Az Irodalmi Szemle új lapszámának bemutatója a rimaszombati Városi Művelődési Központban (I. emelet, 4. terem), 2016. október 26-án, szerdán, 17.30-tól. A Fél-vidéki levelek című rovat szerzőjével, Szászi Zoltánnal Mizser Attila főszerkesztő...
Barátom! Levelem találjon egészben. Kedves Herman! Megbocsáss, ha zavarlak! Muszáj írnom! Teveled kell megbeszélnem egy csomó dolgot, amit megéltem, így hát bizony az ifjúság édes madarának reptetését is. Mily régen volt is az! Hát emiatt írok...
– Húsz évig vigyázott Leninre a helyi fogdában, tanárember volt, most, idén októberben nyugdíjba megy. Tudják azt, kérem, hol van a mi városunkban Lenin elvtárs börtöne? – kérdezte Utas Ágost, és saját homlokának ívét próbálta körberajzolni...
– Ne nyöszörögjön már annyit, mint egy szűzlány! Hát milyen férfi maga, hogy egy vacak Priessnitz-kúrától nyafog! Na, emelje fel a fenekét, másképpen nem tudom becsomagolni! Jól van, kész! Ennyi volt! Pihenjen! – szólt rá kissé erélyesen...
„Ne gyere nekem azzal, hogy minden az első mondaton múlik” (7.). Emlékezni nehéz. A múlt néhol homályos, néhol fájdalmas. Nem könnyű hát elkezdeni az utat visszafelé sem. Szászi Zoltán új regényében mégis arra vállalkozik, hogy emlékezzen...
Tizenkét önállóan is jól működő történet, két levél keretnek, egy lassú, szürreális jelenetekkel, vintage hangulatú és olykor valós archív felvételekkel, erősen az érzelmeket piszkáló betétekkel megtűzdelt film forgatókönyve – is lehetne!...
– Valóban! – mondta félhangosan, csak úgy maga elé Utas. – Ez a nevem. Utas Ágoston vagyok. A nyolcadik Utas Ágoston nevű a családomban. Én láttam az utolsó vámpírt – mondta halkan, és lassú mozdulattal fújta ki száján az imbolygó köröket...
délután nyári vihar előtt néhány órával
egy meghatározhatatlan menetrend szerint
megindulnak a szülések
Annyi haszna volt a harmadik hete ostromló télnek, hogy egyszerűbben tudtam felszedni a vonatból kiszállók szájából az érkezést bejelentő telefonáláskor kiköpött rágógumikat. Megkeményedtek a fagyos betonra érve. Soha nem mértem le, hány méter...
Rossz ómen áment mondani, ha még nincs vége! Viszont olyan régen benne van már az ember a sodrásban, hogy az istennel való parolázás talán már megengedhető, ha súlyos nyavalyák csattogó ollói nyirbálják egyre gyorsabban a hátralévő idő...
November 16-án Párkányban került sor a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának Őszi Írófesztiváljára, melyen a város és a környék – Kéménd, Köbölkút, Muzsla, Szalka – iskoláiban többek között Aich Péterrel, Balázs F. Attilával, Barak Lászlóval...
Ifjú Barnabás tükörmeséje
– Van itt kérem kiszolgálás? – a bátortalan, de határozott kérdést Ifjú Barnabás, a reményteljes, korábban elhagyatottnak és szomorúan facérnak látszó, jelenleg egy nagyon kedves, fölöttébb...