Tőzsér Árpád: Párbeszéd hársak alatt

S mondtam én: a fákat, a teret az énünkkel látjuk,
látómezőnk határa vagyunk, ott, túl a másik,
amelybe azért néha az én is átjut.

Álomhoz, szerelemhez, jajhoz tapad,
imánktól transzcendenciává vásik –
énünkről ez az egyetlen valós adat.

S mondtad te: a nő maga a transz-, a túlnan
sugárzó titok (a létezőn van túl, s túl van),
kezdet-vég együtt, lét és folyamat.

Bár medrében más folyó lüktet, átvérzi
az agyagot, amelyből éden lesz, s férfi,
s szférazene a két combja közötti húrban.

S mondtam én: engem mindez valami másra
emlékeztet: az álnok Nibelung-hársra,
amint Siegfried hátán a halálos pontot méri.