Sirbik Attila: Irodalom és aranyfüst II. / A piros MZ

Marko Slavkovic felvétele

Egy időben, még a kilencvenes évek elején, de lehet rosszul emlékszem, és a nyolcvanas évek vége az, kis tökös vagyok még az biztos, munkát ad az unokatestvéremnek, aki már kiskorában mindent szétszed, mert érdekli mi van belül. Sok idő telik el, mire össze is tud rakni dolgokat. Ő emlékszik még a flegma hányavetiségére, és hogy kb azzal is henceg ha elfingja magát, mintha az ő seggéből sütne a nap, minden esetre jobb ha megcsinálod, amit mond és minél gyorsabban. Azt hiszem Zoki az autóit szerelte, meg a motorját, de volt, hogy bundában lovaskocsira pattant és ostorcsattogtatás helyett a pisztolyával lövöldözte végig a bácskai tanyák földes hepehupáit. Jobb esetben, ha csak szórakozásból, akkor azokat, meg a bárányfelhőket. Egy ilyen alkalommal, Zoki tudta ilyenkor sokáig elmarad, elvitte a motorját, a nagy piros MZ-t egy körre, hogy felvágjon a Prozivka lakótelep, a Harcosok sorakozója bringái előtt, Bringák, így hívta a Cipiripi és a zöld négy meg ötemeletesekben lakó csajokat, akik már rágólufi fújogatás helyett cigizéssel próbálták felhívni magukra a figyelmet, de ennek az esetnek sem lesz jó vége. Bár Marinko végül úgy megszereti Zokit, hogy mikor előzetesbe kerül, üzen neki valakin keresztül, hogy legyen az övé, tartsa meg a piros MZ-t, és tartsa meg a jó szokását is, nehogy elmenjen egyik csóró autó-motor iskolába se, mert a motrot nem a papír hajtja. Na de ennek se lesz jó vége.

Sirbik Attila (1978)

Jugoszláviában született. Élt Szabadkán, Rovinjban, Pécsett, Prágában, Csantavéren és Újvidéken. Požarevacon volt katona. A Symposion c. művészeti folyóirat főszerkesztője. Első regénye St. Euphemia címmel jelent meg a Magvető és a Forum közös gondozásában.