Aczél Géza: (szino)líra
torzószótár
aránylag
aránylag jól vannak halottaim tüdejük nem szúr lábaikban a fájás nem hasogat és nem szökik fel
vérnyomásuk akár közeli komor ablakok mögött akár távolabbra másutt a megalázó véget
lezárva csöndesen titkolják hogy visszatérnének még egy pillantásra mivel vágyak halványuló
töredékei maradtak még utánuk s közben a szeretet bús élményét békésebb esetekben néhány
emberöltővel az idő koordinátái között előre és hátra lezárjuk ők az emlékezet töredezett képi
világát fogyatkozó tekintetekkel s mozdulatokkal boltozva mitől olykor egységbe rendeződik
az átmeneti vándorok hétköznapi gondja a káoszban valami különös tapadási felület amelyen
ha már a magát habzsoló újabb nemzedék nem üzen hiányos emlékek szolgálnak a lélek táján
némi eligazodásra melyből az elmagányosodó ember végső bölcsességével kivárja a múlásnak
okos üzenetét s bár a mitológiai kínoktól és szellemi leépülése stációitól félve fél megbékélése
is közeleg hitem szerint ez nem teleológiai egyveleg hanem az örök szomorúság magánszáma
hol ráfogunk néhány szál fehér virágra melyeket előre váltott jegyként sírjainkhoz odateszünk
aránylik
hogy alkatom és korom miatt is kijjebb szorultam a tágas művészeti jövés-menésből az alkatit
azért hangsúlyoznám mivel kezdetektől eléggé tisztán láttam miként alakul az értékrend múló
tábláinak megfaragása talán csak a géniuszok körül felcsapódó indulatokat kivéve mivel e láz
legtöbbször a különleges értékteremtés erénye melyre egyként uszulódik a kitanult szakma és
a mérsékelten alacsony szintű közvélemény másfelől mit a relatív tudásukra oly hiúk hevesen
tagadnak idővel a biológiai diktátumok felé hajlik le az én magasságában pedig már fontosabb
a koleszterinszint a fogazat hiánya félszemmel dante rejtelmes pokla mint az újabb nemzedék
kellemetlenül értelmetlen áriája egyszóval egész életedben menekültél előle ám egy stációban
csak rákapsz zsigerből gyalázkodva a napi politikára amelynek mindenkori romlottságát még
úgy-ahogy megérted azt is sejtve labilis megérzések mentén csapkodni nem legszerencsésebb
érdem miként az se hogy olyan zónába érsz mikor a tét már csak az a gonosz a gonoszabbhoz
hogyan aránylik lépteid alatt miként ég ki a pázsit amit jóhiszeműen a múlás útja felé locsoltál
aranymálinkó
a gyanútlan egyed gyakran a misztikus múltba néz s a hamis tudat mentén nem is sejti mi a tét
még ha éppen történész vegyszerek tudója vagy állattanász s végtelenségig fokozható ez az ős
nem-tudás babonák napjáig vagy az önpusztításig ahol zsigerekből sem számít amit századok
során felhalmozott a bölcselet és lám az íróasztalok mellől sem olyan egyszerű minden miként
az egyszeregy mert ahogy rendszerező mániám fokozatosan benyomult a versbe kívülnézetből
valami olcsó automatizmust sejtve a szótár mentén riadtan ütköztem az aranymálinkóba ezzel
aztán líraian miként keveredjek szóba hát ez az oriolus oriolus a mi sárgarigónk mi is lehetne
más földrészünkön kívül pedig már oriolus oriolus kundoo a vándor változat és aprócska teste
még mi mindenre ráhajaz főleg aktualizálva mert hiába tilinkózik a hazai lombozat rejtekében
augusztustól májusig afrikai migráns a drága pontos leírások szerint kitartóan rárepülget akár
madagaszkárra s még fokozhatnánk apró gyűrűzéssel a véget kerülve néhány renitensük merre
megy csak érzelmi lényük kezd az aktákból kimaradozni a tavaszi trillázó hang s a sárga begy