Kosztrabszky Réka: Regionális irodalmi kalauz.

A Szlovákiai magyar szép irodalom 2016 és 2017 című kötetekről (kritika)

A „szlovákiai magyar irodalom” egyik önreprezentációs formájának a térség irodalmáról átfogó képet nyújtani kívánó irodalmi antológiák megjelentetése tekinthető. 2004-ben a hagyományteremtés szándékával, valamint a Szép versek, illetve a Körkép című antológiák mintájára olyan évente jelentkező, szlovákiai magyar irodalmat bemutatni kívánó vers- és prózaválogatások jelentek meg, melyek a rendszerváltást követő, generációs csoportosulások publikációs felületeként funkcionáló kötetekkel szemben a régió irodalmában megmutatkozó sokszínűség hangsúlyozására, bemutatására törekednek.

A 2007-es évtől Szlovákiai magyar szép irodalom címmel jelentkező összevont antológiák létrejötte vélhetően és részben financiális okokkal is magyarázható, hiszen a forráshiány az elmúlt évek során a válogatások terjedelmének csökkentését vonta maga után. Ez a kettő az egyben felosztás azonban nem feltétlenül tekinthető szerencsés megoldásnak, hiszen a reprezentativitás elvének megtartása – mely még egy kizárólag egy műfajt előtérbe helyező antológia összeállítása esetén is nehézséget jelent – ily módon nehezen megvalósítható, hiszen míg egyes alkotók gyakran egy másik szerző rovására kerülnek be a válogatásba, addig mások több – akár eltérő műfajú – írással szerepelnek a könyvben, vagy éppen csak egy-egy alkotásukat válogatják be a szerkesztők. Egy kortárs alkotókat és irodalmi irányokat a maga teljességében bemutatni képes antológia összeállítása nyilván kivitelezhetetlen feladat (pláne a válogatás terjedelmét is nagyban befolyásoló szűkös anyagi támogatás mellett), azonban mégis szükséges lenne egy olyan körültekintő szelekciós elv kidolgozása, mely alkalmassá tenné a kötetet a régió irodalmát jellemző tendenciák bemutatására. Bár a válogatásokban helyet kapó művek többsége szlovákiai magyar folyóiratokban jelent meg először, találhatóak köztük olyanok is, melyek magyarországi periodikákban (például a Kortársban, a Bárkában vagy az Alföldben) láttak először napvilágot. Az ilyen esetek felvetik azt a máig viták tárgyát képező kérdést, hogy egy térségtől és határoktól független magyar irodalom tételezése esetén szükséges-e külön antológiát szentelni a szlovákiai-felvidéki magyar irodalomnak, illetve, hogy a kötetben elhelyezett költemények és prózák stílusa, beszédmódja és tematikája mutat-e olyan, az adott térségre jellemző sajátosságokat, melyek egy ilyen válogatás kiadását indokolják.

Bár erre a kérdésre nem lehet egyértelmű választ adni, a magyarországi lapokban megjelenő írások – még ha egyelőre nem is ezek vannak többségben a tárgyalt válogatásokban – beválasztása a szerkesztőknek a kisebbségi elszigetelődés eltörlésére irányuló szándékaként/kísérleteként értékelhető, s a magyarországi irodalom iránti nyitottságról tanúskodik, mely kiemelten fontos ahhoz, hogy a szlovákiai magyar szerzők közül a jövőben is minél többen válhassanak (el)ismert szerzővé Magyarországon is.

A legtöbb antológiához hasonlóan a Szlovákiai magyar szép irodalomba beválogatott írások sorrendjét is az alkotóik nevének betűrendben elfoglalt helye határozta meg, mintsem az egyes művek tematikája, holott egy ilyen típusú elrendezés lehetővé tette volna az egyes alkotások ciklusokba tömörülését, mely a régió irodalma főbb irányvonalainak átláthatóvá tételéhez járulhatott volna hozzá, hiszen a kötetben szerepelő 30 szerző költeményei és prózái műfaji és tematikai tekintetben is igen változatos képet nyújtanak.

A 2016-os válogatás egyik meghatározó tematikai vonulatát a múlthoz, a történelemhez, illetve a személyes emlékekhez való viszony képezi. Ezen viszonyulások művészi megfogalmazása olykor költői szerepjátékokat is eredményeznek, mint például Tőzsér Árpád Deborah, avagy az Éden szíve című költeményében, mely Milton leánya áldozatos életének bemutatása révén arról tanúskodik, hogy a – személyes múlt mellett – a történelmi múlt csak egy-egy imágó segítségével válhat hozzáférhetővé, s általuk lehetséges beszélni az olyan univerzális kérdésekről, mint például a hatalom és a költészet egymásra gyakorolt hatásáról és viszonyáról. Grendel Lajos Az idő hosszában című elbeszélésének főhőse a múlt visszahozhatatlanságának rezignált tudomásulvétele mellett azonban arra döbben rá, hogy egykor szeretett kedvesének változatlansága egy biztos pontot nyújt az életében, Plonicky Tamás novellája (Princípium) pedig a Ferenc Ferdinánd meggyilkolását megelőző nap, illetve a merénylet előtti percek eseményeit mutatja be a tette által jelentős történelmi személyiséggé válni kívánó Gavrilo Princip szemszögéből.

A nyelvben és nyelvhasználatban rejlő lehetőségek kiaknázása úgyszintén meghatározó vonása a kötet egyes műveinek. Tóth László Elégia a kihullott fogakhoz című versében például a játékosságot és a humort a fogakhoz kötődő cselekvések, kifejezések, metaforák, valamint akusztikus jelenségek – illetve a fogak elvesztésükből adódóan már azok hiánya – teremtik meg, Száz Pál legendameséinek tájnyelvi kifejezéseket tartalmazó költeményeiben pedig a füvek, fák és növények formálta metaforikus világ, illetve egy sajátos költői nyelv fonetikus nyelvezet általi létrejötte figyelhető meg.

A kiszolgáltatottság eredményezte magányt és szorongást több írás is tematizálja. Bodnár Gyula Űrben bolyongva című versében például egy kerekes székhez kötött és az ápolók segítségére, jóindulatára szoruló ember alakját helyezi metaforikus keretek közé, Pénzes Tímea elbeszélésében egy olyan idős nyomorék férfi alakját rajzolja meg, akinek társaságigényét szintén az életében ciklikusan előkerülő-eltűnő emberek enyhítik ideiglenesen, Szalay Zoltán novellájának hősét pedig a rendellenessége miatt perifériára került új ismerősének elvágyódása és kapcsolatokat elutasító attitűdje ítéli soha fel nem oldódó magányra.

Az antológiában több alkotó (Forgács Miklós, Kulcsár Ferenc, Mizser Attila, Németh Zoltán, Szászi Zoltán) Borbély Szilárd emlékére, illetve Tőzsér Árpád 80. születésnapjára készült költeménye (Fellinger Károly – Ásványvíz, Szászi Zoltán – Észlelés múlt időről Sebastianus sebeibe nyúlva és Vida Gergely – Egy Sebastianus-flashforward) is megtalálható, melyek az említett szerzők alkotói világára jellemző tematikai és formai sajátosságokra való rájátszással, valamint intertextuális utalások alkalmazásával íródtak, illetve a szóban forgó két alkotónak a kötet költőire gyakorolt érzelmi és kreatív hatásairól tanúskodnak.

A 2017-es válogatáskötetben ugyancsak megtalálható a tiszteletadás gesztusa, mégpedig a 2005-ben elhunyt, s a 2016-os esztendőben méltó síremléket kapó felvidéki költő, Zsélyi Nagy Lajos felé, akiről három szerző is megemlékezik: Ardamica Zorán (Három Zsé), Barak László (Nézz ki zsélyi gödrödből, Lajos!) és Tőzsér Árpád (Megkövető levél Zs. Nagynak a túlvilágra). A 2017-es antológia a versek és novellák mellett olyan regényrészleteket is tartalmaz, melyek egyfelől önálló szövegként is megállják helyüket, másfelől pedig felkeltik az olvasók érdeklődését a művek egésze iránt. Baka L. Patrik Tűz egy tükör túloldalán című szövegében a római és germán szembenállást egy alternatív világba helyezi, Grendel Lajos Bukott angyalok című regényrészletében a múltbéli bűnökkel és döntésekkel való szembenézés nehézségeinek megjelenítésén keresztül az erkölcsösség és az amoralitás viszonyát boncolgatja, Szászi Zoltán szövegrészlete (A kislány, aki körbehorgolta magát) pedig egy kisváros lakóinak történeteit realisztikus, abszurd és szürrealisztikus síkok egymásba játszásával megjelenítő „novellaregényéből”, a Bábukákból nyújt ízelítőt.

Az ábrázolásmódok pluralitása jellemzi a kötet más szerzőinek szövegeit is; Szalay Zoltán abszurd és valóságos elemeket elegyítő elbeszélésének (Felföld végnapjai) hőse például tehetetlenül sodródik az álomszerű és valóságos események között, R. Nagy Krisztián novelláinak narrátorai pedig megmagyarázhatatlan történések (vérfolt az ingen, furcsa hangok a lakásban) okozta szorongásukon próbálnak úrrá lenni. Ezek az írások tehát miközben kiszolgáltatott és magányos figurák révén jelenítik meg a közép-kelet-európai valóságot, illetve napjaink emberének érzésvilágát, egyfajta kafkai hangulatot is magukban hordoznak. A szociális és társadalmi tematika azonban a realista megközelítés révén is jelen van az antológiában; Plonicky Tamás elbeszélésében (Éjjeli) például a világban helyét nem találó, perspektívátlan életet élő és magányát pótszerekkel enyhíteni kívánó mai fiatal alakját rajzolja meg, Ardamica Zorán versében (füvön a harmat) egyfajta egzisztenciális szorongás fogalmazódik meg, Mázik Orsolya (Csilla) írása a párkapcsolati magányosság és a virtuális térben formálódó emberi kapcsolatok visszásságát tematizálja, Forgács Péter novellájában (Jonathan) pedig a bevándorlókkal szembeni kezdeti idegenség feloldódásának folyamata követhető nyomon.

A Szlovákiai magyar szép irodalom 2016-os és 2017-es köteteiben tehát több tematikai vonulat tapintható ki, melyek egy előnyösebb elrendezési móddal jobban kidomborodhattak volna. A társadalmi és szociális tematikájú írások a realista megközelítés, illetve az egyes alkotásokban megmutatkozó plurális ábrázolásmódok által jelenítik meg korunk emberének szorongását és kiszolgáltatottságát. Ezek mellett hangsúlyos szerepet kap az egyes írásokban a múltidézés kontextusában felmerülő erkölcsi és morális kérdések komplexitásának boncolgatása, egy sajátos, fonetikus nyelvezetből létrehozni kívánt költői nyelv kialakításának kísérlete, valamint a tiszteletadás gesztusa a szlovákiai magyar irodalom jeles alkotóinak irányába is.

(Szlovákiai Magyar Írók Társasága, Dunaszerdahely, 2016, 2017)