A mutáns test és a vele élő diagnózis (beszélgetés Tóth Kingával)

Irodalmi Szemle: Az utóbbi időben tűntek fel azok a prózáid különféle lapokban, amelyekből most mi is közlünk, és amelyekről beszélni fogunk. A holdvilágképűek kisebb részekből összeálló képei olyan betegségtapasztalatot mutatnak fel, amelyben a test mintha saját gyógyulása ellen tiltakozna. Mintha valahogy túl kellene járni a test „eszén”, hogy ne bukkanjanak fel újra és újra újabb és újabb bajok. Alaposabb utánajárás során azt is kiderítettem, hogy az ún. holdvilágkép vagy holdvilágarc a Cushing-szindróma (a mellékvesekéreg hormontúltengése) tünete, amely az arc enyhe elváltozását jelenti. Megkérdezném, hogy elkészült-e már A holdvilágképűek, de tulajdonképpen arra vagyok kíváncsi, hogy lehet-e vége egy ilyen történetnek, eljöhet-e a gyó-
gyulás, vagy minden állandóan ismétlődik – horror vacui?

Tóth Kinga: 2011-ben kezdtem el írni A holdvilágképűeket, de ha jobban belegondolok, valószínűleg folyton őket írom, formát viszont most, az elmúlt két évben kezd ölteni. Most látom már a vizuális, a hangi és az írott szöveg alakját és azt is, hogy ezzel mit kezdek majd a színpadon – tehát most alakul ki a szövegtest végső formája. A szövegben lévő test pedig trükkös, folyton mozgásban van, fejlődik, mutálódik, miközben egy helyben toporog, kettősségben létezik, tehát valóban ott a cirkularitás, de minden egyes körnél más irányba mozdul. Ez egy autoimmun működésű test, a túlélésért küzd, de folyamatosan pusztítja önmagát. Emiatt is, inkább abbahagyni lehet ezt a történetet, mintsem lezárni, de pont most érkezem ebbe a fázisba, így semmi sem kizárt. A kötetben szereplő fődiagnózis (mert természetesen mellékszálak is felbukkannak, más-más viselkedésű diagnózisokkal) is „be nem fejezhető” típusú – nincs gyógyulás, csak fejlődés.

ISZ: Nemcsak a test autoimmun, de a szövegtest beszéde is az, hiszen állandóan felülíródik a lineáris történetvezetés, az információk lecserélődnek, mint a titokzatos betegség tünetei, nem marad más, mint a kórház ciklikus purgatóriuma, a test szenvedésének variációi. Tulajdonképpen azt sem tudjuk, pontosan ki szenved, hány éves a főszereplő stb. Hogyan keletkeztek ezek a darabok, és hogyan rendeződnek egymás után? A folyamat végén szerkeszted egybe őket? S ez az olvasat irányának, sorrendjének a kérdését is felveti…

TK: Ez lesz a következő nagy munka, a szerkesztés, hiszen itt linearitásról szó sincs, keringés van, ahogy mondod. Érdekes, hogy előkerült a purgatórium szó, Bartók Imre is pont ezt említette a szöveg kapcsán, ez purgatórium, itt nincs menekvés. Nem vagyok biztos benne, hogy szenved ez a főhős, neki ez az állapota, ő ebben mozog, ez az élettere, így módosul, ez a fejlődése is. Nagyrészt saját tapasztalatok és megfigyelések, orvosi leletek, beszélgetések, a saját módosult állapotom, fejlődésem nyomait tartalmazza a kötet, de sokan előbukkannak benne mások is. Persze mondhatnám, hogy ez az én történetem, de azért ez ennyire nem egyszerű. Ez a szereplő egy tárgy, őt vizsgálom sok éve körbe-körbe, kívülről-belülről megnézegetem, mi lóg ki belőle, mik az új eszközei, mit tanult, mit csinál és így tovább. A szereplőm egy mutáns, folyamatosan alkalmazkodik a változó kórképekhez, megtanulja és megoldja őket, de közben a vele együtt élő diagnózis is pont ezt teszi, tehát, ahogy fent is említjük mindketten, ezt a játszmát játsszák, így alakulnak. Képeknek gondolom ezeket a kis darabokat, amelyek összekapcsolódnak, többször előkerülnek, de mindig más alakban, ezzel ellehetetlenítve, kioltva egymást, vagy eljuttatva egy teljesen más irányba.

ISZ: Bár nem tudom, mennyire lehet műfajilag kategorizálni az írást, engem a body horrorra emlékeztet. Nemcsak a téma miatt, hanem azért is, mert annyira érzéki a szöveg, hogy az ember egy-egy sornál megborzong vagy felszisszen, és már érzi is, ahogy újabb tű fúródik a vénájába. A „velünk együtt élő diagnózis” szókapcsolatod szöget ütött a fejembe. Lehetséges, hogy mint a „mutáns” főszereplő, mi alakítjuk ki a diagnózisunk? Esetleg a diagnózisunk alakít ki minket?

TK: Örülök, ha érezni a szöveget, igyekeztem mindenféle felesleges érzelem nélkül, a tárgyilagosságra szorítkozva írni ezeket a képeket. Elkészült a grafika is, de más, kombinált vizuális munkák is alakulnak, a grafikák pont most jelentek meg az angol szövegek részleteivel a Solitude akadémia honlapján, magamban hamis biológiai albumnak hívom őket. Kis szervezetek, organizmusok ezek a szövegek az én fejemben, fejlődnek, mutálódnak, én meg vizsgálom a tulajdonságaikat, és hogy mit csinálnak. A mutáns főszereplő(k) szimbiózisban vannak a diagnózisukkal, ez az alapállapotuk, amit egyszerre hívnak elő és utasítanak is el. A kérdésed pedig, ahogy tudom, a legtöbb betegség pszichés eredetének vizsgálatánál felmerül és egyértelmű válasz nincs rá, azonkívül, hogy összefüggés biztosan van.

Tags: toth_kinga