Tinkó Máté: Mikádó (vers)

Tinkó Máté: Mikádó (vers)

Mandy Kerr felvétele

 

 

 

III.
P.A.-nek
 
„Megnézhetjük, vagy nem nézhetjük meg magunkat.” (Petri György: Házasságterápia)

Mindig is úgy szerettem volna hozzád
nyúlni, ahogy a mikádójátékban egyetlen
elemet emelnek ki a többi közül,

ám éppen a győzelem lényegét fölcserélni:
végül minden porcikád remegjen
az egész érintetlensége helyett.

Megbolygatni múltad, jelent, jövőt
ígérni, lábamat küszöbödnél óvatosan,
de az alapoknál vetni meg, és liánként

kúszni föl a falra, amely biztonságod őrzi.
Növényi lét burjánzásának vágya találkozott
emberi gyarlósággal, és te voltál, aki e tusakodást

szemmel követte. Hűlt helyet hagyni?
Innen már képtelenségnek tűnik. Felejteni téged?
Eszközeim sincsenek. Vess futó pillantást

a szőnyeg közepére: kiszórtam egy halom fapálcikát,
most hanyatt fekszem, így várlak, már nem remegek,
te is remegés nélkül érkezel majd, jól tudom,

és ezt a játékot magunknak befejezed.

 

 

 

Tinkó Máté (1988, Békéscsaba)

Jelenleg Budapesten él. Költő, kritikus, az ELTE PhD-hallgatója, a FISZ Könyvek sorozatszerkesztője. Első kötete 2014-ben látott napvilágot, Amíg a dolgok rendeződnek címmel.