Ahmet Hâşim: Szegfű; Fekete madarak; Az esthajnalcsillaghoz (versek, Veres Erika fordításai)

Szegfű
(Karanfil)

Kedvesem ajkáról idecsöppent
Lángocska e szegfű.
Tudom, hiszen égette arcomat.

Hulltában mintha megütötte volna magát,
Pillangók rajzottak fel forró illatától,
Társául én mégis éjjeli lepkeként szegődtem.
Fekete madarak
(Siyah kuşlar)

Véres napnyugtával terhes madarak
Ültek vörös nádszálakra s a rubint vízre;
Bosszú által ejtett seb a lemenő nap –
Hallgatag melankóliával ették, és most jóllaktak.
Az esthajnalcsillaghoz
(Zühre´ye)

Titkos emlék esték széles,
Hervadt, zöld ege fölött. Hanyagul
Fénylik, mintha az égboltozathoz könyörögne,
Mintha az összes emberi szempár bánata egy helyütt lenne összegyűjtve.
Egy örökké imádkozó arcban.

Ah! Ó! Sötét éjjelek magányos
Bánatában várt társalkodónő, ó, égető szerelem!
Mondd, bóbiskol-e fényedben éjjelente azoknak az elkeseredett,
Hatalmas, nagy babonáknak bódító tisztelete?
Mondd, e messzire csavargó, kedvetlen,
Ürességek unalmába kevert éji hang
Nem mesélt-e valamit lelkem s a világ meghasonlottságáról?