Hutvágner Éva: Irodalom és hang III.
liaye/lomography felvétele
A legtöbb gyerek áruló, ezért a felnőttek nem mernek előttük beszélni a fontos dolgokról. Tiltil nem értette a felnőttkort. Nem értette a szavakat, amik kijönnek a felnőttek száján, nem értette a beszédet, aminek a lecsapolás az egyetlen eredménye. Úgy beszélnek, mintha beszélnének, pedig csak tátognak. Olyan szavakat használnak, amiknek lenne értelme, ha jó sorrendben mondanák el őket. Ehelyett sokszor elmondanak mindent, teljesen rossz sorrendben. Tiltil kamaszodott. Bárcsak lenne remény rá, hogy apa és anya legalább egy kicsit megölje egymást néha, szavakkal, állhatnának a nappaliban és fröcsögne a láthatatlan vér a szívükből. Ők meg megkínálják egymást krupmplipürével. Kérsz még sót? Meg az egyszerűbbek. Hogy mi volt ma az iskolában, meg a mi volt ma az ebéd. És a legegyszerűbbek. Hogy milyen törékeny is a demokrácia, meg hogy mennyi a gond manapság. Ezt már általában a híradónak címezték. Egyébként: manapság. MA-NAP-SÁG. Na mindegy. Tiltil úgy képzelte, hogy fárasztó lehet folyton úgy beszélni, hogy közben kikerüljék az összes igazi mondatot. Tiltil elképzelte, hogy miközben ezt mondják, tényleg arra gondoljanak, hogy nahát, tényleg, milyen törékeny is a demokrácia.
Tiltil azt szerette volna a sok mondat helyett, hogy olyanokat mondjanak ki a híradóban, ami csinál valamit. Valami olyasmit, ami miatt minden ember és minden ország összekapna, és üvöltöznének egymással. És akkor a szülei valami más mondatokat mondanának. Mondjuk azt, hogy „két éve beszélek a közös gondokról, de szerintem neked nincsenek, csak nekem”. Tiltil megmondóember akart lenni, ezt hallotta, hogy XY egy megmondóember. Ez egy megfelelő foglalkozásnak tűnt. Mikor megkérdezték az iskolában, hogy ki mi szeretne lenni, Tiltil ezt mondta. Megmondóember. Általában a többiek tanárok, mérnökök vagy orvosok vagy táncosok akartak lenni. Kata nyugdíjas. Tiltil úgy gondolta, hogy Kata lesz a legjobb barátja.
A tanár szerint se a nyugdíjas, se a megmondóember nem foglalkozás. Leszarom. Mondta Tiltil, és az osztály nevetett. A tanár hozzátette, hogy valószínűleg, ha van, ha nincs ilyen foglalkozás, Tiltil mégis jól választott munkát magának, ebben ugyanis nyilvánvalóan jeleskedik. Mikor kiértek az iskolából, Tiltil utolérte Katát. Tiltil megpróbálta megsebezni, Kata meg nevetett rajta, és visszacsípett. Persze, csak szóban. Tiltilnek kezdett olyan érzése lenni, hogy tényleg a legjobb úton vannak a barátság felé. Bementek a Tiltilék háza mögötti susnyásba, a nyár már erjesztésnek indította az ehetetlen gyümölcsöket, Tiltil talált egy döglött szarvasbogarat, addig böködte bottal, ameddig úgy nem látták, feléled. Bedobták a kis tóba. Katának nemrég halt meg az apja. Az anyja régen a tanítványa volt, még egészen fiatal most is, sokkal fiatalabb, mint a többi nő a faluban. Elég sok mindent mondott el az apjáról Katának. Tiltil megszerette Kata anyját, és nemcsak azért, mert szebb volt, mint a többi anyuka, a haja vörös és hosszú, és szeplők futottak az orrától a füléig, meg nem a kékeszöld, világos szeme miatt. Hanem azért, mert elmondta Katának, hogy az apja nagyon idegesítő volt már, és unta a vele való állandó foglalkozást. Ápolni kellett, mert beteg volt az öregség miatt. És hogy most boldogabb, hogy ketten lettek, három helyett. A hely is nagyobb így, nem? Kata sírt, Tiltil pedig halkan annyit mondott, hogy leszarom.
Ha egyszer majd nem lesz mit mondanom, inkább bankrabló leszek, mondta Tiltil. Olyan bankrabló, aki nem beszél, ez lesz a névjegyem. Bemegyek a bankba, megölök mindenkit. Vagy kém. Kata erre sem hagyta abba a sírást, egy idő után Tiltil otthagyta. Nem lehet neki semmi izgalmasat mesélni, ha sír. Biztos nem fogom vigasztalni.
Aztán Tiltilt kétheti szobafogságra ítélték, mert Kata anyja felhívta Tiltiléket este. Tiltil szerint csak haragudott, amiért Kata elmondta a titkait, és most már nem csak ő meg a lánya tud mindent róluk, hanem Tiltil is. Nem lenne értelme, ha már annyira senki és semmi és semmilyen lennék, hogy csak azzal tudok bemutatkozni, hogy én vagyok, aki annyira szereti a többi embert, és megvédem őket attól, hogy a titkaik miatt rosszul érezzék magukat.
Hutvágner Éva (1988, Dunaújváros)
Író, bábtörténész, első regénye Örök front címen jelent meg 2017-ben a Kalligramnál.