Dankuly Csaba: Ismeretlen

Esetleg a következő történt:
túszul ejtették az őrangyalom
(mert csak kell legyen nekem is
egy őrangyalom, hisz mindenkinek van
legalább egy őrangyala, állítólag,
ő a közbevetés köztem és Isten közt,
velem nélküle szóba sem áll, de talán vele se,
ha én nem vagyok), és elvették a mobilját.
Könnyen elképzelhető: már olyan hosszan
kicsengek (mindig is hosszan kell kicsengeni,
sőt a végtelenségig, de most ettől tekintsünk el,
ha lehet), és nem szól bele senki. Valószínűleg
úgy túszul ejtették (ahogy szokás), hogy ha
akarna, se tudna beszélni. Nem is engednék neki.
Vagy engednék, de úgyis csak azt mondaná,
amit ők akarnak, úgyhogy végül is inkább
kinyomom, nem akarom hallani a többit.
Terroristákkal nem tárgyalok. De mi
lesz az őrangyalommal? Vagyis velem? Őt féltem,
vagy magam? Felteszem: 1. csak kitalál
ő valamit, ha egyszer angyal (persze eddig
mért nem talált ki), 2. talán visszahívnak,
és addig meggondolom magam, kiegyezünk
(de csakis az ő kedvéért). De nem
történik semmi. Nem hív senki. Se ők, se ő.
Én se őket. Nem fogok megint a hosszabbnál
is hosszabban kicsengeni, csak hogy ugyanazt
halljam – már cseng a fülem. Egyezkedjenek
Istennel, ha tudnak, döntök végre, ő a góré,
és akkor megszólal valahonnan,
ahová bevágtam, ismeretlen, nem
is tudom, felvegyem-e.