Mellár Dávid versei

Alagi Mihály felvétele

Árnyékbokszolás

„Az árnyékbokszolás lényege az, hogy nem a partner valódi álláspontjára, érvelésére reagálunk, hanem egy ahhoz megtévesztésig hasonló, de sokkal nehezebben védhető álláspontra vagy gyengébb érvelésre.”

„Amikor a halál ideje közeleg, az ember a következő jelenéseket látja: egy nagy sziklás hegy lebeg fölötte, mint egy árnyék. Azt gondolja magában, hogy a hegy rá fog zuhanni, és a kezével olyan mozdulatot tesz, mintha megpróbálná elhárítani.” (Tibeti Halottaskönyv)

A kutya nem törődött vele,
hogy mi vette körül,
belül forgott önmagában.
Máshol volt, nem ott, ahol
mozdulatlanul a szürke macskakőre
bámult. Nem ismerem a kutyákat.
A csapos mondja: terelő fajta,
hároméves, de ritkán van velünk,
gyakran felejti el, hogy kutya,
ha elmerül az árnyékvilágban.
Kértem egy sört, és figyeltem,
közelről, mint a bíró, aki szinte benne áll
az ütésbe az utolsó pillanatig.
Megfigyeltem a figyelőt:
Tudatos a Tudattalant, Edző a Játékost
figyelheti hasonlóképp belülről.
Szájában faháncs: az epilepsziásoknak
tömik be így a szájukat, ha még nem túl
késő menteni a nyelvet, már nem mond semmit
ilyenkor, nem ugat, nem csahol. Ráharap,
mint bárki más meccs előtt a fogvédőre.
Az árnyékok ki-be járnak a műanyag panelból
kirakott télikertbe.
Ajtó nincs, süt a nap, ősz van, október.
De a kutyát nem érdekli semmi és senki,
csak a semmi és senki árnyéka. Az egyszeri.
Ha nincs mozgás, vár, koncentrál,
mint aki minden valaha létezett pillanat lényegét
akarná épp tetten érni egyetlen pillanatban,
mely újabb és újabb alakot vesz fel, ha
belép valaki, az árnyék új formációvá rendeződik.
Úgy tűnt, hogy határozottan tudatában van
mindennek, kivéve annak, ami van.
Az árnyékokat próbálta összeterelni,
a sok tudatlant, a sok-sok elemi részecskére
bomló semmit.
De egyszer kockáztatnia kell.
El kell hagynia, amit ismer.
Akkor majd végre elkapom
a tekintetét, két balhorog árnyéka közt
találkozunk, egy pillanatra
ez eltereli a figyelmem,
hogy fogalmakból identitást alkossak
egy kutyának, hogy beismerjem,
nem tudok semmit. Amit eddig
csináltam, az csak önmagammal való
árnyékbokszolás volt. Ami tény:
süt a nap, ősz van, a sör finom,
még mindig ringben
vagyok.

Kizökkenés

A börtönben közelebb kerülsz emberekhez:
Póker vagy snapszer
közben
ismered meg a másikat: bevett szokások, gesztusok, taktikák
mentén játszik pusztán a játék kedvéért, véletlenül
hozzád ér osztás közben ott, ahol nincs tétje
a csalásnak, a vesztésnek vagy a verekedésnek,
ahol nincs több pakli, ott érted meg az egyszerűséget:
hogy a játék elsősorban társas, legyen
ilyen, olyan vagy mimetikus.
Az örök tét a Biblia.
A könyv más értelmet nyer egy ketrecben,
Az marad belőle, ami:
Jelzők, főnevek közé zárt igék a papíron:
Egyszeri és mindennapi fogyasztható alapanyag:
olvasod, téped, szívod az oldalakat.

A börtönben közelebb kerülsz a szerelemhez:
Csak a lényeg marad: a baszás, a költészet.
Együtt énekeltek a zuhanyrózsa alatt békebeli matrózdalokat,
a káromkodás akusztikájából is csak a rezümé ragad meg: a rímek
és a dallam visszhangja a csempe falán.
Száj vagy segg, mindegy, a szerelem a lényeg: az átlőtt gránátalmák,
a kis kupidók vagy a kibelezett fügék értelmezése a testen.
Elmaradnak a szilárd meggyőződések, az esélyegyenlőségek.
Följegyzik a nemed az elején, kiválasztod, mi vagy, minek
érzed magad, de amint belépsz, el is veszti értelmét, beleolvadsz
az egyneműségbe.
A börtönben közelebb kerülsz magadhoz:
félsz, hogy elvesznek valamit, ami a tied,
ami te vagy: konkrét és elvont főneveket:
család, ház, szabadság, munkahely, gondolat.
De rájössz, hogy önmagad nélkül is vagy,
létezel, törött ujjakkal, hiányos fogsorral,
ahogy a naptárak számok és hónapok nélkül
is tökéletesen működnek a rácsok mögött:
meztelen nők és sportmotorok magazinja.
A sitten nincsenek az órán mutatók,
csak kattogás van. Az is kizökken
néha.

Kötél, tánc

I.
Egy távoli bolygó-

t nem érdekli,
hogy a földi
gondolat
mit gondol el
(róla vagy nem róla):
hogy élhető az élet
rajta, vagy nem,
hogy egy kisfiú
kavicsokat számolgat
egy másik bolygón,
vagy nem.
fáradtan, de újabb
tízmilliárd évre készen
kényelmesen fordul egyet
lassan és ráérősen,
mielőtt fogja magát
és a tudattalan
belső nyomástól
egy pillanat alatt
darabokra hull.

II.
A kicsusszanó ürülék

mindennapos,
egészséges,
ha periodikus.
a csusszanás
megnyilvánulása,
alakot öntése a térbe
már változó lehet.
ha eleged van, és nagy
a nyomás, akkor nem
nézed a kultúrát,
még az elmegyógyintézetben
sem. nem érdekel, ha megcsíp
egy méh, s a fúlánk még sokáig
lóg belőled, pumpál test nélkül is.
ha muszáj űríteni
kicsúszik belőled bárhol
a könny, a vér, a méreg, az ondó,
vagy az ürülék,
akár egy aula közepén is,
de megkönnyebbülsz
az akaratodon kívül,
de általad kitermelt,
belül felgyülemlett
fölöslegtől.

III.
Egy méh

belének hangtalan
kifordulása automatikus,
mint az ajtó, a sebváltó
vagy a taposóaknák
kattanó ciklikussága
és a többi apró ösztönös
műveletet utánzó
összetett program,
ami az emberi szervezet
működésének alapját
tükrözi (élőben és gépben).
ahogy az én egy része is
csak automatikus reakciók
sorozatát játssza le.
automata ismétlődés
mi az érintés után önműködésbe
lép. talán a világban
minden beállított.
a véletlen is csak azt
nem te állítod.
a meglepetés és a rémület villanásszerű
pillanatában: méreg spriccel az érbe,
fullánk szakad.

IV.
Egy őz

langyos csöndben
lépeget egy haldokló
bolygó aszfaltján. patája
kopogása visszhangzik,
mint magassarkú cipő
veszélyes környék motelfolyosóin.
vagy mint
nővérkék parafatalpú
papucsa az agyonsikált
csempelapokon.
egy rossz mozdulat:
patája megcsúszik
a hideg aszfalton
hagyott langyos
bélsáron, s lelép
a járdáról az
érintetlen talajra.
a felszín alatt
kéreglemez
mozdul, biztosíték
kattan tompán
az őz darabokban:
bele cafatokban,
apró kavicsszerű
tárgyakra esik szét
a teste, az égbe repül
halkan s véletlenül.

V.
Egy kisfiú

a parton kavicsokat
számolgat. vállát
húzogatja, halkan
mormol valamit
zsebre dugott
kézzel, sapka
a fején, csoszog
a kavicsok között
lehajtott fejjel.
nem gondol.
számol és
emlékezik.
számolgat, válogat,
keresi a hiányzó
részt. közben
fölötte egy bolygó
szűnik meg lenni épp,
s a víz egyre közelebb
ér hozzá.
a kisfiú nem szól,
hagyja, hogy történjen.
nem érdekli
a több vagy
a kevesebb,
nem érdekli
a mozgás, a változás,
csak az adatfeldolgozás.
számol és
válogat
tovább az objektív
transzban:
sok adat közt
a megfigyelés
a jelenlét.
rajta kívül
a nyomás. zúg,
súg, bezavar.
nem fél.
de érzi, hogy lassan
újra kell majd
kezdeni. ha megcsípi
egy méh, vagy rájön
az üríthetnék, esetleg
egy őz vagy bolygó
apró kavicsékszerekre
esik szét. de néha elég
sokkal kevesebb is

VI.
Kötél, tánc

.                       Példák:
.                   1. Egy távoli bolygó kényelmesen fordul
.                       egyet
.                   2. A kicsusszanó ürülék egy
.                       elmegyógyintézet aulájának közepén
.                   3. Egy méh belének hangtalan
.                       kifordulása a rémület pillanatában:
.                       méreg spriccel az érbe, fullánk szakad
.                   4. Egy őz halkan és véletlenül
.                       taposóaknára lép
.                   5. Egy kisfiú a parton kavicsokat
.                       számolgat

Apróságokon csúszik el
a Vagyok:
egy varjú diót tör a fán,
a kutya befut a lakásba,
és nem tudod kikergetni,
reggel a tükörben
halvány rőtbarna
csík nyoma a borostán
az orr alatt,
éjjel egykor elfogy a kávé,
vagy elejtesz egy poharat,
de van, hogy csak letörik
alattad a semmi ága

Megjelent az Irodalmi Szemle 2018/1-es számában. 

Mellár Dávid (1992, Dunaszerdahely)

Költő, író.