Tóth Lilith Viktória: Találkozások

Történt egykor, hogy Lilith találkozott egy kentaurral. A közértben voltak éppen. Megkérdezte a Kentaur: Te, Lilith, igaz, hogy a maszkok mögé látsz?

Lilith válaszul csak elmosolyodott, majd sarkon fordult, és elment a henteshez is.

A nő szép. Nem közhelyes módon, nem is azért, mert az impresszionisták úgy
festették meg. Mesterkéltség nélkülien, fájóan, csúfondárosan, mint József Attila
kezében egy szál virág. Mindig szép marad.

A megharaphatóság törvényei

Na, mármost, kedves hallgatóság, a megharaphatóság egy nagyon összetett jelenség. Eleve nem egy, hanem legalább kettő szereplőt igényel. Az egyik konstans szereplő a Megharapható, az ő lénye elengedhetetlen a folyamatban. A másik szereplő pedig a Megharapó, harapó személy, belőle lehet akár több is, de erről úrilány nem beszél.

Ha kiválasztottuk a megfelelő személyt, aki a harapás műveletét el fogja végezni, akkor ki kell választanunk a helyet, mármint, hogy hol leszünk megharapva. A testünk melyik része esik áldozatául a folyamatnak, tehát a bőr melyik részén maradnak kis, téglalapszerű nyomok, amelyeknek széle kissé vöröses, éppúgy, mintha csak árnyékolni szeretnénk, nehogy az alabástromfehér bőr ijesztőnek hasson. Már a hely megtalálása sem a megharapható egyénen múlik, sem az erősség, sem a harapás idejének hossza.

Ám, figyelem, a helyet nemcsak a testünkön kell megkeresni, hölgyeim, hanem kívüle is. A tér, amelyben elhelyezkedik majd a megharapható egyén, illetve a harapó személy, döntő fontossággal bír. Itt az egyéni ízlés és a képzelet szab csak határt. Tegyük fel, erősen exhibicionisták vagyunk, a harapás folyamata akár külterületen is megtörténhet, de ezzel oppozícióban egy meghitt ágyban, kanapén is végbemehet a cselekvés. A kényelem, a hangulat, a szituációban részt vevők mind meghatározói ennek. Mondjuk legyen egy kávéház. Válasszuk ki! Tegyük magunkévá a teret.

Onnantól, hogy kiválasztottuk a megfelelő személyt vagy személyeket, kezükbe adtuk az irányítás lehetőségét, vagy magát a tényleges irányítást. Innentől kezdve csak türelmesen várjuk a harapást, vágyunk azokra a vörössel árnyékolt téglalapokra, amelyek ovális alakban helyezkednek majd el a bőrünkön. Miénk marad a nyom, az érzés, amelyet mélyen magunkban tartunk, a fájdalom, amelyet kéjjel ellihegünk, és a borzongás, amely még a lábfejünk legkisebb ujját is alapjaiban járja át.

Vagy! Mi fogunk harapni…

Lilith később újra találkozott a kentaurral. Egy parkban sétáltak mindketten. A kentaur elhívta őt egy italra, Lilith kacagva igent mondott.

A pincérek munkája mocskos egy dolog. Kihallgatják az összes szennyét az embereknek, még akkor is, ha nem akarják. Így tudja meg Gábriel, hogy a kentaurok nagy bottal járnak.

Az ujjak ráncosodásának törvényei

Hölgyeim, egy nehéz nap után mi sem pihentetőbb, mint egy forró fürdő. Habok a kádban, lágy zene, esetleg bor. Tudományosan bizonyított tény, hogy az emberek nagy része hajlamos egészen a víz kihűléséig ejtőzni, egészen addig, mígnem az összes hab eltűnik, a tenyerünkön és talpunkon pedig előjönnek a ráncok.

Képzeljük hát el, érezzük a víz lágy melegét! Elringat, feltölt, olyan területekre viszi a gondolatainkat, amelyek szintén selymesek, finomak. A forróságtól összeugró bőr megnyugszik. Megnyugszunk mi is. Ám felmerül a kérdés: mi történik a bőrünkkel? Egy önkéntelen, autonóm idegrendszer játszik velünk, ne aggódjunk. A bőr alatti vérerek összehúzódnak, annak érdekében, hogy még a nedvesség ellenére is képesek legyünk markolni. Elvenni, ami kell, ami jár nekünk. Hogy a langyos és kellemes nedvek ellenére tapogatni tudjunk, és használni a kezünket nedvessé vált, sőt akár nyálkás felületen is. Ugyanúgy igaz ez az urakra is.

Javaslom hát, vessük el a fürdő gondolatát, és próbáljuk ki más szituációban. Szigorúan tudományos célból, természetesen.

Válasszunk ki újra egy vizsgálható személyt! Figyeljünk arra, hogy legyen jó erős keze, férfias, tökéletes ujjakkal! Kellemes langyosságra van szükségünk, hogy a nedves környezetet meg tudjuk teremteni az experimentum elvégzéséhez. Fontos, hogy a célszemélynek legyen megfelelő motivációja. Legyen meg benne a hajtóerő, a vágy, hogy a nedvességben óhajtson megmártózni.

Képzeljük el, hogy a kiválasztott személy keze végigsiklik a bőrünkön, persze még ráncok nélkül, figyeljük meg jól, hogyan siklik a bőr akadálytalanul, nincsenek még ott az említett ráncok, hogy meg tudjuk vizsgálni.

Kellő, tudományos ismeret iránti vágy után a nedvesség, a nedves medence, ha úgy tetszik, önmagától megszületik. A tűz életre hívja a vizet.

Kevés idő elteltével, ami alatt akár szabad foglalkozást is végezhet a két tudományos kísérletben részt vevő fél, persze nagyon fontos, hogy a vizsgálandó kéz legalább egy része a nedvességben maradjon, megjelennek azok a bizonyos ráncok.

Mindezek után, az elhaló sóhajok csendesedését kihasználva, normalizálva légzésünket, persze nem teljesen elveszítve józan eszünket még a nagy mennyiségű endorfin hatására sem, következik a kísérlet záró momentuma. Vonjuk ki tudós társunk kezét a nedvességből, emeljünk az arcunkhoz azt a bizonyos egy, esetleg kettő, sőt, talán három ujjat, nézzük meg. Bizonyosodjunk meg róla, hogy ott vannak azok a ráncok, majd teszteljük le a nedves tárgyak könnyebb érinthetőségéről szóló teóriát azzal, hogy húzzuk végig szintén nedves nyelvünket az aszalt gyümölcsre hasonlító ujjakon, ízleljük meg saját tudásunkat, érezzük nyelvünk alatt a kialakult ráncokat és a siker, beteljesülés mámorító édességét.

Ha mégis olyan eset fordulna elő, hogy nem jelennek meg azok a ráncok… azon nyomban helyezzük vissza a testrészt a nedvességbe.

– Tudod, Lilith, Nagy Katalin is megirigyelhetné az ügyességed.

Lilith újra felkacagott, és válaszolt:

– Mit mondhatnék, kedvelem a lóhúst – majd kacsintott egyet, kilépett a szobából, és eltűnt az éjszakában.