figyelmet érdemelt a 45. számú Kormányrendelet a zsidók megkülönböztető jelzéséről (1944. márci­us 30., 16 óra 30 perc), a 63. sz. Kiegészítés a zsidók megkülön¬böztető jelzéséről kiadott rendelethez (1944. április 4., 17 óra 00 perc) és az 59. sz. Kormányrendelet a zsidók vagyonának bejelentéséről és zár alá vételéről (1944. április 15., 14 óra 50 perc), illetve ennek folyta­tásai (1944. április 15., 14 óra 55 perc; 1944. április 15., 15 óra 00 perc).

1938. május 5-én egy cikk jelent meg a Pesti Nap­lóban Írók, művészek, tudósok deklarációja… címmel, melyben az aláírók „az állampolgári jogegyenlőség elvének védelmében” tiltakoztak az első zsidótörvény életbe léptetése ellen. Az 59 nem zsidó aláíró nevével6 ellátott szöveget plakát formájában olvashattuk, a hábo­rúban elhunyt írók neveinek felsorolása pedig a falon volt látható.

1933. május 10-én a Humboldt Egyetem előtt Joseph Goebbels propagandaminiszter beszéde után nemzeti­szocialista diákok 20–25 ezer könyvet vetettek tűzbe, többek közt Brecht, Freud, Marx és Heinrich Mann műveit.7 Babits Mihály Könyvpropaganda és könyvége­tés című, a Nyugatban (1933/10.11) közölt esszéjében élethűen vázolta fel ennek okait: „»A könyv hatalom«: mondja egy régi közmondás. Ez kifejezi a barbár néző­pontot, mely napjainkban ismét kezd uralkodni. A bar­bár lélek hatalmat lát a betűben. S azt lát benne, mind­inkább csak azt, a mai lélek is: előnyt, propagandát, fegyvert, egyszóval hatalmat. Még jó ha nem varázs­hatalmat, mint az ősbarbárok. (…) A naív és félművelt antiszemita szemében a »zsidó« irodalom valami rejtel­mes varázshálóhoz hasonlít, mely a szellemeket befonja és megbabonázza.

A könyv tehát hatalom, szellemi fegyver vagy va­rázserő, amit lehetőleg ki kell venni az ellenfél kezéből, s monopolizálni, vagy máglyába gyűjteni és elégetni.”8
Magyarország megszállása után a németek itt is megkezdték a sajtó „gleichschaltolását”. 1944. március 22. és 25. között a belügyminiszter közreműködésével betiltották a nem „németbarát” folyóiratokat, köztük a Népszavát, a 8 Órai Újságot, a Magyar Nemzetet, az Újságot, az Esti Kurírt, a Mai Napot, a Független Ma­gyarországot; és leváltották a Magyarország, a Pester Lloyd, az Esti Újság, a Friss Újság, az Új Nemzedék és a Pesti Hírlap főszerkesztőjét. Április 29-én a katonák megszállták az MTI és Magyar Rádió épületét, amit ettől kezdve a német propaganda eredményességének irányába állítottak be. A Sztójay-kormány Nárayt fel­mentette kötelezettségeinek teljesítése alól, majd az őt követő Lakatos-kormány dr. Hlatky Endrét nevezte ki vezetőnek. Később az irányítást dr. Hegedeős Kálmán kormánybiztosra és helyettesére, Michnay Ödönre bíz­ták. A Magyar Távirati Iroda főszerkesztőjét, Zimmer Ferencet novemberben letartóztatták és Sopronkőhidá­ra, később Németországba deportálták.9

Mivel Hitler elérte, hogy Horthy Miklós kormányzó „beleegyezését” adja a németek baráti jelleggel való Ma­gyarországra érkezésébe, az országot március 19-e után nem megszállt országnak, hanem német szövetségesnek tekintették. Ettől kezdve a szövetséges hatalmak súlyos csapásokat mértek az országra, megkezdték a főváros hadifontosságú létesítményeinek és gyárainak rendsze­res bombázását. Június 1-jén felhívást intéztek Budapest népéhez, és a németek elleni harc megindítását szorgal­mazták.10 Az államapparátusban, kormánypártban és hadseregben végrehajtott tisztogatások folytán azonban a németek a maguk érdekei szerint tudták irányítani ka­tonailag és gazdaságilag is az országot.
A Gestapo és az Eichmann-különítmény irányí­tásával Románia és Szlovákia után itt is sor került az Endlösungra. A magyar hatóságok – leginkább a csend­őrség – segítségével az Eichmann-csoport (Baky Lász­ló és Endre László nyilas államtitkárokkal) a zsidók gettóba tömörítésén és deportálásán dolgozott. Sorra jelentek meg a zsidók létfenntartását ellehetetlenítő rendeletek, melyekből párat a kiállításon is láthattunk. Figyelmet érdemel jelen esetben a 11.587/1944. számú Szolnok megyei polgármesteri hirdetmény, amely a sár­ga csillag viselésére kötelezett zsidók esetében, a gettó­ba való szállítás érdekében megszabta, hogy lakásaikat nem hagyhatják el, és a lakáson kívüli tartózkodást na­ponta csak reggel 7 órától 10 óráig engedélyezte.11

A további hirdetmények a fürdők használatától,12 színházi látogatásoktól13 kezdve kiterjedtek egészen a zsidók kitiltásáig a gyógyfürdőkből, gyógyintézetekből, üdülőhelyekről,14 valamint minden nyilvános helyről.15 Hirdetmény szólt a zsidók tulajdonában lévő rádióké­szülékek beszolgáltatásáról, az autótaxi- és bérautóipart űző zsidók bejelentési kötelezettségéről. Számos hirdet­mény tette közhírré az élelmiszerek beszolgáltatását, az élelmiszerjegyek és fejadagok megszabását.16 Békéscsa­ba m. város polgármesterének, vitéz Jánossy Gyulának 3055/1944. iktatószámú hirdetménye (az 1610/1944. M. E. sz. rend. értelmében) arról tudósít, hogy a „zsidók ideiglenes elkülönítése megtörtént”.

Ebben az évben Kolosváry-Borcsa Mihály sajtó­ügyi kormánybiztos felügyelete alá tartozott az időszaki sajtó engedélyezése, a könyvkiadás és a nyomdaipari ügyek is. Ő „ünnepélyes” keretek között június 15-én 447.627 beszolgáltatott mű (kb. 20–22 vagon könyv) megsemmisítését kezdte meg, az április 30-án megje­lent 10.800/1944. M. E. számú rendelet értelmében (a magyar szellemi életnek a zsidó szerzők műveitől való megóvásáról). Elsőnek a Hét folyóirat megalapítójának, Kis Józsefnek a verseskötetét dobta a zúzdába.17 De folyt a könyvpusztítás az SS-alakulatok tagjainak közremű­ködésével is. Könyvek sokaságát gyűjtötték össze ma­gánkönyvtárakból, antikváriumokból, könyvkereske­désekből. A könyvkultúra elleni barbárságról Stemmer Ödön, az egyik legjelentősebb budapesti antikvárium vezetőjének visszaemlékezése (Egy antikvárius vissza­emlékezései. Budapest. 1985, Szépirodalmi K.) adhat az olvasó számára érdekes támpontokat.
A Magyar Papirosipari Nyersanyagbeszerző Kft. a bejelentett példányszámokat legkésőbb augusztus 31-ig volt köteles összegyűjteni. A nemkívánatos zsidó szer­zők műveinek némelyike helyet kapott az Ereklyetér másik falára erősített polcokon.18 A többi a mennyezet­ről lelógva, kavicsos talajon heverve, vagy éppen osz­lopba rendezve volt látható.

A Történeti Interjúk Tárának gyűjteményéből szár­mazó visszaemlékezések a világháborút túlélt értelmisé­giek beszámolói a látogatók témába való belemélyedé­sét szolgálta. Zelk Zoltán költő-prózaíróval Sára Sándor 25 részes Krónikájának Elátkozva a hatodik napot című epizódja 1980-ban készült, csakúgy, mint Fazekas György író-újságíróval a Munkaszolgálat című felvé­tel. Hevesi Endre újságíró, szerkesztő emlékezése 1946 szeptemberében a Magyar Rádió műsorában hangzott el (Vasárnapi beszélgetés). Az interjút 1977-ben Bokor Péter készítette, s az ő közreműködésével folyt le Török Sándor Baumgarten-díjas író-hírlapíróval és Mester Miklós közíró-politikussal is a beszélgetés.
A Századunk című televíziós dokumentumsorozat Végjáték a Duna mentén címmel húsz epizódban mu­tatta be az 1944-es év történéseit. A képernyőkön lát­ható Totális bevezetés és az Eichmann Budapesten című részek a német megszállás következményeit tárták fel.

A román fordulatot követően Horthy Miklós októ­ber 15-én a Magyar Rádióban bejelentette a Szovjetuni­óval és a szövetséges hatalmakkal való fegyverszünet hírét. Annak ellenére, hogy a nép ezt kitörő lelkese­déssel fogadta, a német hírszerzésnek és katonai fellé­pésnek köszönhetően a békekötés nem valósult meg. Másnap a kormányzó – német nyomásra – visszavonta bejelentését, és kihirdette Szálasi kormányfővé kineve­zését. Ezzel a harcok az eddiginél is nagyobb mértékben folytatódtak. A kormány elrendelte a tízéves gyermekek légoltalomban való részvételét, az öregek és nők mun­kaszolgálatát. November 15-én Budapesten is felállí­tották a zsidók gettóját, „tömegesen lőtték a Dunába az üldözötteket”, a férfiakat pedig gyalogmenetben hajtot­ták Nyugat felé. Ebben az időszakban vesztették életü­ket irodalmunk olyan kiválóságai, mint Halász Gábor, Szerb Antal, Sárközi György és Radnóti Miklós.19

„Mikor megjajdul a föld, repedeznek a falak/ És a padlót ingani érzed lábaid alatt,/ Halálravált asszonyod fut az alvó gyermekért/ S emberhangon sír lovad, mert fél és nem tudja mért,/ Higgy a csodában!” – írja Sárkö­zi György 1939-ben.20 Ekkor még az Athenaeum Kiadó legjobb munkatársai közé tartozott. 1944. május 12-én az értelmiségi munkakörben foglalkoztatott zsidó alkal­mazottakkal együtt neki is felmondanak az 1210/1944. M. E. sz. rendelet alapján. Nyúl utcai lakásából kilakol­tatják és a Széll Kálmán térre költöztetik.

Szerb Antalt ugyancsak a zsidótörvények kirekesztő rendelkezései folytán egyre kevesebb kiadó foglalkoz­tatja, megélhetése kilátástalanná válik. Mikor 1939-ben Baumgarten-díjért folyamodik, Babits nem támogatja. „Én félek, hogy most keresik az okot, amelyért lecsapja­nak az alapítványra” – mondja.21 Az író hiába vette fel fi­atalkori éveiben a katolikus vallást, születési anyakönyvi kivonatában – szülei izraelita felekezete után – a zsidó vallás tagjaként jegyezték be. Zolnai Bélához írott leve­léből 1944. április 18-án még optimista hang csendül ki („…egyenlőre nincs nagyobb baj, mint hogy nyugdíjba megyek, sárga csillagot hordok és éjszakáimat az óvóhe­lyen töltöm.”22), pár nappal később azonban ő is elveszíti tanári állását.
1944 júniusától Budapesten teljesít munkaszolgá­latot. Sárközi Györggyel és Halász Gáborral egy ideig a Lehel úti élelmezési raktárba járnak dolgozni. Szerb Antal levelei és a fennmaradt visszaemlékezések alapján tudjuk, hogy ő „különféle hadifeladatokat ellátó mun­kahelyen dolgozott; a dunai hajókról fát hordott, rak­tárakban élelmiszert rakodott, romeltakarításon, illetve (…) mezőgazdasági munkán vett részt. Munkaszolgá­latos körlevele a zuglói Nürnberg utca 11. szám alatti Romil Zománcárugyár volt. Ezt követően 1944 késő őszén Szerbet és társait útnak indították Magyarország északnyugati határvonala felé.”23

Sárközi György Balatonlellén bujkáló feleségéhez írott levele a szerettei után vágyódó férj és apa érzelmes vallomása: „Nagyon vágyakozom a feleség és gyerek után, itt a bombázástól már nem kell annyira félni, hogy vissza ne jöhetnének a faluból… Édes Annám, minden jót kívánok Neked és keresztfiamat ha látod, sokszor csókolom. Hosszú mesét gondoltam ki, szeretném mi­hamarább elmondani neki.”24

A munkaszolgálatot teljesítő Szerb Antal leveleinek hangvétele kezdetben könnyed (például: „Fertőrákoson vagyunk, Sopron mellett, itt van Halász G., Sárközi, Lukács Antal és az öcsém is. Nincs olyan rossz dolgunk, bár a koszt egy kicsit kevés és az időjárás így télen sok kívánni valót hagy hátra. Itt az a hír járja, hogy 18. 20 táján máshová megyünk, állítólag beljebb az országba, tehát nem külföldre. Én meg vagyok nyugodva, hogy visszavisznek bennünket Pestre, ez tartja bennem a cse­kélyke lelket.”25), ám az idő előrehaladtával, a betegsé­gek, nélkülözés és verés következményeként elfásulttá, reményvesztetté válik. Utolsó levelében ezt írja: „Édese­im, végtelenül szomorú vagyok; nem csak tervetek nem sikerült, még a csomagokat sem kaptuk meg. Általában ez a hely, ahol most vagyunk, Balf, átkozott egy hely, és minden tekintetben rosszul megy nekünk. És most már nincsen más reménységem, mint az, hogy a hábo­rúnak nemsokára vége lesz; csak ez tartja még bennem a lelket. Most már sötét is van, meg hangulatom sincs, hogy többet írjak. Bízzatok benne ti is, hogy nemsokára találkozunk, és szeressétek szerencsétlen Tónitokat.”26

Halász Gábor és Sárközi György levele Weöres Sándorhoz 1945. január 31-én: „Kedves Sándor, most az egyszer nem irodalmi kérdésben fordulok hozzád, hanem nagyon súlyos egyéni kéréssel. Sáncmunkára vagyok beosztva Balfon (Sopron mellett, otthontól és minden utánpótlástól elzárva. Velem volt Szerb Tóni is, de sajnos csak volt; tegnapelőtt temettük el. Itt van Sárközi Gyuri is, aki majd csatlakozik kérésemhez: küldj valami pénzösszeget kölcsönképpen, amit alka­lomadtán majd visszafizetünk. A legjobb lenne persze a természetbeni segítség, élelmiszer, csak félek, hogy a csomag elvész, pénzt állítólag inkább közvetítenek. Ne haragudj, hogy ilyen kéréssel zaklatlak, de igazán a leg­végsőkről van szó. Előre is hálás köszönettel ölel Halász Gábor. Sanyikám, de profundis… Segíts rajtunk, ha le­het és ha tudsz. Ölel Sárközi Gyula.”27

Szerb Antal halotti anyakönyve szerint végelgyen­gülésben halt meg, a szemtanúk azonban azt állítják, „a teljesen kiéhezett, legyengült és beteg embert a nyilas keretlegények agyonverték. Holttestét a balfi tömeg­sírból Bálint Klára [az író második felesége – a szerző megj.] személyes közreműködésével exhumálták, majd Budapestre szállították, ahol a kerepesi temetőben te­mették el.”28 Sárközi György március 8-án halt éhen Bal­fon. 1942. június 11-én írott levele az utókor számára is lényeges mondanivalót hordozhat: „Lírai közlendőm most csak annyi, hogy a múltamat ma is vállalom, és remélem, a jövőben is vállalhatom, függetlenül attól, hogy kívülről ki hogyan ítéli meg személyemet és sze­replésemet. A lelkiismeretem nyugodt, az elismerésről lemondok, a bántalom csak mérsékelten fáj.”29

Sárközi György, Szerb Antal és Halász Gábor fekete sötét árnyképeit Hoffmann Edith munkájában tekint­hettük meg a kiállításon. Végigtekintve az Ereklyetér belső helységében berendezett Halász Gábor-szobán, az az érzésünk támadhatott, a kiváló esszéista, kritikus és könyvtáros csak néhány percre hagyta ott íróasztalát. Régi vaskos könyvei gondosan hevertek szekrényének polcain, hosszú fehér munkakabátja fogasán lógott. Asztalánál egy üres szék várta.
Az asztalon lámpa, leltári napló kézírásával. Az üvegtárolókban munkájának eredményei: Fontenelle esztétikája című disszertációja, elemi iskolai bizonyítvá­nya, számos Csokonaival foglalkozó írása és a Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesületének 1937-es kurzusán tartott nagy sikerű előadásának szerkesztett változata. Az egyik üvegtároló fölött mellszobor: Szé­chényié, a nemzeti könyvtár alapítójáé. A falon képek függtek, nagyrészt Halász egykori munkaszobáiról. Egyik a Széchényi-termet ábrázolta a Nemzeti Múzeum épületében, amely a Kézirattár újkori latin kéziratának őrzőhelye volt.

Justh Zsigmond naplójának kézirata és Fitz Jó­zsefnek dedikált könyvpéldánya is megtalálható volt a rendezvényen. Halász Gábor írásai közül különösen A fiatal Széchényi, Vázlat Óbudáról, Kritika Babitsnak Az írástudók árulása című esszéjéről, valamint Az érte­lem keresése és a Tiltakozó nemzedék érdemelt figyel­met. A Százhuszonkettedik évem című verse a Bírálat harmincnégyéves modorban elnevezésű karcolatának hangfelvétele mellett volt olvasható.
1932-ben és 1935-ben Halász elnyerte a Baumgar­ten-díjat. Utóbbi évről készült fotón Barta János, József Attila, Nagy Lajos, Telekes Béla, Szerb Antal, Weöres Sándor, Füst Milán és Karinthy Frigyes mellett áll. Ba­bits Mihálynak szóló levelében (1932. január 9.) meg­köszöni a tiszteletbeli díjat. Babits Mihálynéhoz címzett levelezőlapján esztergomi látogatását jelenti be Jékely Zoltán és Ortutay Gyula társaságában.
A Babits-házaspárhoz fűződő barátságát fekete-fe­hér fotók is hirdették (Halász Gábor Babitsék esztergo­mi kertjében, baráti körben, 1934 nyarán; Halász Gá­bor, Hoffmann Edith, Hoffmann Mária, Rédey Tivadar, Babits Mihály nyugágyban). Kis ideig ugyan volt köztük nézeteltérés a Nyugatba szánt egyik Halász-írás miatt (1937-ben), de ezt rövid időn belül sikerült rendezni, s az író nem lépett ki a Nyugat folyóirat munkatársai közül.
A BTM Kiscelli Múzeum Fényképtárából elkért Óbudát ábrázoló fotó az 1920–1930-as évek idejéből származott. Szerb Antal gyakran emlegette az „óbudai remeteség”-et, célozva a Halász-család Selmec utca 25. szám alatti szegényes szoba-konyhás lakására. Őszinte és mély barátságuk (Sárközivel együtt) a Barabások szö­vetségével kezdődött, a párizsi ösztöndíjas úton folyta­tódott és a balfi halállal ért végett.
Fitz József, az Országos Széchényi Könyvtár akkori főigazgatója mindent megtett, hogy a kiváló tudós éle­tét megmentse. „Mindenki, aki szót váltott vele, szinte legendákat mesélt a fiatal könyvtáros tudásáról, széles körű műveltségéről. Babits mondta róla: ha valaki nem tud valamit, kérdezze meg Halász Gábort. Műveltségé­nek egyik alapja nyelvtudása volt: az európai irodalmat nem fordítások útján, hanem eredetiben ismerte meg, élte át.”30
18 évig munkálkodott az Országos Széchényi Könyv­tárban. Eleinte a Kézirattár munkatársa volt, tájékozta­tott, kiállításokat szervezett, bibliográfiai feladatokat látott el, majd a Nyomtatványok Tárában is hasznosítot­ták tudását. Az 1936-ban induló nagy könyvtárreform egyik megvalósítója volt. Közben dolgozott a Napkelet kritikai rovatába is, cikkeket írt a Magyar Szemlébe, a Magyar Könyvszemlébe, a Protestáns Szemlébe, a Szá­zadokba, és sok más magyar vezető folyóiratba. Alapí­tó tagja volt annak a „Hétfői Társaság” néven ismert szellemi szövetségnek, „mely a magyar és az európai (haladó!) irodalom korszerű ápolását, vitatását tűzte ki céljául”.31 Életének vágyálma egy „Európa” elnevezésű periodikum megindítása volt. Tolnai Gábortól tudjuk, „hogy még 1944 rettenetes őszén is ez a cél, ez az ábránd foglalkoztatta”.32

Halász Gábor Jaross Andor belügyminiszterhez írt folyamodványában összefoglalja életének jelentős lépé­seit:33
Alulírott azzal az alázatos kéréssel járulok a Mi­niszter úr elé, hogy származásomnak különleges ha­táresetét legkegyelmesebben elbírálni és mentesítésre méltatni kegyeskedjék.
Apai ágon alföldi református családból származom, anyai ágon pedig már a tizennyolcadik század végén Dunántúl /Kővágóörs/ megtelepedett zsidó felmenők­től. Szerencsétlen körülmények folytán törvénytelennek születtem, s bár anyámmal közös háztartásban élő apám rögtön elismert, házasságkötésre és vele anyámnak és magamnak apám református vallására való áttérésére csak életemnek 8-ik esztendejében került sor. /Születé­sem dátuma: 1901, július 4. A házasságkötésé: 1908 aug. 31. Anyám áttérése: 1909, március 11. Saját áttérésem a gyámhatósági engedély elnyerése után: 1909, május 9./

[…] Apám oldalán azonban kezdettől fogva refor­mátus szellemű nevelésben részesültem, iskoláztatáso­mat pedig egy évvel később kezdve meg, már az első elemiben év végére református vallástanból osztályoz­tattam. […] Pályám további során nyilvánosan is számot adtam e szellemiségről, többek között a Protestáns Szemlében való rendszeres munkásságommal. A refor­mátus gimnázium diákszövetsége, ahol érettségiztem, választmányi tagjául is választott.
Közhivatali pályámat külföldi és belföldi ösztön­díjak elnyerése után a Nemzeti Múzeum Széchényi-könyvtárában kezdtem meg 1927 őszén: egy év előtt a kézirati és muzeális gyűjtemény vezetésével megbízva felelős állásban legjobb tudásom szerint szolgáltam kultúránk ügyét. Hivatali működésemen túl állan­dó irodalmi és tudományos tevékenységet folytattam. Sajtó alá rendeztem többek között Madách Imre ös.­szes műveit, nagyrészben kiadatlan kéziratokból, Justh Zsigmond századvégi irodalmi naplóját stb. Rendszeres működést fejtettem ki irodalmi és tudományos folyóira­tokban, rádióelőadásokban. Jelenleg a Magy. Tud. Aka­démia megbízásából Kazinczy költeményeinek kritikai kiadását készítem elő, a Franklin társulat számára pedig Shakespeare új, összes kiadását szerkesztem. A magyar közösségből való kizáratásom éppen a közösség érde­kében végzett legtisztább szellemi munkát tenné lehe­tetlenné.
Legyen szabad Miniszter urat legalázatosabban arra kérnem, néhány hónapi eltolódás ne tegyen tönkre egy a jövőben is munkára és kultúránk szolgálatára szánt életet.”

A kiállítás rendezői: Hanák Gábor, Nemeskéri Erika
Társkurátor: Földesi Ferenc
Szakmai koordinátor: Ujváry Gábor
A kiállítás rendezésében közreműködtek: Boka László, Lukács Bea, Sághi Ilona, Szilárdi Edina
Látványtervező: Pintér Réka

Kölcsönző intézmények: ELTE BTK Toldy Ferenc Könyvtár, Iparművészeti Múzeum, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Magyar Nemzeti Múzeum, Petőfi Irodalmi Múzeum
1 Sárközi György: Esti országút. Nyugat, 1940/11. http://epa.oszk.hu/00000/00022/00658/21080.htm
2 Radnóti Miklós Művei. Szerk.: Réz Pál. Budapest, 1976, Szépiro­dalmi K. 122.
3 Idézi Havasréti József: Szerb An­tal. Budapest, 2013, Magvető. 636.
4 Radnóti Miklós Összegyűjtött versei és versfordításai. Szerk.: Ferencz Győző. Budapest, 2006, Osiris. 156–157.
5 Sárközi: November. In Sárközi György összegyűjtött versei és vers­fordításai. Szerk.: Palkó Gábor. Budapest, 1999, Unikornis. 105.
6 Gróf Apponyi György, Bartók Béla, Bárczy István, Berda József, Berecz Sándor, Bernáth Aurél, Blaskó Mária, Bóka László, Csécsy Imre, Csók István, Darvas József, Erdős Jenő, Eszenyi Jenő, Győri Farkas Imre, Ferenczy Noémi, Féja Géza, Fodor József, Földessy Gyula, Földessyné Hermann Lula, Gáspár Zoltán, Hertelendy István, Horváth Béla, Pálóczy Horváth György, Kárpáti Aurél, Kernstok Károly, Kmetty János, Dernői Kocsis László, Kodály Zoltán, Kozma Erzsébet, Kun Zsigmond, Lovászy Márton, vitéz Makay Miklós, Márffy Ödön, Mátyás Ferenc, Mihályfi Ernő, Molnár Farkas, Molnár Kálmán, Móricz Zsigmond, Zugligeti Pintér József, Polner Ödön, Rab Gusztáv, Rados Gusztáv, Remenyik Zsigmond, Riedl Margit, Schöpflin Aladár, Simándy Pál, Somlay Artúr, Sup­ka Géza, Szabó Zoltán, Szakasits Árpád, Szász Zoltán, gróf Széche­nyi György, Szimonidesz Lajos, Tersánszky J. Jenő, Tóth Aladár, Vaszary János, Vikár Béla, Vilt Ti­bor, Zilahy Lajos.
7 A kiállításon a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet gyűjteményéből elkért híradók felvételében ismerhettük meg a második világháború eseményeit. Az 1924-ben létrehozott Magyar Film Iroda egészen 1944 végéig készítette 10 perces híradóit a há­borúról. Ezek a hírek viszont csak rövid tudósítást adtak a front­eseményekről, és nem is minden esetben bizonyulnak megbízható­aknak.
8 Babits Mihály művei. Esszék, ta­nulmányok. 2. kötet. Szerk.: Belia György, Budapest, 1978, Szépiro­dalmi K. 406.
9 Andreides Gábor: A Magyar Távirati Iroda története a második világháború alatt. Médiakutató, 2011/2. http://www.mediakutato.hu/cikk/2011_02_nyar/08_mti_tortenete
10 A Szövetséges nyugati hatalmak felhívása Budapest népéhez a né­metek elleni harc megkezdésének szükségességéről és a város bombá­zásának okáról. OL. BM. VII. res. 1944-2-1019. Másolat. Köz. a For­rások Budapest múltjából c. soro­zatban Szekeres József szerkesztő (Források Budapest történetéhez 1919–1945, III, Budapest, 1972. 537–538.).
11 Dr. Szabó Ferenc polg., Szolnok, 1944. máj. 11.
12 Budapest főváros polgármeste­rének, dr. Bódy Lászlónak 1944. máj. 12-i hirdetménye (224.156/
1944–XI.) a m. kir. belügyminisz­ter 444/1944. – B. M. számú ren­delete alapján a megkülönböztető jelvény viselésére kötelezett zsi­dók számára kijelölte a VII. kerü­letben lévő egyes fürdők igénybe­vételének idejét.
13 Dr. Bódy L. polg. 1944. máj. 31-én 224.597/1944–XI. sz. hirdet­ménye megengedi, hogy a zsidók a megadott színházakban minden megszabott napon lévő első elő­adást látogathassák az 510/1944. B. M. sz. rend. alapján.
14 Dr. Hess Pál polg. 9763/1944. sz. hird., a Pest–Pilis–Solt–Kiskun várm. Alispánjának 18.948/1944. kig. sz. rend. értelmében az 1941:XV. t. – c. alapján. Újpest, 1944. márc. 23.
15 Békéscsaba m. város polg. 3055/1944. ikt. sz. hirdetményé­nek rendelkezése.  
16 Az 8172/1944. sz. Csepel község elöljáróságától. Felhívás a zsidó kereskedőkhöz c. hirdetmény a m. kir. Kereskedelem és Közleke­désügyi Miniszter úr 50.500/1944. K. K. M. sz. rendelete alapján Csepel község területén minden zsidó kereskedő üzletének bezá­rását tette közé ápr. 22-én; illetve a m. kir. Közellátási Miniszter Úr 108.500/1944. sz. rendelete alap­ján számos hirdetmény született az élelmiszerek szabályozásáról.
17 Kókay György: A könyvkereske­delem Magyarországon. Budapest, 1997, Balassi K. 137.
18 Rejtő Jenő: A Láthatatlan Légió, Freud, Sigmund: Pszichoanalízis, Radnóti Miklós Összes versei és műfordításai és az Erőltetett me­net, Karinthy Frigyes: Így írtok ti, Kisch, Egon Erwin: A Redl-ügy, Bródy Sándor: Színház, Nyomor és Az ezüst kecske, Szép Ernő: Irkafirka, Heltai Jenő: Tollforga­tók, Feuchtwanger, Lion: A zsidó háború I-II., Molnár Ferenc: Az Ördög, Kästner, Erich: Az eltűnt miniatűr, Gábor Andor Össze­gyűjtött művei: Versek.
19 20. századi magyar történelem. Egyetemi tankönyv. Szerk.: Pölös­kei Ferenc – Gergely Jenő – Izsák Lajos, Budapest, 1997, Korona Ki­adó. 256–265.
20 Sárközi: Higgy a csodában. In uő: Higgy a csodában! Budapest, é. n., Athenaeum. 34.
21 Idézi Havasréti: i. m. 620.
22 Uo. 621–622.
23 Uo. 622–623.
24 Idézi Kőháti Zsolt: Sárközi György. Budapest, 1971, Akadé­miai K. 205.
25 Szerb Antal levele családjához. Fertőrákos, 1944. dec. 13. Közzé­tette Erdei Gyöngyi – Irás Katalin: Utolsó levelek: Töredékek a ma­gyar holocaust ismeretlen irodalmi dokumentumaiból. Múlt és Jövő, 1994/4. 28.
26 Csere Kálmánnéhoz. Balf, 1944. dec. 16. Köz. Erdei Gyöngyi – Irás Katalin, i. m. 28.
27 OSZK Kézirattár. (Forrás: A ki­áll.) Köz. Szerb Antalné: Szerb An­tal utolsó hónapjai, It, 1959/3.4. 452.
28 Havasréti: i. m. 625.
29 Gulyás Gáborhoz. Budapest, 1942. jún. 11. Köz. Erdei Gyöngyi – Irás Katalin: i. m. 25.
30 Haraszthy Gyula: Halász Gá­bor és az Országos Széchényi Könyvtár. Az Országos Széchényi Könyvtár évkönyve, 1976/1977 (1976). 185–186.
31 Haraszthy Gy.: i.m. 201.
32 Haraszthy Gy.: i.m.
33 134/1944. OSZK Irattár. Gé­pelt irat. (Forrás: A kiáll.) Köz. Haraszthy, i. m. 206–207.