Megnyílt az Ünnepi Könyvhét

86. Ünnepi Könyvhét és 14. Gyermekkönyvnapok, Budapest, 2015. június 4., csütörtök

Igazi nyári kánikulában, könyvpavilonok erdejében június negyedikén, délután négy órakor a Vörösmarty tér Oroszlános kútjánál a Katasztrófavédelem Központi Zenekarának rövid koncertje, valamint Zentai Péter Lászlónak, a rendezvényt szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése igazgatójának köszöntője után Sárközi Mátyás József Attila-díjas író nyitó beszédével hivatalosan is kezdetét vette a nyolcvanhatodik Ünnepi Könyvhét és a tizennegyedik Gyermekkönyvnapok.

 

 

Sárközi Mátyás beszédében hangsúlyos szerepet kapott az emigráns íróknak az adott idegen országhoz és magyar nyelvhez és irodalomhoz való eltérő viszonya. A szerző személyes érintettségéből kifolyólag is nyilatkozott erről: a több, mint ötven éve Nagy-Britanniában élő és alkotó író az angol és amerikai irodalom nyelvétől és divatos irányzataitól, témáitól a mai napig elhatárolódik, s alapvetően magyar nyelven alkot. Sárközi elmondta, hogy őt a régmúlt eseményei, hagyományai s az aktuális társadalmi problémák foglalkoztatják, s hangsúlyozta, hogy nincs olyan kor és politikai helyzet, amiben az íróknak ne lenne lehetősége és feladata véleményt nyilvánítani aktuális társadalmi kérdésekről.

Sárközi megosztotta a hallgatósággal élete első könyvheti élményét is, ami a kultúra iránti erős kötődéséhez is hozzájárult: 1943-ban Kodály Zoltánnal dedikáltatott, aki a szignóért egy népdal eléneklését kérte. Ismertette továbbá a magyar könyvpiac eredményeit is, felhívta a figyelmet arra, hogy tavaly több, mint ezer könyv jelent meg összesen tizennyolc millió példányban, s hogy a forgalom mintegy negyvennégy milliárd forint volt. Mint kiderült, a műfajok tekintetében a legnépszerűbb nálunk a fikciós próza, s emellett a gyermekirodalom is igen kiemelkedő figyelemhez jut. E jelentős eredmények kapcsán rámutatott, hogy az írói siker záloga az, ha egy szerző képes egy olyan irodalmi mű létrehozására, amely személyesen meg tudja érinteni olvasóját – „megpendít benne egy húrt”. Véleménye szerint pedig a magyar irodalom ívének töretlenségét a nemzetközi viszonylatokban is figyelem középpontjába kerülő alkotások, szerzők biztosíthatják, melynek kiemelkedő, s aktuális példája az, hogy most Krasznahorkai László nyerte el a rangos Nemzetközi Man Booker díjat.

A megnyitó beszédet követően az Oroszlános kút színpadán bemutatkoztak az Athenaeum Kadó elsőkötetes szerzői is: Babiczky-Pfiegel Dórával, Hercsel Adéllal és Hatala Csengével a kötetekről és jövőbeli terveikről Szabó Tibor Benjámin, az Athenaeum Kiadó főszerkesztője beszélgetett. Szabó Tibor Benjámin hangsúlyozta a kiadójuk családias jellegét, ami mind a kiadó dolgozói és szerzői viszonylataiban, mind a kiadott kötetek tematikáját illetően meghatározó. Babiczky-Pfiegel Dóra Ép testben két lélek című kötete az egészséges életmód témájában íródott, elsősorban az inzulinrezisztencia problémáját járja körbe, az étkezési szokásokkal kapcsolatban látja el jó tanácsokkal a gyermekre vágyó nőket, a problémával való szembesüléstől egészen a szoptatás időszakáig. Hercsel Adél AnyukaLand című könyve a terhesség, a kismamalét tapasztalatait osztja meg, humoros, anekdotikus stílusban, míg Hatala Csenge Hírzárlat című munkája a kriminológia területére kalauzol el minket. A szerző éveken át tartó kutatói munkájának következményeként megírt dokumentumregénye az 1973-as balassagyarmati túszdráma eseményeibe nyújt betekintést.

Babiczky-Pfiegel a közeljövőben blogon, kurzusokon továbbra is foglalkozik az egészséges életmód kérdéseivel, Hercsel Adél az anyaság kérdésköre után a viszonyokra, a megcsalásokra koncentrál, míg Hatala Csenge továbbra is a kriminológia területén maradva a szegedi Csillagbörtön fogvatartottjainak műalkotásaival kíván foglalkozni készülő szakdolgozatában és kötetében.

Elsőkötetesek bemutatkozása történt meg a Fugában is, este hét órakor. Az Apokrif és a Fiatal Írók Szövetsége idén induló könyvsorozatának bemutatóján a házigazda Fehér Renátó volt, aki Szendi Nórával Zárványok című regényéről, valamint Juhász Tiborral Ez nem az a környék és Bödecs Lászlóval Semmi zsoltár című versesköteteiről beszélgetett. Az est folyamán a három ígéretes ifjú tehetség fel is olvasott műveiből, s az eseményhez Hó Márton szolgáltatott kísérő zenét. Az alkotókkal a könyvhét keretében pénteken és szombaton is találkozhatunk, pénteken fél négytől a Könyvhét nagyszínpadán egy rövid beszélgetés fül- és szemtanúi lehetünk Bödecs Lászlóval és Szendi Nórával, valamint mindhárom szerző dedikál szombaton a Fiatal Írók szövetsége standjánál délután öt és hat óra között.

Steinmacher Kornélia