Soóky László: Egy különös regény különös (színházi) utóélete, avagy a Szucsinka-szindróma évszázados bája
(a Komáromi Jókai Színház Különös házasság című előadásáról)
Mikszáth Kálmán 1900-ban megjelent regénye, a Különös házasság tarajos hullámokat kavart a Jókaihoz szokott és boldog békeéveit élő magyar olvasóközönség tengerszemében: a vénkisasszonyok sírtak, a felvilágosult pogányok éljeneztek, a katolikus egyház egynémely képviselője pedig golgotáért kiáltott.
A regény sodró erejű párbeszédeivel maga kínálta a filmes és színpadi átdolgozást. 1949-ben Örkény István tett is egy suta, didaktikusra sikerült kísérletet, majd a József Attila Színház felkérésére Závada Pál írta át három felvonásos színműre a Különös házasságot, amelyet hamarjában két felvonásosra szűkített, kihagyva és összevonva szereplőket és szerepeket. Ez a manőver még jobban összekuszálta az egyébként is szövevényes történetet, amit Závada tovább bonyolított azzal, hogy a regény leíró részeit képtelen volt dramaturgiailag megoldani. Maradt tehát a nézők iránt táplált bizalom: mindenki ismeri a regényt vagy az alapul szolgáló Buttler-történetet, s kitalálják, hogy éppen mi, hol, miért történik a színpadon.
A rendező, Valló Péter nem hívott dramaturgot, bízott saját szakmai múltjában; tévedett. Amit láttunk, az egy dráma 42 jelenetből felületesen összerakott vázlata.
A játéktér Valló Péter jegyzi a díszletet is, ami lényegében egy forgó színpadra felszerelt paraván, dróthuzalokra kötözött kelmékkel, amelyek színének változtatása jelzi a helyszínek változását. Nem lenne ezzel semmi baj – ha eltekintünk az idegőrlő nyikorgásoktól, nyekergésektől, csikorgásoktól, zötyögéstől ? mindaddig, amíg meg nem jelenik egy a XIX. századot idéző kosztümben (jelmez: Gadus Erika, m. v.) pompázó színész a XXI. századi térben. A különböző helyszínekre berakott bútordarabokban keveredik a biedermeier stílus (Dőry-beltér) és a szecesszió (Horváth-kúria), valamint a két corpus delicti-heverő: szocreál bútordarab bíborba bugyolálva, Dőry Mária (Bárdos Judit) leányasszony szobájában. Fáyné (Holocsy Krisztina) vidéki kastélyának gazdagságát egy, a múlt század ötvenes éveiből átmentett pályaudvari pad jelzi. A használt eszközök közül kiemelkedik Fischer érsek (Tóth Tibor) műanyag irattartója, valamint a magnézium vakus fényképezőgép.
A játék
Mind Závada Pál, mind Valló Péter interjúkban és nyilatkozatokban egyértelművé tették, hogy az ő szemléletükben a Különös házasság nem a katolikus egyház erkölcsi züllöttségéről szól, mi több, ez a kérdés nem is foglalkoztatja őket. A Valló által prezentált előadás ennek az ellenkezőjét mutatja: Szucsinka plébános (Mokos Attila) nem mint erkölcstelen pap jelenik meg a történetben, hanem, a rendező exponálása szerint, mint a katolikus egyházra általánosan ráruházható jelenség. Ezt a romlottságot egyetemesíti Fischer érsek, mintegy a világ katolikusságára vonatkozóan. Természetesen megértem Valló Péter vonatkozó liberalizmusát. A színház vezetésének viszont eszébe juthatott volna az, hogy a Felvidék magyarsága épp Komáromban, idestova huszonöt éve könyörög magyar nyelvű püspökért. Ők a közönség.
A mese úgy kezdődik, hogy Buttler János (Tóth Károly e. h.) és Bernáth Zsiga (Szabó Viktor) sárospataki diákok vakációra igyekeznek Fáynének, Buttler nagynénjének a birtokára, de a végcél előtt felfedezik a patak partján napfürdőző Horváth Piroskát (Drága Diána m. v.). Mindketten szerelembe esnek. Piroska álmából felriadva rabló zsiványoknak véli őket, ezért lányos ijedtségében nyomban rálép Bernáth ágyékára, aki ellenzőjét markolva percekig fetreng, így jut időnk tudatosítani azt, hogy vidéki a színház, vidéki a közönség, s nincs az a dráma, amelyben egy tökfogásnyi geget meg ne érdemelne a hálásan kuncogó publikum.
Azt tehát már tudjuk, hogy a diákok hazafelé igyekeznek, ezért mondhatja bátran Buttler János Piroskának, hogy „Mi csak innen, a szomszéd házból jöttünk.” Aztán, hogy otthonról igyekeznek hazafelé, útba esik a röszkei kocsma, ahonnan kis kitérővel egyenes út vezet Dőry báróékhoz. Itt el is kezdődhetne a dráma. Mégsem kezdődik el, mert Závada nem tudta megoldani az időrendiséget, Valló pedig ahelyett, hogy szituációkat teremtene, illusztrál.
Abból a feszültségből, ami Mária, Szucsinka és Medve doktor (Horányi László m. v.) között vibrál, lélektanilag semmit sem érzékelhetünk, mert a rendező a lényegtelen pillanatokra összpontosít: anekdotáztat akkor, amikor a tragédia bekövetkezése már nyilvánvaló.
Medve doktor lelkiismeret-játéka a Szucsinkával megkötött üzlet után röhejes, szereposztási tévedés, elképesztően amatőr. Jeszenka pandúr (Bernáth Tamás) látlelete Medve doktor meggyilkolását illetően nyilván tévedésen alapul, Szucsinka plébános ugyanis nem érte volna el Medve doktor nyakát.
Az, hogy a következő pillanatban Szucsinka két hányás közt elcsábítja s nadrágon keresztül megdöngeti Máriát, tudathasadásos helyzetet teremt az egész drámára nézvést, mert Mária a csábításban egyenlő partnere a papnak, sőt!
Igen, de akkor ki az erkölcstelenebb, a pap vagy a pap szeretője? Hiszen az ágyban ugyanúgy cinkosai egymásnak, mint a bíróságon a hamis tanúságtétel idején.
Ki az elvetemültebb, az érsek, aki a vádiumot elfogadja, vagy Dőry báró (Fabó Tibor), aki „becsülete védelmében” korrumpál?
S ebben az olvasatban vajon hol helyezkedik el Buttler János gróf, aki ügyvédjén keresztül szintén az egyház képviselőjének juttat a vagyonából? Vagy Vidonka ezermester (Olasz István), a nép találékony tót gyermeke, aki innen is egy kicsikét, meg onnan is egy kicsikét.
A rendező e kényes kérdésben nyíltan nem foglal állást, Szucsinka sunyi viselkedésén át, a színészvezetés alattomos fortélyával üzeni meg: a világ erkölcsi romlásáért bizony az egyház a felelős.
Közben, persze megfigyelhettünk egy kedves, másfél évig tartó játékot Buttler János és Horváth Miklós (Skronka Tibor) között, melyben kis papírhajók hordozták a szerelmes üzeneteket. E kegyetlennek is mondható történésben Horvát helyettesítette lányát, Piroskát, de mert happy enddel végződött és különösebben nem befolyásolta a dolgok menetét, elégedjünk meg a tények rögzítésével.
Dőry Mária és Buttler János egybekelése valóban különösre sikerült, s itt elsősorban nem a liturgiai részletekre gondolok, hanem az előkészületekre. Az a módszer, ahogyan Jeszenka pandúr maradásra bírja Buttlert, becsületére vált volna a legelvetemültebb ávós verőlegénynek is. Az esküvő pikantériája nem a lebonyolítás módjában rejlik, az olyan, amilyen, de: Dőry Mária a szövegkönyv betűje szerint azon az estén épp tizenkilenc hónapja várandós, és még hátra volt a nászéjszaka. Efölött talán érdemes lenne elgondolkodni.
Aztán el kellett jönni az igazság pillanatának, a tárgyalás katartikus élményének. A tárgyalás negyedik napja: Fischer érsek teljes főpapi díszben, aranykeretes Ofotért-szemüveg, kezében műanyag irattartó, a tér közepén stilizált párnázott karos szék, a háttér kék mozivászon, jobbra a vádló, balra a vádlottak padja. A tanúk szólításakor Szucsinka plébános átsomfordál az érsek mögött, s felesketi őket a Szent Bibliára.
Amennyiben elhangzik az érseki szentszék kifejezés, más egyéb mellett, a háttérből egy kicsit hiányzott a feszület, a megfeszített Jézus Krisztussal. Ebben a formában és ebben a rendezői értelmezésben egy szentszéki tárgyalás silány paródiáját kísérhettük figyelemmel mind külsőségeiben, mind pedig a tartalmi részét illetően.
A tárgyalást követő képekben Piroska és Buttler kerthelységbeli kései találkozása színházi pillanat, ugyanakkor a befejező képben Buttler álhalálhírét alkotói megoldás híján narrációra kárhoztatni: dramaturgiai csőd.
A játszók
A rendező javára írhatjuk, hogy érdemben foglalkozott a fiatal színészekkel. Szabó Viktor Buttler-alakítása erős, de Tóth Károly játéka is biztató volt.
Bárdos Judit helyenként sziporkázott és mindvégig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, Drága Diána szerepformálása libikókásra sikerült, a szerelmes pillanatai erősek voltak, a drámai karaktere csiszolásra szorul. Fabó Tibor fáradtnak tűnt, mintha kívülállóként követte volna az eseményeket, nem találta a helyét. Erős villanása volt a lánya terhességével való szembesülés és az esküvői jelenet. Azt, hogy mit (kit) játszott el Mokos Attila, nehezen összegezhető, valahol a tébolyodottság, az esendőség és a hatalom adta gőg keskeny pallóján egyensúlyozott, nem túlságosan meggyőzően.
Tóth Tibor Fischer érsekéből a méltóság hiányzott. A Fischer szerep, de csak akkor, ha van tétje a jelenlétének.
Ebben az előadásban és ebben a rendezői felfogásban nem volt. Horányi László teljesítményére most nem térnék ki a színészek között a feljebb már említettek miatt. Skronka Tibor színészi alázata figyelmet érdemel, számomra hosszú idő óta érthetetlen, miért nem kap komoly szereplehetőséget. Olasz István megtalálta a tót népi pojácához vezető utat, erős figura.
Holocsy Krisztina a maga visszafogott asszonyságával, érzékenységével ebben az előadásban az egyetlen teljesen hiteles karaktert formálta meg.
Tar Renáta a bírósági jelenetben megmutatta tehetségét, a szeánszban viszont gyengélkedett.
Majorfalvi Bálint míg a pörre készült, magabiztos volt, amint észlelte, hogy az ügye vesztésre áll, az ő teljesítménye is veszített az erejéből.
Bernáth Tamás tette a dolgát úgy, ahogy azt a rendező levezényelte.
Pálinkás Andrássy Zsuzsa Melis László zenéjét akkor játszotta, amikor kellett, a hozzá méltó szinten.
Végtelenül tisztelem Valló Péter rendezői múltját, és bízom benne, hogy az elkövetkezendő időben még számos kitűnő előadást dirigál. Az utolsó három komáromi rendezése viszont arra utal, hogy elfáradt, szüksége lenne egy kevés időre, hogy szellemileg feltöltődjön. Abban is bízom, hogy a Különös házasság súlyos rendezői, dramaturgiai hiányosságait csak múló szakmai indiszponáltság okozta.
* Az előadás bemutatóját 2014. november 7-én tartották a Komáromi Jókai Színházban. ? A szerk.