Kukorelly Endre: A Szilárd A (vers)

Ahogy kanyarodok ki a Múzeum körútra ott a
van egy benzinkút a ahol kábé ott észrevettem
hogy egy rendőrautó jött a mögöttem aki levillogott

én félreálltam és megálltam elsőre a Zsolt jött hozzám a
oda elkérte a irataimat amit igazolásnál szoktak a
kérni én átadtam neki a belekötött abba hogy nem voltam
a biztonsági övvel nem volt bekötve a én mondtam neki
hogy nemrég indultam el a és teljesen megfeledkeztem a
arról hogy bekössem majd a forgalmimra hivatkozott
hogy a problémák vannak vele rákérdeztem hogy a
micsoda nem kaptam a választ arra majd mondta hogy a
ezt el lehetne intézni bizonyos dologgal a én mondtam
hogy nem értem a célzást aztán oda a kollégáját hívta
a Pétert aki szintén megnézte a forgalmi engedélyt
arra ugyanazt a mondta hogy problémák vannak a vele
ezt követően megkérdezte a hogy fogyasztottam e a
alkoholt vagy drogot én mondtam hogy a nem fogyasztott a
mondta hogy ezt a dolgot hogy a irataimat a kapjam
vissza el lehetne a intézni a máshogyan mondta neki
hogy nincsen nálam a tényleg készpénz hiszen megmutatat
a viszont azt fel tudom ajánlani hogyha a
hazakísérnek a tízezer forintot le tudok nekik vinni a
erre azt a választ kaptam hogy a öt embernek tízezer
forint a kevés a és hogy amúgy is két gyermeke
van a miből tartsa el a családját átültem a rendőr
kocsiba a útvonalat nem nagyon figyeltem a hogy arra
visznek a mert én abban a hiszemben voltam hogy a
kapitányságra arra a következő a mire emlékszem hogy
kiszállítottak a szűk kis utcába a hol közölték velem a
kitalálta a hogy természetben is le lehet tudni a
dolgokat ezt követően történt a erőszak része Péter a orális
szexre a próbált kényszeríteni a védekeztem amennyire a
tőlem telt a majd a hátam mögé került valaki és a le a
rántotta rólam a nadrágomat és megerőszakolt a egy bő
farmer volt a le lehetett rólam rántani a nadrágot a nagyon
bő a alapból volt a bő volt rám a bugyi a félre lett
húzva a kettő közül aki figyelt a odakiabált hogy a hagyják
abba mert a nincs idő a nem éri meg mikor visszavittek a
kocsihoz a Péter beült mellém a akkor közölte velem hogy a
hazakísérnek és hogy a tízezer amit felajánlottam a nem
elegendő még egy tízessel meg kellene toldani a és hogy
a mennyiben a ezt nem teszem akkor a életem a legrosszabb
dolga fog velem történni a és akkor is hogyha a eljár a szám.
(Borbély Szilárd: A tízezer. A Zsanett A)

 

Egyszer írt A Memória-partról kritikát (az
Alföld 1990. áprilisi számában jelent meg), nem
emlékszem, mit, majd elolvasom. Ha én sem
emlékszem rá, akkor senki. Arra emlékszem, hogy
amikor megkérdeztem Mészáros Sanyitól, ki ez A
Szilárd A, azt mondta, okos. 26 éves.
Okos volt. Aki fiatalabb nálad, mindig fiatal
marad, A Szilárd A fiatal marad. Sokszor
találkoztunk, össze fogom számolni, hányszor. Nem olyan
sokszor: olykor, véletlenül, elvétve, direkt. Szervezték. Nagyjából
pont elégszer. És az akkor ki volt
töltve. Többnyire hallgatással, némi hát-igenező motyogással,
sebes és élénk információcserével, olyasmi volna miről
beszélnünk, csak most épp rohanok, majd legközelebb
stb., ismerős, nem? Dehogynem. Egy alkalommal például
a Nyugati pályaudvar melletti posta előtt, A
körúton, akkor például tényleg rohant a vonathoz.
Mindenesetre igyekezett, de az volt, hogy ha
én akkor azt mondom neki, hogy Szilkókám,
baszd meg, igyunk már egy sört valahol,
abban az izében, akkor felhagyott volta A
Szilárd A félszeg igyekvésével. De nem mondtam,
mert én is kurvára igyekeztem valahová, fogalmam
sincs, hová, nyilván egy irgalmatlanul fontos dolog
után. Az Oktogon irányából jött, én meg
a metróból, és egy darabig úgy beszélgettünk,
hogy ő állt a Podmaniczky felől, én
a Nyugati felől, aztán valahogy helyet cseréltünk,
mint akik baromi lassan táncolnak egymással, már
én álltam a Podmaniczky felől, és A
Szilárd A Nyugati felől. Olyan volt, mint
más zseniális fiatalember, kivéve a depressziót. Depressziós
átlagzseni. Vannak ránézésből-zseniális fickók, és olyanok,
akik zseniális dolgokat csinálnak. Henial!, süvölti Picasso
papája Picassóról a Picasso kalandjai című zseniális
svéd filmben, ez nem tartozik szorosan ide,
csak azért írtam le, hogy addig hátha
eldöntöm, A Szilárd A csak csinálta-e zseniálisan,
vagy látszott is rajta. Valami látszott. Jóarcú
fiú, kissé elálló fülek, aranyos szájszéli mosoly,
barátságos, baromira udvarias, túl halk. Nagyon halk.
Nagy. Egyszer (vagy háromszor) mondtam neki, hogy
nagy. Nagy vagy, apafej, valahogy így. A

Zsanettes verséről mondtam neki, hogy nagy vagy. Máskor is közöltem vele, ha el­olvastam egy könyvét, megírtam neki. A regényéről nem, az nem tetszett. Tele van firkálva-jegyzetelve a példányom. A levelezés sokkal jobban ment nekünk, megvan belőle vagy ötvenezer karakter.