Hernyák Zsóka prózái

Anyuci idegrendszere

Anyuci idegrendszere soha nem látott szebb napokat. Anyuci testében az idegek vékonyak voltak, simák és egyenesek, nem tekeredtek egymás köré, mint a gyom a kertben. Anyuci ezt tudta is, kertje úgy illatozott, hogy az utcáról is érezni lehetett. Az udvarból pedig látni, hogy a kert rendezett, gyomtalan és Anyuci keze munkájától legalább annyira szép, mint egy szebb napokat soha nem látott idegrendszer. Anyuci az egészséges szálak közül napi rendszerességgel gyomlálta ki a gazt, permetezett, friss földet szórt a növények alá, és fertőtlenítés céljából vodkával öblögetett. Anyuci idegei csak akkor borzolódtak meg, csúnya, görcsös gócokba tömörülve, amikor Anyuci nem volt elég körültekintő, és a szálak védelmének napi rutinját megtörve, nem fertőtlenített. Ilyenkor, a fizetésnapok előtt, mereven ült a kerti székben, nézte a napon aszalódó dísznövényeit, és elképzelte, hogy a kezében tartja napi adag vodkáját. Az átlátszó, csúszós folyadékra gondolt a címkézett üvegben, hogy a kupakját letekerve a pohár fölé dönti, hogy a poharat megtölti és a szájához emeli. Anyuci a fizetésnapok előtt csalódottan csukta be a szemét és száraz belső szerveit figyelte. Látta, ahogy a finom és maró ital nem jut el nyelőcsövén keresztül a gyomrába és onnan beleibe. Azt is látta, hogy a bélbolyhai lustán nyújtózkodnak a bélfalán, és nem juttatnak el semmit sem a szebb napokat is látott idegrendszeréhez. Csak ezért – szögezte le Anyuci a kerti székben szikkadva, majd felkelt, és a pénztárcájához csoszogott. Kipattintotta a tárcát, és a tenyerébe szórta az aprópénzt. Ilyen világot élünk, üvöltötte bele Anyuci az aprót tartó markába. A kis, fém korongok a leheletétől átmelegedve mázsás súllyal húzták le Anyuci törékeny kezét, aki csalódottan visszaszórta őket a pénztárcába. Anyuci a gyorsan romló idegállapotára való tekintettel, a fürdőszobába sietett, és kivette a szekrényből a fertőtlenítőszert. Csak ezért, mondta megint Anyuci, mielőtt a flaska zöld kupakját letekerte, száját a szájához emelte, és hosszú, szenvedélyes csókot adott neki. Anyuci érezte, hogy a fertőtlenítőszer engedelmesen visszacsókolja őt, nyelvének ízlelőbimbóit melengeti, és nedvességgel tölti meg száraz testét. Miután Anyuci kicsókolta az üvegből az utolsó kortyot, visszaült a kerti székbe, és elnézte, ahogy a sárguló rózsabokrai halott leveleiket a földre hullajtják, friss és zöld hajtásokat engednek, amikre előbb apró és gyenge bimbókat, majd nyíló, vörös virágokat növesztenek. Anyuci megkönnyebbülten sóhajtott. A szájából kiáramló meleg levegőből örömmel szippantotta vissza életmentő csókjának porlasztott részecskéit. Kinyújtóztatta lábait, selymessé simuló idegszálaitól minden izma elernyedt. Anyuci elégedetten szállt magába, üdvözölte duzzadt és új erőre kapott szerveit. Bőrének pórusai kitágultak és Anyuci tiszteletére a fertőtlenítőszeres üveg illatára emlékeztető gőzt engedtek ki magukból. Csak ezért, mondta utoljára Anyuci, miközben nagyot szippantott a levegőből, és előbb zöldülő majd vörösödő teste békésen folyt ki a kerti székből.

Anyuci rózsabukszusa

Anyuci nagyon megharagudott, mert a ház előtti rózsabukszus, amit saját, két kezével növesztett ilyen szépre, friss hajtásokat engedett meg magának. Az engedetlen bukszus zöld, de Anyuci véleménye szerint leginkább ronda hajtásai az ég felé nyújtóztak, csúszósan, frissen, mint a meredező, urambocsá’, mondta Anyuci, fasz. Anyuci ezt nem nézhette jó szemmel, mert nagyon rosszul esett neki. Fogta a metszőollót, és csattintott vele kettőt, remélve, hogy a bukszus, bár hallása nem olyan kifinomult, mint Anyucié, megérzi majd a közelgő veszedelmet. A bukszus zöld hajtásaival kihívóan biccentett Anyuci felé, aki a pimasz gesztusra válaszul csatát kiáltott, és a metszőollóval a kezében az engedetlen dísznövény felé rohant. Nem vagyok a lányod susogta a széllelbélelt bukszus összedörgölőző leveleivel. Nem bizony, üvöltötte Anyuci, és a metszőollóval máris munkához látott. Lecsípte a meredező és illetlen hajtásokat, amik a levegőt némán hasítva hullottak a földre, röptükben átlátszó levet engedve Anyuci kesztyűs kezének fedetlen csuklójára. Kis gecik, szűrte le Anyuci a tanulságot, majd a diadaltól megrészegülve a bukszus alá feküdt, hogy a keményebb, fás szárakat is kezelésbe vegye. Anyuci arcát egy pimaszabb ág megkaristolta, mire Anyuci felüvöltött és az arcához kapott. Meg fogsz halni, kiabálta Anyuci az ízig-vérig romlott növénynek. A bukszus, érezve a fenyegetést, megmakacsolta magát, és továbbra is a házelőt díszítette. Anyuci rácsattintotta a kerti metszőollót a bukszus legvastagabb szárára, de az nem tört el, csak beleforgácsolódott Anyuci szép, kék szemébe. Nagy geci, suttogta Anyuci vészjóslóan a növénynek, és újult erővel csattintotta rá az engedelmes szerszámot a kemény és elleneálló fás szárra. A szár megroppant, majd el is tört, és Anyuci győzelmének ékes bizonyítékaként magával rántotta a bukszus egész tömegét a földre. Anyuci kihozta a baltát, és feldarabolta a halott növényt. A kemény részeket a fáskamrába hordta, hogy kiszáradva tüzelhessen velük, a friss, zöld és halott darabokat fekete szemeteszsákokba pakolta, és kirakta a ház elé. Anyuci, jó dolga végeztével vett egy forró fürdőt, kimosta szeméből a forgácsot, lesúrolta csuklójáról az idő közben fehérré kötött enyvet, majd felhúzta a frissen mosott pizsamáját, lefeküdt a kanapéra, és megnézte, mi megy a tévében.

1991-ben született Zentán. Tanulmányait a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végezte. Jelenleg Szabadkán él.