Kozmár Klára: Irodalom és a Másik idegensége I.

Sven Beyersdorff felvétele

Férfiak tanítottak a megszólalásra egy tökéletesen
zárt világban, melyben én mindig csak a beszéd
tárgya (által) voltam. De soha nem akartam a
térbe(n) kitapintható jelként belénöveszteni
másságom.

I.

Nem beszélnek róla, legalábbis nem így
beszélik el, ha a testük élő hústól szabadul.
A láthatatlan, újra és újra sérülő határon
való folytonos ki-bejárkálás csak a sebesre
döfködött puha falakon keresztül értelmezhető.

Ahogy kidörzsölődik és meg-
reped a rózsaszín: vörös és fehér jelek a bugyin,
a lepedőn. Nem beszélnek róla, gyárként használják
testüket. Az anyag teremtéstörténetét a kész termékig
a műszerek tekintete meséli el. Programozott parancsként
figyelmesen követik a megfoghatatlan minden mozdulatát –
pontos analízist készítenek az elzárt rejtettségéről,
az itt nem-létezésről.

Szavak helyett testeket gyártanak. De az alkotás maga
már nem egészen akaratlagos. A termelésben helye van
a véletlennek és a kényszernek.  Egy kiszolgáltatott, beforrni
képtelen, veleszületett, nyílt sebhely. Kilenc hónapba
telik míg az idegenfehér árnyalatú váladék testesül.
Az áttetszővel és vörössel együtt kiürül a szervezetből.

Kozmár Klára (1993, Galánta)

Jelenleg Bécsben él, az Universität Wien mesterképzésén gendert hallgat.