Kosztrabszky Réka: A gyerekkor súlya (Háy János Napra jutni című kötetéről)

Háy János ott folytatja, ahol A bogyósgyümölcskertész fia és A gyerek című műveivel abbahagyta, juthat eszünkbe a Napra jutni olvasásakor: az elmaradott falu, a jobb sorsra szánt gyerek és a kitörés nehézségei ismét központi motívumokként vannak jelen legújabb könyvében, melyben a gyerekkorhoz való visszatérésre és a problémák gyökerének keresésére helyezte a hangsúlyt.

Ez a visszatérés (mely a korábbi művek intertextualizálásán keresztül is megvalósul) önéletrajzi indíttatású is, hiszen a szerző most ért abba az életszakaszba, amikor az időbeli távolság már lehetővé teszi a szülő nézőpontjába való belehelyezkedést, s ezzel összefonódóan a nézeteltérések okozta feszültségek feloldását, csakhogy ez esetünkben az apa hiánya miatt már nem történhet meg. Ezt a feloldhatatlanságot ellensúlyozandó a „hallgattassék meg a másik fél is” elv érvényesítését láthatjuk a kötetben, mely által új fénytörésben jelenik meg a családot zsarnoki módon irányító, de azt valamiképp mégiscsak összetartó apa figurája.

Az apa alakjának kettőssége (támasz és akadály egy személyben) már a könyv első, az egykori gyerek által narrált egységében (Apák) is kirajzolódik; a gyerek életének középpontját jelentő apa az évek múlásával párhuzamosan idegenné, leküzdendő erővé, míg a szülői elvárásokat nem teljesítő gyerek a hiába hozott áldozat megtestesítőjévé válik, s ez generációról generációra ismétlődik. A mindössze pár oldalas bevezető rész tehát nemcsak az apa és gyermek közti elidegenedés folyamatát vetíti előre, hanem a gyerek nézőpontjának, élményvilágának dominanciáját is. Ez a dominancia az apával szembeni alárendeltséget ellensúlyozza, hiszen az apai elvárások által letaglózott, a nehézségeket és örömöket egyedül átélni kénytelen gyereknek csak így lehet saját története, melynek tétje az apa árnyékából való kilépés.

A „napra jutás” egy lehetséges értelmezése tehát már az első oldalakon kibomlik, s a kötet központi egységét adó, Az apa fia című rész vezérszála lesz, melyre 36, a felnőtté válás folyamatát végigkövető történet fűződik fel. Az előzetes olvasói elvárással szemben azonban ezek nem egy egyes szám első személyű, hanem egy omniszciens elbeszélő pozíciójából íródtak, lehetőséget teremtve arra, hogy a gyerek domináns, ám korlátozott látószöge mellett más, esetenként jóval kisebb jelentőségű szereplők nézőpontja, tettei, mondatai is beleépülhessenek a narratívába, melyek így a narrátor részéről megfogalmazott szentenciák, ironikus reflexiók vagy többletinformációk forrásai lehetnek. De ugyanilyen fontos szerepe van ennek a hangnak azokban a ritka esetekben is, amikor a gyerek alakja háttérbe szorul a cselekményben, mint például a Motorverseny című novellában, melyben a szülők a korhatár s a szomszédoknak beígért fuvar miatt, illetve a kitartó hisztizés ellenére sem viszik magukkal a fiukat a futamra, aki így nemcsak az élmény, hanem a tragédia részesévé sem válhat.

A Napra jutni a korábban már említett Háy-művekkel szemben a kályhától indul el; a benne olvasható történetek a gyerekkor, a perspektívát nem nyújtó faluból és a családból való kiszakadás nehézségeit, továbbá az apa és fiú közti problematikus viszonyt mutatják be, vagyis a miért kérdésére nyújtanak választ. Egy olyan közegbe kalauzolnak el minket, melynek tagjait beszűkült látásmód, a megszokottól eltérő dolgokkal szembeni intolerancia jellemez, így világos, hogy a gyerek itt nem vihetné sokra. S bár az apa is a falun kívül képzeli el a fia jövőjét, nem tudja elfogadni a gyerekét olyannak, amilyen, ezért nem válhat támasszá, biztos ponttá annak életében – és tulajdonképpen a családból senki sem.

Az előbb említettekből származnak a kötet egyes visszatérő mozzanatai, mint például a gyerek régészi munka iránti vonzódása, a falubeliek szellemi munkával szembeni elutasító, lekicsinylő magatartása vagy a gyerek szeretet utáni vágya, melyet hol egy nála idősebb nő iránt érzett fellángolás, hol a lázadókkal való kontaktuskeresés, hol egy „testvérként” szeretett kutya elégít ki ideiglenesen. De egyéb módon is kapcsolódhatnak ezek az írások egymáshoz; az egyikből például kiderül, hogy az apa a megélhetési gondok miatt képtelen az önfeledt nevetésre, s ennek a (családtagokra is nehezedő) frusztrációnak a feloldását olvashatjuk Az apa kalapja című novellában, melyben az elrepült kalap után szaladó apa addig nem látott módon nevetni kezd. A történeteken végighúzódó elbeszélői pozíció, a visszatérő motívumok, a (többnyire) azonos helyszín, valamint a linearitás megléte a regényként való értelmezést segíthetik elő, ugyanakkor a novellák tetszőleges sorrendben is olvashatóak, s önmagukban is zárt egészet alkotnak.

Az utolsó, Családállítás címet viselő egység a gyerek felmenőinek monológ formában prezentált élettörténetét tárja elénk. Ezek a monológok, amellett, hogy keretbe foglalják a novellákat, a gyerek nézőpontját ellenpontozzák, egészítik ki, ám sajnos nem a legszerencsésebb módon épülnek be a kötetbe. Ennek a fajta poétikai eljárásnak akkor volna igazán értelme, ha a különböző nézőpontok dinamikusan váltják egymást, azonban a szólamok egymást követő, tömbösített elrendezése pont ezt akadályozza meg, hiszen az egyes nézőpontok között nem alakulhat ki valódi feszültség, dialógus, ráadásul mivel a novellák egyes elemeiből már többé-kevésbé összerakhatóak a különböző élettörténetek, kevés új információval szolgálnak, és csak afféle függelékként hatnak.

Háy János új kötete érdekes esete annak, hogy az időbeli távolság milyen új perspektívát nyújthat egy, a korábbi művekkel rokon tematikájú s az életműből már ismert motívumokkal operáló kötethez, s ha a szerző nem egy külön szerkezeti egységbe tömörítette, hanem az egyes novellák szövegébe simította volna a gyerek felmenőinek szólamait, az egyes nézőpontok megjelenítése sokkal hatásosabban valósulhatott volna meg.
(Háy János: Napra jutni. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2014, 264 oldal, 3490 Ft)