Szarka Károly: Irodalom és szorongás IV.

Szarka Károly: Irodalom és szorongás IV.

Kerosin felvétele

 

 

 

A vonaton ül, és megint eszébe jut a szakszervezeti üdülő étkezője. Rántott hús, petrezselymes krumpli, uborkasaláta. A húst és krumplit nagy sokára hozták ki, a salátát már vacsora előtt az asztalra helyezték. Apró fokhagymadarabok és még apróbb pirospaprika-szemek. Fecske unatkozott és éhes volt, majdnem az összes uborkasalátát megette.

Az étkezőben rajtuk kívül három-négy család vacsorázott. Húzd ki magad, mondogatták a szülők a gyerekeknek. Ülj egyenesen.

Önkéntelenül húzza ki magát, eddig fel sem tűnt neki, hogy mennyire lecsúszott a vonatülésen.

Az anyák és az apák lepisszegték a gyerekeket, ha túl hangosak voltak, fojtott hangon beszélgettek egymással, szinte suttogtak, közben a többi felnőttet figyelték a szemük sarkából. További jó étvágyat. Kedves egészségetekre. Ilyeneket mondtak annak, aki éppen elhagyta az étkezőt, és pár másodpercig mosolyogtak is.

Jó lenne külföldinek lenni, gondolja Fecske, külföldi fiatalnak, aki itt él Magyarországon, vagy legalábbis Budapestre jön bulizni, meg a Balatonra nyaralni, és közben simán üvöltözhet az utcán meg a vonaton. Az ilyenre biztos nem szólt rá senki gyerekkorában sem.

Felemeli az ablak melletti asztalkáról a sörösdobozt, kedvetlenül bekortyol. A fele megvan még, de már langyos, és a szénsav is kiszállt belőle. Különben sem kívánja már a sört.

Félálomban beugrik neki egy cikk címe, valami olyasmi, hogy kapaszkodjon meg, amerikai tudósok szerint az alkohol akár már kis mennyiségben is káros lehet. Magát a cikket nem olvasta el, meg sem nyitotta. Egészen eddig arról volt szó, hogy aki rendszeresen elfogyaszt egy-egy pohár sört vagy bort, tovább él. Olyasmi lehet ez, mint a globális felmelegedés. Egyesek riogatnak vele, mások szerint kamu.

Lehunyja a szemét, elbóbiskol. Álmában egy kereszteződésnél áll. A lámpa pirosról zöldre vált, átsétál a zebrán, néhány méterrel arrébb, egy autóban egy öltönyös, nyakkendős, napszemüveges férfi ül, és szégyenkezve töm a szájába egy szendvicset. Később egy egészen kicsi térre érkezik, amit kicsi házak vesznek körül. Három fiatal lány ül egy padon, vihognak, visszhangzik tőlük a tér. Biztos rajtam nevetnek, gondolja Fecske.

Felriad, a vonat folyosóján három idősebb nő sétál el. Nem az ő fülkéjébe ülnek be, ennek örül, nem vágyik senki társaságára.

Megint lehunyja a szemét, a régi családi házuk kertjében, egy lépcsőn üldögél, mögötte egy befalazott ajtó, előtte gondosan rövidre nyírt fű.

Nem fogom kibírni, súgja valaki a fülébe.

Megint felriad, egy kicsit megborzong. Érzi, hogy a klímaberendezés fújja rá a hideg levegőt, közben verejtékezik is, gyöngyözik a homloka, és a torka is kiszáradt. Undorral ragadja meg a sörösdobozt, iszik egy kortyot a meleg sörből, aztán feláll, hogy lehúzza az ablakot és kiöntse a maradékot, de látja, hogy ezeket az ablakokat nem lehet lehúzni.

Leül, visszateszi az asztalkára a fémdobozt, megtörli a homlokát. Előveszi a telefonját. Már csak negyvenhárom százalék, nemsokára le fog merülni. Észreveszi, hogy a fülkében van egy konnektor, de rádöbben, hogy nem hozott magával töltőt. Miért is hozott volna, nem tervezte el előre ezt az utazást. A tó sötét vizét és a túlpart fényeit bámulja, de annyira elkenődik a telefon lemerülésének gondolatától, hogy hidegen hagyja a látvány.

A vonat megáll, nem lehet tudni, melyik állomásnál, sötét van, nem mondanak be semmit. Reflexből nyúl a zsebéhez, hogy megnézze a térképet. Bassza meg, negyvenhárom százalék, villan be neki újra.

Felszáll egy hosszú fekete hajú lány, annál a fülkénél áll meg, amiben Fecske is ül, egyik kezében egy gurulós bőrönd fogantyúja, a másikban telefon, a könyökével húzza el az ajtót. Belép, az egyik üres ülésre bök a szemével, kérdőn Fecskére néz, ő meg bólint, hogy szabad. A telefon ki van hangosítva, egy másik női hangot lehet hallani.

Fecske a vasút és a part között sorakozó nyaralókat nézi, sok helyen ég a villany, az egyik kertben rövidnadrágos társaság álldogál egy bogrács körül, egy pillanatra látni lehet néhány kipirult arcot.

És azt mondta, mondja a hosszú fekete hajú lány a telefonba, hogy ő az előző barátnőjével is úgy aludt, hogy külön aludtak. Vagyis egy ágyban, érted, csak nem ölelték át egymást. Hogy ő csak így tud aludni, érted.

Fecske előkapja a zsebéből a telefonját, aztán a fejhallgatóját keresi, de harmadszor is rá kell döbbennie, hogy nem szabad feleslegesen nyúznia az akkumulátort. Gondolatai közé bekúszik annak az estének az emléke, amikor a parkból hazafelé sétálva Jusztina megsértődött, mert ő nem fogta meg a kezét. Máskor mindig megfogta, akkor éppen nem. Egymáshoz is bilincselhették volna a karjaikat, akkor nem lett volna sértődés soha.

Ez is olyan szarul esett, mondja a hosszú fekete hajú lány.

Szegény Jusztina, ma is megsértődött, amikor Fecske otthagyta az állomáson. Mondjuk jogosan. És most otthon ül, és sír. Nem egész este, mert lehet, hogy mosogat vagy tereget, esetleg olvas, de közben biztos elpityeredik néha. Belegondolni is rossz.

De mi van, ha mégsem. Ha azóta megnyugodott. Vagy ha még örül is. Ez a gondolat még fájdalmasabb. Jusztina helyében ő biztos örülne, hogy megszabadult magától legalább erre a hétvégére, amilyen bunkó volt egész délután.

A főnököm is egy akkora geci paraszt, üvölti a lány a telefonba, múltkor is megfogta a seggemet.

Fecske feltápászkodik, nyújtózkodik egyet, elsétál a kocsi végében található vécéig. Viszi magával a fémdobozt is, hogy kiönthesse az ihatatlanná vált sört. Amikor visszatér a fülkébe, a hosszú fekete hajú lány éppen búcsúzkodik.

Jól van, szia, anya, később még hívlak.

Este kilenc múlt, miért hívja fel az anyját még egyszer, morfondírozik Fecske, de örül is, hogy végre megint csend lesz. Felszabadító, pihentető, idegnyugtató csend.

Oké, rendben, mondja a lány, most leteszem, mert a Lucát is fel kell még hívnom. Szióka, puszi, puszi.

Fecske megint a telefonjáért nyúlna, ezúttal viszont hamarabb észbe kap, és időben megállítja a mozdulatot. Aztán mégis előveszi, de csak azért, hogy megnézze, mennyi az idő.

Átugrottam a Daniékhoz megnézni, hogy what is the helyzet, harsogja a másik lány a vonal túlsó végén.

Minden bizonnyal ő a Luca.

Gyere majd át te is, ha megérkeztél.

Fecske arra gondol, hogy most őt is igazán elhívhatná valaki egy házibuliba, persze nem ez az idegesítő hosszú fekete hajú lány és a látatlanban is elviselhetetlen Luca, de rajtuk kívül szinte bárki más, aki éppen a Balatonnál nyaral.

Becsukja a szemét, és próbál nem figyelni rájuk. Gyerekkorában órákat feküdt egy matracon, és hagyta, hogy ringassák a hullámok. A sejtjei nem felejtették el, milyen érzés a vízen ringatózni, beléjük ivódott a hullámzás, és este az üdülőben, mielőtt elaludt volna, néhány percig úgy érezte, hogy a heverő helyett még mindig a matracon fekszik, és a Balaton hullámzik alatta. Jó lenne, ha a sejtjei még mindig emlékeznének erre a ringatózásra.

A vonat lassít, majd lefékez, Fecske kinyitja a szemét, a hosszú hajú lány éppen elhúzza az ajtót a könyökével, egyik kezében még mindig a telefon, a másikban a gurulós bőrönd fogantyúja.

Végre, gondolja Fecske, végre, végre, végre.

Résnyire nyitott szemmel a folyosót kémleli. Csak ne jöjjön senki. Egy fiú és egy lány sétál el a fülke mellett, és mennek is tovább. Ez az, menjetek csak.

Aztán visszafordulnak, és mégis hozzá nyitnak be.

 

 

Részlet Az én hibám című készülő regényből.

 

 

 

Szarka Károly (1984, Mosonmagyaróvár)

Budapesten él, szerkesztő és újságíró, cikkeit többek között az Articsóka, a Bárka, az Élet és Irodalom, a FÉL, az Irodalmi Jelen, az Irodalmi Szemle, a Kortárs, a KönyvesBlog, a Librarius, a Litera, a Népszabadság, a Népszava, a Prae.hu, a Revizor, a Tiszatáj és a Szifon nyomtatott és online felületein publikálta. A Noran Libro Kiadó szerkesztője, tagja a József Attila Körnek és a Fiatal Írók Szövetségének. Készülő első regénye, Az én hibám tervéért 2017-ben Móricz-ösztöndíjat kapott.