Gyüre Lajos: Kánaánban; Fekete hattyú (versek)

Fekete hattyú

Jön, csak jön, bús fekete madár,
előtte nincs zárt, kulcsos határ.

Fekete, a fehérek között,
vagy csak ünneplőbe öltözött.

Fekete szárnya füstöt okád,
torkot reszel, isten homlokát

takarja: a napot. És úszik
a Végtelen vizeken untig.

Fekete lobogó, hajnalig,
fénye nincs, s ha van, alig-alig.

Bús madár. Vonul szakadatlan,
szája forró, sistergő katlan,

s nincs megállás, fekete vándor,
szeme tűzben ég, szinte lángol.

S hiába gyúl fel a nap, az ég,
köd száll utána, és sötétség.

Esténként ágyba bújik velem,
s kivirít bennem a félelem.

Kassa, 2015. okt. 3.

 

Kánaánban

Kánaánban eltört a jegyesség.
Kánaánban nem lesz új menyegző,
se bor, terített asztal, se vendég,
csak dülöngő ház, pusztuló mező,

hol emberre vadásznak puskások,
és módjával bánnak a vigasszal,
a Falon új, frissek a rovások,
lesz kit siratni a kelő nappal.

Düh és bosszú tarol, mint a sáska,
nem nyugszik, csonkol, és belülről rág,
s nincs hozsánna, zöldülő pálmaág.

Nyáj sincs, csak bombával teli táska.
apáról fiúra száll a harag,
némán, mint a karthágói harang.

Pódafa, 2015. szept. 20.

Tags: gyüre_lajos