Fekete Anna: Éjszakai táj holdvilággal; Ádám, Éva, minden (versek)

Éjszakai táj holdvilággal
(Csontváry-Kosztka)

Az öreg hölgyek pompázatos lilája
(ezernyi kicsi lili belefagyva a delejes sugárzásba) beborít mindent. Ám ideges
sziporkák közt sem félnek a hölgyek, vonulnak
tovább kihúzott derékkal, parádésan, nyugodtan.
Pedig milyen éles a fény az ablakokban!
A vesztőhely vagy az utolsó óra felesleges,
már-már ordenáré ragyogása. Odaérnek-e egyszer?
És addig mi veszik el? Az út, a ciprusok? A lila szín
dicsőséges rettegése? Vagy mi veszünk el a képen,
szépen, lassan a visszafelé tartó, halálos jelenben?

Lili, ne maradj el! Gyere, szedd a lábad! siess!

Ádám, Éva, minden

Igen, tudjuk,
megismerték egymást –
szeretkeztek. No de hogy hívták
a gödölyét, amit Ádám először
leterített? Mi volt előbb? A mardosó
éhség vagy a kíváncsiság? De hogy kívánhatná
a húst, aki nem ismeri? Hogy akarhatná
a kínlódás extázisát? A mindentudó fák alatt
megroppanó gerinc hangját?
Vártak egy kicsit.
Hogy talán mégis…
csak játszik velük… Utána feláll,
méltatlankodva béget, és az illatosan szűz
füvön játékosan megint végighemperedik.
Várták, hogy a víz majd megromlik,
az éjszaka megkeseredik…
De se egy rebbenés
se egy árnyék
semmi
semmi