Régi fényképek, új élmények Münchenben
A müncheni Pinakothek der Moderne Új látás című fotókiállításáról
Ha a fotográfiák kedvelői szeptember 30-ig ellátogatnak Münchenben a vizuális kultúra egyik templomába – Pinakothek der Moderne –, a „cseppben a tenger” élményében lehet részük. Neues Sehen. Fotografien der 1920er und 1930er Jahre címmel láthatnak egy válogatást Ann és Jürgen Wilde alapítványának képeiből. A kiállított művek a huszadik század fotográfiai formanyelvének első forradalmából adnak eredeti kópiák által ízelítőt.
Ennek a mintegy húsz esztendőnek az új látása – gyakorlati használatra: látásmódja – olyan jelentőségű az egyetemes fotókultúrában, hogy annak kezdő időszaka már jó egy évtizeddel ezelőtt átfogó tárlat megalkotására inspirálta a berlini Kunstbibliothek fényképszakértőit. Az akkor készült katalógus – Neues Sehen in Berlin. Fotografie der Zwanziger Jahre, Berlin, Kunstbibliothek, 2005 – nemcsak máig emlékezetesen idézi fel a fotográfia kiemelkedő évtizedének képeit, hanem az egykori fotókönyvek, kiállítási katalógusok, folyóiratrészletek, plakátok bemutatásával az egész korabeli horizontra is rálátást nyújt.
A megújulás előzménye: huszadik század elején keletkezett avantgárd képzőművészeti hullámok a fotográfia területét is megérintették. A frissen született stílusirányzatok közül főként a futurizmus, a dadaizmus, a szürrealizmus, majd az új tárgyiasság gyakorolt hatást a fotográfia formanyelvének alakulására. Az 1919-ben létrejött Bauhausban a fényképezést egyenrangúnak tekintették a többi vizuális művészeti ággal, és alkalmazását mindennapossá tették. A Weimarból Dessauba átköltözött iskola 1929-től új önálló részleget – Fotoabteilung, vezetője Walter Peterhans (1897–1960) – szervezve az oktatás által is hozzájárult a fejlődéshez. Az intézményes kiteljesedést megelőzte, hogy a fiatal Bauhaus-professzor, Moholy-Nagy László (1895–1946) érdeklődése a fotográfia és a film felé fordult. Az ennek egyik eredményeként megjelent Malerei Fotografie Film című könyve a Bauhausbücher 8. köteteként 1925-ben a fotográfiai új látás egyik kiindulási pontjává vált. Moholy-Nagy szemléletváltó szándékának jelentőségét tükrözi, hogy művét 1927-ben újra kiadták. (Magyar nyelven sajnos csak 1978-ban vált hozzáférhetővé.) A változások alapvető helyszíne Németország volt, de az Amerikából Párizsba érkezett, egykor dadaista képzőművész, Man Ray fotográfusi munkássága is átütő erejű volt ekkor. A futurista Bragaglia testvérek Olaszországban helyezték új alapokra a fényképi mozgásábrázolást. A húszas évek második felében még a sztálinizmus elhatalmasodása előtt orosz/szovjet újítók is jelentkeztek, a szintén képzőművészként indult Alekszandr Rodcsenko vezetésével.
Albert Renger Patzsch, Kauper (Blast furnace Herrenwyk), 1927.
A húszas évekre visszatekintő egykori monstre berlini bemutatóhoz képest Münchenben most egy kamaratárlat visz vissza minket a fotográfiai szempontból klasszikus korszakba. Ezért a „cseppben a tenger” metafora az indító mondatban. A közel kéttucatnyi felvétel képes arra, hogy rávilágítson arra a sajátosságra, amelyre Moholy-Nagy László kifejezését – „gesteigerte Sehen/enhanced vision” – idézve hívja fel a figyelmet a kis kiállítás bevezető szövege.
A képek sora egy radikális felülnézettel indul; a lengyel származású alkotó, Germaine Krull (1897–1985) egy cigarettázó nőről készült képe azért is fontos ezen a kiállításon, mert valószínűleg Münchenben is csak a fotótörténetben jártas nézők tudják, hogy ő ifjúkorában az itteni Lehr- und Versuchsanstalt für Photographie növendéke volt, s aztán rövid ideig egy portréstúdiót is vitt a városban. Itt indokolt megemlíteni, hogy ebben az intézményben szerzett szakképesítést a Krullhoz képest pár évvel korábban Budapestről érkezett Pécsi József (1889–1956) is. – A német fotográfusnő munkássága iránt közelebbről érdeklődők egy friss feldolgozást is kézbevehetnek: a jeles francia fotótöténész, Michel Frizot monográfiáját (Germaine Krull, Ostfildern, Hatje Cantz, 2015).
Az Amerikában született Florence Henri (1893–1982), aki zenei és festészeti tanulmányai érdekében szintén megfordult Münchenben is, 1927-ben vendéghallgató volt Moholy-Nagynál a Bauhausban. Az ő hatására lett a fotográfiai modernizáció megvalósítóinak egyike; ebben a kiállításban egyéni hangvételű portrék képviselik (Margarete Scholl, Nelly von Doesburg, Cora). – Az 1929-es FIFO (Film und Foto) kiállításon Stuttgartban, amely a moden fotográfia emblematikus jelentőségű megmutatkozása volt, egykor több mint húsz képe szerepelt.
Az 1898-ban született Anne – más írásmóddal: Aenne – Biermann (ered. Anna Sibilla Sternefeld), nem fotográfusnak indult; fiatal korában zongorázni tanult. Herbert Josef Biermannal kötött házassága, majd gyermekeinek születése után autodidaktaként kezdett fényképezni. A húszas évek végétől fotográfusi munkája mind hangsúlyosabbá vált, s rövidesen a modernizáció olyan sikeres képviselője lett, hogy Florence Henrihez hasonlóan nagyszámú képpel szerepelt a FIFO tárlaton. 1930-ban képei önálló kis könyvben megjelentek a Fotothek sorozat 2. köteteként – 60 Fotos, a művészettörténész Fanz Roh (1890–1965) bevezetésével. A sorozat érdekessége, hogy ugyancsak 60 Fotos címmel az 1. kötetben Moholy-Nagy László képeit adták közre szintén 1930-ban – ezt is F. Roh háromnyelvű bevezetőjével. A müncheni kiállításban több A. Biermann-kép szerepel, közülük az egyik Helga lányáról készült. Az új tárgyiasság jegyében született, igen erőteljes kivágású Nase und Mund (Orr és száj), 1929 körül keletkezett. A Boulevard de la Grand Armée 1931 előtti datálással látható. Ugyancsak párizsi utazás emlékét őrzik tőle az égbenyúló oszlopokról, valamint az oszloplábazatokról készült felvételei (Panthéon, 1–2. 1930 k.).
A húszas évek német fotókultúrájáról nem lehet beszélni Albert Renger-Patzsch (1897–1966) munkásságának felidézése nélkül. A fotográfiai neue Sachlichkeit (új tárgyiasság) általa létrehozott alapműve, a Die Welt ist schön (1928) annak idején Magyarországon kétféle visszhangot keltett. Az amatőrök orgánuma, a Fotóművészeti Hírek fintorgott – közelebbről: hivatkozás nélkül, tükörfordításként átvette egy német szaklap fanyalgását – Die Welt ist schön, Fotóművészeti Hírek, 1929/2. (máj.) 22. Eredetiben: R. Luther, »Die Welt ist schön«, Photographische Rundschau und Mitteilungen, 1929, 155–156. A magyar hivatásos fotográfusok lapjában, a Magyar Fotografia hasábjain a modernizáció iránt érzékeny Pécsi József pedig dicsérő sorokat írt – »Die Welt ist schön«, Magyar Fotografia, 1929/1. (jan. 5.), 11–12. Ann és Jürge Wilden kvalitásérzékére jellemző, hogy a korszakos jelentőségű Renger-Patzsch négy képe is látható most Münchenben. A meredeken fölfelé futó kürtők látványa mellett a természetet egy lehelletfinom fácska képe képviseli. A Cereus candelabrum latin nyelvű cím alatt szereplő kaktusz (1922/23) a Die Welt ist schön címadási gyakorlatát idézi. Az egy mozdony hajtóművéről készült premier plán az új tárgyiasság egyik iskolapéldája. Említést érdemel, hogy a bécsi Der Kuckuck, az osztrák szociáldemokrata párt képes hetilapja, amely kimagasló szerepet töltött be a fotográfia új formanyelvének széleskörű népszerűsítésében, több képpel – közöttük a mozdony hajtóművéről készült felvétellel – illusztrálva mutatta be Renger-Patzsch nevezetes albumát 1929 elején. Az új tárgyiasság egyik legjelentősebb képviselőjének életútja és munkássága egy angol nyelvű monográfiából is megismerhető – Albert Renger-Patzsch Photographer of objektivity, ed. by Ann and Jürgen Wilde, Thomas Weski, introd. Thomas Janzen, London, Thames & Hudson, 1997. Ez a kötet is utal arra, hogy az alkotó kölni archívumát a mostani kiállítás képeit kölcsönző Ann és Jürgen Wilde kezeli.
Az Emmanuel Radnitzky néven 1890-ben Philadelphiában született Man Ray Amerikában képzőművészeti tanulmányokat folytatott, fotográfusként Párizsban futott be a húszas évek elején. A Tristan Tzara előszavával kiadott fotogram összeállítása (Les Champs délicieux, 1922) ma a műtárgypiac egyik keresett, értékes darabja. A müncheni kiállításon látható képei – Élektricité, 1931; La Ville, 1931 – a kísérletező képzőművész/fotográfus dadaista hatásról tanúskodó munkái. Az alkotó életútjáról és munkásságáról nagyon jó áttekintést nyújt egy, a Taschen Kiadó által közreadott összeállítás – Man Ray 1890–1976, ed. by Manfred Heiting, Köln, 2000.
A Moholy-Nagy által is igen intenzíven propagált fényképezési irány-felszabadulás –fényképezés rézsútosan, sőt meredeken felfelé vagy lefelé –, az új tárgyiasságban hangsúlyt kapott radikális képkivágás, a kevés motívum megjelenítése és az anyagszerűség hangsúlya, a több expozíciónak egy képen történő tálalása kelnek életre ezen a tárlaton, kevés kép által is sokatmondó keresztmetszetet nyújtva a korszak modernizációs törekvéseiről. Egy igen fontos korszak fotótörténeti kislexikonaként is tekinthetünk erre a bemutatóra, érdemes tehát általa átfogó benyomásra lelni.
Albertini Béla