Pápay Szandra: Jelentéstér-teremtő mechanizmusok Parti Nagy Lajos grafitnesz című kötetében

(tanulmány)

A posztmodern poétika hívószavai, mint a fragmentáltság, nyelvrontás, nyelvi játékok, referenciális játékok, illetve ezek együttes jelenléte egy adott szövegben; sok esetben – célzottan – ellehetetlenítik az interpretáció lehetőségeit. Így alapvetően a szövegértelmezések sokszor megelégednek a fenti poétikai jellemzők láttatásával, a megkonstruálható jelentéseket pedig általában széttartó, egymást kioltó, egymásnak ellentmondó egységekként kezelik egy adott versszövegen belül. És alapvetően periférikus kérdésirány lesz a posztmodern poétikai program vizsgálatakor, hogy ennek a heterogén, folyton alakuló szövegvilágnak van e tétje azonkívül, hogy saját önmozgását tematizálja.

Ugyanígy kevés figyelmet fordít a recepció Parti Nagy Lajos költészetén belül a posztmodern versnyelv poétikai lehetőségeire. A magyarázatok többnyire kimerülnek a tömegkultúra és a magaskultúra összemosásának posztmodern törekvésében, valamint a tényben, hogy a modernség utáni tendenciáknak megfelelően a nyitott nyelvhasználatra reflektálnak ezek a szövegek. A sokszor fókuszba helyezett nyelvhús-paradigma is inkább elméleti, mintsem interpretációs vonatkozásban válik meghatározóvá.

Azonban Parti Nagy Lajosnál talán nagyobb tétje is lehet az efféle nyelvi játékoknak. A Parti Nagy-féle szövegalkotás asszociációs nyelvi mechanizmusai megnyitják és kibővítik a nyelvi tér jelentésdimenzióját. Az egymás mellé helyezett, többnyire egymást kioltó, látszólag értelmezhetetlen kifejezések motiváltsága elsősorban nem a jelentésadásban, sokkal inkább a jelentéslehetőség pozíciójának meghatározásában, a jelentés terének kialakításában keresendő.

Németh Zoltán utal a grafitneszről írva monográfiájában – egy Parti Nagy Lajos-idézetből kiindulva – arra, hogy e költészetben a nyelvi működés egyfajta kiterjesztés: „Egy darabig az volt a mániám, hogy csinálni kéne egy végtelen rasztert, egy nagy rácsot, amit kitöltök, vagyis mint egy nyomozó vagy restaurátor visszamenőleg re- és megkonstruálom az életem.” [Parti Nagy Lajos] (…) „A raszter jelentéstartományában megtalálható a fragmentáltság és a finom hálózatszerűség is, s ezáltal kettős értelemben is önértelmezésként léphet fel. Egyrészt mint kötetkompozíció (a visszamenőleg megkonstruált múlt a Szódalovaglás, az Esti kréta és a grafitnesz egyik tétje. (…) másrészt mint a nyelv működése értelmeződik: a hódítás aspektusa nyer ezáltal jelentést, a nyelv kiterjesztésének logikája.”1 Egy tudatosan konstruált szöveghálóról beszélhetünk tehát e poétika esetében, ami egyrészt fedi a posztmodern nyelv heterogén létmódját, viszont értelmezhető úgy is, mint annak a térnek a szélesítése, amelyben a műalkotás jelentésessé kíván lenni.

A kérdés tehát az, hogy az így megalkotott szöveg és jelentésterek sajátos autonómiájukból adódó széttartásuk miatt teljesen elbizonytalanítják-e a megképződő komplex olvasatot egy adott versszövegen belül, és csak ebben a játékban állna funkciójuk is, vagy értelmezhetjük esetleg – a posztmodern poétika alapkategóriájánál maradva – nem pusztán játékként, hanem – legalábbis – összjátékként ezt a fajta poétikai megoldást.

A grafitnesz kötet sok helyen reflektál is a nyelvnek és a térnek az egybejátszására. Ezt támaszthatja alá, hogy a megnyilatkozás sokszor egyfajta térélményhez, és az abban való mozgáslehetőségekhez kötött:

Hogy a Keleti vagy a Nyugati, innen nézve kicsikét mindegy,
pályaudvar, egy elnagyolt vershelyzet indulási oldala,2

Rögtön a kötet egyik nyitó versében (Egy bőrönd repülő) – mely egy a lírai alany számára is képzelt
vonatútról szól – mintha a versírás lehetősége is a valamilyen irányba való elmozdulásban
artikulálódna, kudarca pedig épp e mozgás hiányában.

Nicht hinauslehnen. Nicht? Hová hinaus, ha kívülünk a bent?
(…)
Bocsánat, jófelé megyek? Hová tart kérem? Látja, épp ez az,
motyogja P, vidámparki tikettet mutogat a kalauznak, dodzsemre
szól, tudom, de hát az óriáskerék felé ma nincs vonat,
motyogja P, s hogy nem megy csehova.3

Az idézetekből érzékelhetővé válik az (össz)játék, ahogy az egyik jelentésstruktúrában lezárt gondolatot egy másik struktúra jelentésmezeje veszi át. A magyar jelentésben „Nem szabad kihajolni.” mondatnál lépünk át a német nyelvi struktúrába, vagyis elvonatkoztatva a kihajolás mégis megtörténik. Éppígy játszik a különböző nyelvi terekkel a nem megy csehova-sorban, ahol a vers a mondat tartalmi lezártságát egy egész irodalmi dimenzió felé nyitja meg, behozva a jelentéshálóba a csehovi szövegek statikus létélményét.

Vagyis ezek a széttartó nyelvi megoldások ki tudják egészíteni egymást a szövegértelmezésben. S valójában a grafitnesz kötet egyik alapproblematikáját teszik reflektálttá – így gyakorlatilag egy motivikus háló kiépítéséhez járulnak hozzá. Hiszen a 2003-ban megjelent kötet a korszakváltás ironikus újragondolásaként tematikusan és motivikusan is a folytathatóság kérdéskörét feszegeti. A 2003-ban ötvenéves Parti Nagy Lajos az önmagával számot vető költő beszédpozícióját felvéve, ironikusan reflektál e pozíció megalkothatóságának lehetőségeire: „Lám, élünk kétezerben, s túl lesz, / lám, élve ezredünk…”4; „Ha ötvenéves elmúltál, egy éjjel / egyszer fölébredsz erre, s eltünődöl…”5

A versszövegek sokszor a (költői) hagyományban való pozícionálás lehetőségét, s e hagyomány folytathatóságának kérdéskörét feszegetik. Ez tematikusan és motivikusan is megjelenik a különböző szövegekben. Motivikusan a linearitás és ciklikusság variációinak ütköztetése lesz különösen szembetűnő a versekben. Már a kötetszerkesztésben is tudatosnak tűnik e két tendencia, amit a régi és az új versek egybeszerkesztésének szándéka jelez. A korábbi alkotások jelenbe integrálásának poétikai problémáira reflektálva több helyen változtatásokkal is él a költő. A vissza-visszatérő szövegeket megszakító újabb alkotások a körkörösségben való előrehaladás igényét és annak paradoxonjait realizálják.

Az elmúlásnak az ironikus tematizálása, s ezzel együtt a körkörösségre és linearitásra való reflexió érdekes módon a kötet első felében – szinte egységet alkotva – különösen hangsúlyos. A Nyár, némafilm című versben e két véglet a cirkusz kifejezéssel kerül párhuzamba: „válik a nyár, fehér bohóc a cirkuszától”; „na bumm sztarára bumm, hát nem fogsz folytatódni”. Ez a gondolatmenet később a Medwendel című versben lesz igazán hangsúlyos: „Körbehullámzik némán a porondon.” A vers terjedelmével és ismétlődő soraival is bekapcsolható a fenti értelmezésbe, de nemcsak formai, hanem egzisztenciális kérdéssé is teszi a folytathatóság lehetőségeit egyetlen különálló sorával: „És legbelül kaparászok ezzel a verssel.”

Így alapvető kérdésiránnyá válik a versszövegek értelmezésekor, hogy a linearitás-ciklikusság motivikáját, valamint a folytathatóság kérdéskörét a posztmodern poétika széttartó nyelvi lehetőségei hogyan képesek, képesek-e egyáltalán artikulálni. A grafitnesz kifejezés már valamiképpen utal a formajáték (fitnesz) és a versírás (grafit) kapcsolatára. A különböző szóalkotási módok rendre egy lezárt szóalakot nyitnak meg és kötik hozzá a következő szóalakhoz (Holdbanán, Kafének). Érdekes, hogy szintén egy másik nyelvi struktúrában, jelen esetben az angol nyelvben is értelmezhetően. A fit hangalak a passzolni jelentésében megerősíti ezt a poétikai törekvést; illetve elvonatkoztatva a -ness mint angol főnévképzésre használt szóvégződés is bekerülhet az értelmezési hálóba.

A Hal éji éneke című versben a linearitás és ciklikusság elsődlegesen a versformában, a ritmusban artikulálódik, majd ezt egészítik ki a szöveg más dimenziói, úgymint a képiség, a versformának megfelelni kívánó szótagszám miatt roncsolt szóalak, illetőleg az idegen kifejezések.
Képileg egyszerűen a kör és vonal (a hosszú és rövid szótag váltakozásából összeálló versformát látjuk). Tematikusan a mozgást jelentő cselekvések ütköztetését említhetjük meg a statikusságot kifejező szavakkal, amit a ritmus és tempó is igazol – lassú és gyors sorok váltakozása: nem mozdul —; sebes oo; tovasuta oo; utazik a oooo.
Illetve olyan helyeken töri meg a vers valamilyen módon ezt az automatizáltságot, ahol a jelentés is afelé tart, hogy dinamizálja ezt a magába forduló nyelvi világot. Megtöri a ritmust a kaucsukká szóban, ami elvonatkoztatva a gumi formai jellemzőire, az alakíthatóságra utal.
Illetve az ó lik a hálóból kifolyik a bel cantó sorban, mely egy éneklési technikára utalva elvontan szintén a versforma lehetőségeire utal.

Ami alapvetően az elmozdulásban határozódik meg: „ez a fura / pontyordnung / kireped a / burkából / hova hova / morgenstern / hova / ó”. A hova irányjelölő kérdésre ismét egy nyelvi aktus lesz a válasz az idegen kifejezésekkel. Hasonló a váltás a nyelvi terek között a Rókatárgy alkonyatkor című versben: „A rókatárgy, hogy menekülsz, / a luftod és laufod.” Így a menekülés nemcsak tartalmában határozódik meg mozgásként, hanem nyelvileg is: kiugrás az egyik nyelvi térből egy másikba.

Ezt a nyelvi-poétikai interakciót szem előtt tartva válhat érthetőbbé a Merlin, gerlever című vers összetett jelentésstruktúrája. Első olvasásra is látható, hogy valamiképpen az (vers)írás lehetőségeire kérdez rá a szöveg, azonban nem egyértelmű, hogy az egymással összeegyeztethetetlen, elsőre értelmetlen vagy épp a nyelvhasználat perifériájára eső kifejezések jelentésükben miként járulnak hozzá a téma formai és motivikus megjelenítéséhez.

A cím egyik kifejezése – Merlin – rögtön érthető, s formailag rímel a vers utolsó szavára: berliner. A cím második szava – gerlever – már kevésbé dekódolható. Az asszociatív értelmezésre hagyatkozva egy Gerleve nevű német helységnévre, esetleg egy Gerlever névvel ellátott, elixírnek tekintett, gyógynövényekből készített régi német szeszes italra gondolhatunk. Engedve az elvont értelmezési lehetőségeknek tovább absztrahálhatjuk a kifejezést, s az angol gear lever – sebváltó kifejezést is az interpretáció horizontjába emelhetjük. S bár ezek a jelentéslehetőségek közvetlenül nem járulnak hozzá a szövegegész megértéséhez, ez a fajta asszociációs mező mégis egy nagyon fontos irányt szab az értelmezésnek. Annyi bizonyos, hogy a cím mindkét szava aktivizálja a német és az angol nyelv adta jelentéslehetőségeket is. A vers első sora pedig reflektál arra, hogy e két nyelvi dimenzió a magyar nyelvi jelentés kibővítéseként lesz működtetve: a tollas gerlever összetételt nehezen értelmezzük, azonban a tollas gerle kifejezéssel már könnyebb dolgunk van. Azonban a versegész szempontjából a pusztán asszociációs hangzásjáték elsősorban nem a jelentésteremtésben lesz érdekelt, hanem annak a térnek a kijelölésében, melyben a szöveg jelentésessé kíván lenni.6

A jelentéstér kialakításának problematikusságára utal a vers formája is, mely a klasszikus szonettet idézi. Mivel a versben Babitsra is történik utalás, ezért alapvetően két lényeges kérdés látszik kirajzolódni a szövegben. A közlés térigényét teszi reflektálttá a vers, amennyiben egyfelől lezárja azt a szonettformával, másfelől azonban kinyitja a német és az angol nyelvi jelentéslehetőségek irányába. Valamint a hagyományban való benne lét paradoxonjait is megjeleníti a vers, hiszen egy klasszikus formát alkot meg új nyelven, új tartalommal. A mottóban idézett szöveg pedig egy harmadik problémalehetőséget is aktivizál: vajon a mesteri formajátékból született szöveg bír-e művészi értékkel? („Ezek hideg saláták. Mind ügyesség.”)

Érdemes megvizsgálni, hogy az ily módon megteremtett szövegtér miként járul hozzá a vers tematikus-motivikus felépítéséhez. Ehhez a cím két kifejezését kell szemügyre venni, melyben elrejtve megtaláljuk a szöveg dinamikájának két legfontosabb pontját. Amíg a Merlin kifejezés a line, linea képzetkörét mozgósítja, addig a gerlever szó az ever – örök fogalmi dimenzióját nyitja meg. Míg utóbbi a körkörösségre, visszatérésre, állandóra, addig az előbbi az egyenesre, folytonosra, újra és folyamatosra utal. Az ever és a fogalomkörét erősítő szavak a versben: gerlever, klott-rever, elkevert, hever, Merlin, liner, gigerlin, berliner.

A vers e két hangkapcsolat váltakozására van felépítve, értelmezésük pedig csak egy másik nyelvi tér ismeretében lehetséges. Jó példa erre az utolsó versszakban szerepeltetett gigerlin kifejezés, mely egy német eredetű, már nem használt szavunk, s így duplán utal arra, hogy a jelentés egy többfelé nyitott térben valósul meg.

A hagyomány körkörössége, mely a formai kötöttségeket is magában foglalja, valamint az írás nyitott folyamata egy kettős motívumrendszert alakít ki a szövegben, mely egyrészről a kör (lyuk, gomb, örökíró – mint golyóstoll), másrészről a vonal (szablya, sor, liner) alakzatának megjelenítésében mutatkozik meg. A körkörösnek és folytonosnak a motivikus megjelenítése formajátékként is realizálódik, amennyiben az egyiket az i betű (imbisz és gigerlin), a másikat pedig az ö betű halmozása is erősíti. Nem véletlenül használja Parti Nagy Lajos az örökíró szót a manapság használatos golyóstoll helyett.

Az ö hang továbbá utal az ő személyes névmásra is, mely szintén a játékba hozott hagyományra utalhat: „jön Babits, s bepólyál berliner.” A szövegben az ő mint személyes névmás egy másik nyelvi térben is mozgósítva lesz: a német er kifejezés kerül előtérbe a versben: „ha nincs, hát térdre er.” Megszakítja a jelentést a szövegformában, azonban aktivizálja azt egy absztrakt jelentésmezőben. Ezt erősítheti továbbá, hogy a versszöveg csak kétszer szólal meg első személyben, a vers két utolsó versszakában, mely valamiképpen a sajáttá tétel folyamatát is feltételezheti: „tinten penődöm”; „hideg szonettem, íme itt hever”.

—

1 Németh Zoltán, Parti Nagy Lajos, Pozsony, Kalligram, 2006, 252.
2 Parti Nagy Lajos, Egy bőrönd repülő = P. N. L., grafitnesz, Bp., Magvető, 2003, 6.
3 Uo., 7.
4 Parti Nagy Lajos, Az angyal habja = P. N. L., grafitnesz, Bp., Magvető, 2003, 5.
5 Parti Nagy Lajos, Egy lopott kádé = P. N. L., grafitnesz, Bp., Magvető, 2003, 37.

6 Ezt a motiváltságot erősíti a fine angol kifejezés fonetikus használata is a versben (fájn).