Fekete Anna versei

Liam Moody felvétele

Ketten

Madonna kisdeddel, kígyókkal, hegyekkel,
rózsákkal és tengerrel. Mama és baba,
képeslapon, oltárképen. Ilyen a jó gyerek,
ilyen az anyukája. Hiszen valamelyiküknek
kicsinek, halottnak vagy tehetetlennek
kell lennie, mint a Pieta vagy a Mennybemenetel
gyönyörű látomásában: örökifjú Krisztus
emel magához egy töpörödött vénasszonyt.

Két egyformán diadalmas és fiatal test
elviselhetetlenné tenné a szembesülést,
hogy a jövő itt teljesül be, közöttünk.

Közöttünk, mindörökre és szakadatlanul.

Örökre

A megbántott gyereknek éles csonk
nő a mutatóujja helyén, hegyes nyárs,
rút tövis, döfni, szúrni jó. Ha megbántottak,
többé nem tudsz veszteni, nem tudsz szeretni
vagy újrakezdeni. Még szíved szerelme is azt hiszi,
a mutatóujjaddal fenyegeted. Pedig csak ölelni
akarod vagy búcsút inteni. Mert szeretni, úgy
igazán, csak azt szereted, aki megbántott.

Az Alpokban, 2015 nyarán

Mint valami zárda,
habos, csipkés, kupolás, tornyocskás.
Alzheimer Haus a hegyekben, kutyák
és kardvirágok őrzik, meg egy borókasövény.
Itt találkozhat az öngyilkos Habsburg herceg
a keleti fronton maradt nagybácsik szellemével.
És nincs más, csak ötven öreg hölgy és dallamok,
varázsütésre megtalált levelek, régen elhagyott,
de hajnalban feltámadt gyerekek. A cukorkék
hegyek közt könnyed lebegés marad a bűnökből:
fátyol, fahéjas tekercs, vanílialekvár. Nincs is más itt,
csak tollpihével tömött zsákok, szigorúan őrzött
játékbabák, összetört és megtalált nevek.
Mindig hajnalban jönnek a férfiak,
hogy elvigyék a holttesteket.

Utazás, befejezetlen

Alkonyatkor elenyésző tornyok,
fehér tornácok, romos boltívek,
a megsemmisülés és a tenger közt
fehéren villámló madarak.

Köveit kéz nem érintette. Ki mászna meg
egy sziklaszirtet az Égei-tengeren?

Csak néha bukkan fel, mikor az utazástól kábán,
éhesen, a kezedben szorongatott langyos üdítővel
megkérdezed: miért velem történik ez?

Megjelent az Irodalmi Szemle 2017/11-es számában.

Fekete Anna (1988, Komárom)

Költő.